Egy helyen minden, ami CBD!

 


A CBD olaj olyan étrend-kiegészítő, ami számos módon beépíthető a mindennapokban. Kozmetikumok is készülnek a közbenjárásával, de úgymond hagyományos variációban: csepp vagy kapszula formájában is rendszeresíthető a fogyasztása. Mára már talán mondani sem kell, hogy jótékony hatásai széles spektrumon mozognak, és egyre kevesebben keverik össze a marihuánával, aminek bár a vegyülete, ez igaz, viszont hiányzik belőle a tudatmódosító komponens. 
 


Sem mellékhatás, sem más kellemetlenség?

Így igaz! A CBD olaj nagy mennyiségben legfeljebb álmosságot okozhat, ekkor célszerű az adagot csökkenteni, de ennyi. Semmiféle kockázattal nem jár együtt a fogyasztása. Eleinte, főleg kezdetben, jó ötlet apránként emelni a cseppszámot vagy a dózist, attól függően, hogy milyen kiszerelésről beszélünk. A freehemp.hu kínálatában minden megtalálható, ami a témában releváns!

 

De mire képes a CBD?

Amit kevesen tudnak, hogy a szervezet természetes módon is állít elő kannabinoidokat. Vagyis a test számára egyáltalán nem ismeretlen ez a vegyület, megannyi területen hasznosulnak az előnyei.

Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásai talán a legismertebbek, de stresszoldásban is az élen jár. Ha csak ez a három pozitív irányú változás realizálódhatna a mindennapokban, azzal emberek millióinak élete változhatna meg gyökeresen. A felmérések szerint ugyanis a stressz egyrészt népbetegség, másrészt olyan mértékű, hogy fizikai tüneteket is generál. A gyulladásos megbetegedések korát éljük, miközben a különböző eredetű fájdalmak megélése is mindennapos.

Esszenciális zsírsavakban, antioxidánsokban, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, tehát konkrét panasz hiányában is érdemes élni az előnyeivel. A prevenció a segítségével komplexen megvalósulhat. Kozmetikumként hozzájárulhat a bőr ránctalanításához, hidratálásához, de fájdalmakat enyhítő jellemvonásának hála akár izomlazítóként is megállja a helyét.

 

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi