Sandro Botticelli (1445-1510), az olasz reneszánsz egyik legismertebb művésze, a 15. század végén virágzó Firenze városának kulturális robbanásának köszönhetően vált híressé. Botticelli festményei, beleértve a "Vénusz születése" című művét is, az emberi szépség és a természet ünneplését tükrözik, ami a korabeli humanizmus filozófiájának központi eleme volt. Az olasz reneszánsz művészet, amelynek Botticelli is aktív részese volt, jelentős szerepet játszott a korábbi középkori esztétikai normák átalakításában, és elősegítette az emberi tapasztalatok és a természeti világ realisztikusabb ábrázolásának megjelenését.
A Vénusz születése festmény Botticelli egyik legismertebb műve, amelyet valószínűleg a Medici család megbízásából készített, és ami különleges helyet foglal el a reneszánsz művészetben. A kép a művész sajátos stílusának, valamint a mitológiai témák, a szimbolizmus és az allegória kifinomult alkalmazásának kitűnő példája. Ezenkívül a festmény tükrözi a kor jellegzetes technikai jellemzőit, beleértve a térképzést, a fény-árnyék játékot, és a kompozíció összetett struktúráját.
A festményen látható Vénusz istennő a szépség, a szerelem és a természet szimbóluma. A kép központi alakja, a csodálatosan megformált Vénusz, egyszerre törékeny és erős. Botticelli festészetében a színek különösen fontos szerepet játszanak: a tenger kékje, a rózsaszín virágok, a Vénusz bőrének finom árnyalatai mind-mind hozzájárulnak a festmény gazdag vizuális hatásához.
Kronosz és Uranusz harca
A görög és római mitológia szerint Vénusz születése rettenetes volt. Kronosz szembeszállt apjával Uránusszal, az ég istenével és legyőzte. A fiú megölte apját, levágta nemiszervét majd a tengerbe dobta. Amint a vízhez ért fehér hab keletkezett és ebből született meg Vénusz istennő. Egyértelmű tehát, hogy a Boticelli kép címe: Vénusz születése tévedés.
Boticelli nem az istennő születését festette meg, hanem a mítosz folytatását, mikor Vénusz egy kagylón áll és Zephürosz a nyugati szél Cythera (Ciprusz) szigetére fújja édesen ölelve Aurórát.
A szárazföldön a tavasz várja, felkészülve, hogy betakarja őt egy hímzett virágmintás kendővel.
Vénusz szépségének megteremtése
Boticelli úgy tervezte meg a Vénuszt körülvevő tájat, hogy az kizárólag az ő szépségét emelje ki. Költői környezetet teremtett, ahol a fű olyan mint egy bársonyfüggöny. A tenger hullámai finom pelyheknek tűnnek, a fák leveleinek pedig aranyozott szegélye van.
A 15. században az olasz reneszánsz idején a művészek a középkort sötét, feledni való korszaknak tartották. A reneszánsz követői visszaakartak térni a csillogó görög és római ókorba. Boticelli elsőként festett mitológiai témájú, képet, de ő volt az is, aki több mint 1000 év kihagyás után elsőként festett le egy nőt, aki nem Éva.
Az istennő mint márványszobor
Vénusz bőre oly ragyogóan fehér, mintha márványszobor lenne. A mű egyértelműen ókori ihletésű, egy görög-római szobor, a Capitoliumi Vénusz, aki ugyanezt a szemérmes mozdulatot teszi, hogy elrejtse meztelenségét.
A tökéletes női test illúziója
Boticelli az ókori harmónia és az ideális szépség jegyében alkotta meg ezt a lenyűgöző testet. Akkoriban úgy gondolták, hogy testet lehet centiméterekben mérni, nem a mai egyszerű 90-60-90-es méretekben gondolkodtak, hanem mindenféle bonyolult számításban, például a két mellbimbó ugyanolyan távolságban kell, hogy legyen egymástól, mint a mell és a köldök, valamint a köldök és a lábak. Az eredmény az örökké vonzó Vénusz.
De végső soron ez nem más, mint ügyes csalás. Hiszen ha levesszük a szemellenzőnket és közelebbről az arányosság szabályai szerint nézzük meg, látjuk, hogy ez puszta szemfényvesztés. A nyak túl hosszú, vállak leesnek és a mód, ahogy a bal kezét tartja finoman szólva is különös.
Ókori mozgás ábrázolás a festményen
A reneszánsz művészek alaposan tanulmányozták a görögöket és a rómaiakat, mert őket akarták utánozni. Állítólag az ókorban azt értékelték, ha van valamiféle mozgás, mint például a ruhák lágy ringása. Boticelli ezt annyira szó szerint értelmezte, hogy Zephürosz hasán kívül minden megrezdül a képen: a tenger hullámai, a fák ágai, a leeső rózsák.
Vénusz haja tartja magát ahhoz az ajánláshoz, hogy lángnak tűnjön vagy úgy tekeregjen, akár a kígyó.
És Auróra ruhájának esése, amely a híres Boticelli-féle lebegő bordázatot tükrözi, messze áll a klasszikustól.
Botticelli szimbolizmusa
Boticelli arról is híres, hogy szerette képeit szimbolizmussal túlhalmozni. De soha semmiféle írás nem hagyott, hogy megérthessük jelentésüket. Így ugyanazon a módon, ahogy Auróra bejelenti a Nap születését, Vénusz születése szimbolizálhatja az élet hajnalát. A rózsák amelyek a mitológia szerint akkor születtek, amikor Vénusz a szárazföldre lépett, a szerelemre emlékeztetnek: boldog érzés, mégis vannak tüskéi.
A kagyló, amelyen Vénusz érkezik, a termékenység és az érzéki gyönyörök szimbóluma. Formája a nőiségre emlékeztet. Mivel akkoriban sok szakértő próbálta összekapcsolni a klasszikus kultúrát a kereszténységgel, a keresztség szimbólumaként is értelmezték.
Azonkívül, hogy a reneszánsz első mitológiai témájú és egyben első mezítelen képét megfestette, még egy fontos dolgot ért el Boticelli: világi témájú képe olyan érzelmeket váltott ki, amelyek addig kizárólag a vallási témájú képeknek voltak fenntartva.
10 érdekesség, amit érdemes tudni Botticelli mesterművéről
- A Vénusz születése több istent ábrázol. Vénusz, a szerelem istennője, szemérmesen áll a kagylón, amelyet Zephürosz, a nyugati szél istene fúj a partra. Ott egyik Hóra, az évszakok istennője, készen áll egy virágokkal díszített köpenyt adni Vénusznak, hogy eltakarja meztelenségét. A negyedik alak, akit Zephürosz visz, vagy egy Aura (a szél nimfái), vagy Chloris, egy tavasszal és virágzó virágokkal kapcsolatos nimfa.
- A kép nagyon finoman rejtett nemi szervet is tartalmazhat. És nem, nem arra gondolunk, ami Vénusz gondosan elhelyezett tenyere alatt van. A kagyló, amelyen áll, női nemi szervet jelképezhet, ami egy születési jelenetet teremt, amely tükrözi Vénusz óceáni eredetét, miközben szimbolikusan kapcsolódik az emberi születéshez.
- Vénusz meztelensége úttörő volt. A középkor művészetében a keresztény ihletés dominált, így a meztelenség ritkán volt ábrázolva. Azonban az humanizmus felébredése új érdeklődést keltett az ókori Róma mítoszai iránt, és vele együtt a meztelen alakok feltámadását.
- Ez az első vászonra festett mű Firenzében. Ebben az időszakban a korai reneszánszban a fadíszek voltak a legnagyobb divatban. De a vászon népszerűsége növekedett, különösen a nedves régiókban, ahol a fa hajlamos volt eltorzulni. Mivel a vászon olcsóbb volt, mint a fa, ezért alacsonyabb státuszt tulajdonítottak neki, ezért olyan művekre tartogatták, amelyeket nem nagy nyilvánosság előtt akartak bemutatni. A festmény kiemelkedik, mint Toszkána első vászonra festett műve.
- A Vénusz születését egy hálószoba falára szánták. A kép meztelensége érzékibb hangot kap, ha tudjuk, hogy egy házassági ágy fölé akasztották. Ez a helyszín és a merész ábrázolás hozzájárult ahhoz, hogy a Vénusz születését kb. 50 évig rejtve maradt a nyilvánosság elől.
- A Vénusz születésének van egy "folytatása". Bár négy évvel testvére előtt készült el, a Tavasz a Vénusz születése egyfajta folytatásának tekinthető. Míg az utóbbi Vénusz megérkezését ábrázolja egy virágzás előtt álló világba, addig az előbbi a virágba borult világot mutatja az immár felöltözött anyai alak körül. Állítólag a festménypár azt hivatott közölni, hogy "a szerelem győzedelmeskedik a brutalitás felett".
- Nagyobb, mint gondolnád. A Vénusz születése kb. 1.7 méter magas és 2.8 méter széles (172.5 x 278.5 cm). Ez a "firenzei reneszánsz első nagyméretű vászonműve".
- A Vénusz születése túlélte a "hiúság máglyáját". 1497. február 7-én, Savonarola Girolamo domonkos szerzetes arra ösztönözte a firenzei keresztényeket, hogy állítsanak fel egy hét emelet magas máglyát, hogy elégethessék a művészetet és más csecsebecséket, mint a tükrök, ékszerek, kockák és művészetek, amelyeket úgy vélték, hogy bűnre ösztönzik őket. Egyes történelmi beszámolók szerint Botticelli is a követők közé tartozott, és néhány saját művét is a tűzre dobta. A Vénusz születése azonban szerencsére megmenekült a lángoktól.
- A Vénusz születését egy vers ihlette. Más elméletek szerint ez a bizonyos jelenet egy homéroszi himnuszon alapul, amelyet Démétriosz Chalkokondilész adott ki Firenzében, és amely így szól: "Augusztusi aranykoszorúval ékesített és gyönyörű Aphroditéről énekelek majd, akinek birodalmához tartoznak a tenger által kedvelt Ciprus mind bástyái, ahova Zephyros nedves lehellete fújta őt a morajló tenger hullámain lágy habon át. Az aranyfüzéres Hóra boldogan fogadta őt, és mennyei ruházatba öltöztette." Az elterjedtebb értelmezés szerint azonban az ihletője Botticelli barátjának, Agnolo Polizianónak egy verse volt.
- Botticelli azt kérte, hogy Vénuszának lábainál temessék el. Természetesen nem a festményéről van szó. Azt akarta, hogy örökké a földi ihletője, Simonetta Cattaneo de Vespucci mellett nyugodjon. A Firenze legszebb nőjének, valamint a reneszánsz legszebb nőjének is nevezett Simonetta volt az a múzsa, aki Botticelli számos művét, köztük a Vénusz születése és a Tavasz műveket ihlette. Amikor 1510-ben meghalt, Botticellit e házas nemesasszony mellett helyezték örök nyugalomra, aki iránt a feltételezések szerint viszonzatlan szerelmet táplált.