Akadnak uralkodók, akik kikapcsolódásra luxusjachtot vesznek maguknak. II. Vilmos német császárt azonban a vitorlázás szenvedélye e sportág legfőbb támogatói közé emelte.
Sűrűn szorongtak a nézők 1904-ben, egy júniusi napon a cuxhaveni Alte Liebe, azaz Régi Szerelem nevű hajósáncon, és türelmetlenül várták a rajzpisztoly eldördülését az Elba alsó folyásán rendezett éves regattán, amely egyúttal a Hajóshét megnyitóját is jelentette. Izgatottan nyújtogatták a nyakukat, hátha meglátják a legendás Meteor III-at, II. Vilmos császár versenyvitorlását.
Tíz év óta a sportágért lelkesedő császár rendszeresen megjelent a Hajóshéten, s vele együtt a vitorlássport legjelesebb európai, újabban pedig már amerikai képviselői is. A császárnak sikerült meghonosítania a jachtsportot Németországban – s akárcsak más országokban, itt is sokat jelentett az a csillogás, amelyet ezek a szép hajók sugároztak.
Veszélyes konkurencia a tengerentúlról
A kérdéses napon a futam izgalmasnak ígérkezett, a szél is megélénkült, és pontosan az Elba torkolatának irányába fújt. A kezdődő apállyal járó hatalmas hullámzás igencsak próbára teszi majd a regatta résztvevőinek tudását.
Moraj futott végig a nézők közt: itt van a pompás császári vitorlás, a Meteor III.! Duzzadó vitorlákkal lavírozott a startvonal előtt, közvetlenül mögötte pedig egyik legveszélyesebb ellenfele, az amerikai lobogó alatt vitorlázó Ingomar. Az amerikai versenyvitorlás részvétele az idei hajóversenyen már jó előre aggodalomra adott okot a szervezőknek, mivel az, hogy a császár képes lesz-e nyerni a karcsú versenyjachttal szemben, több mint kétséges volt.
Az Ingomar építése során a legfontosabb szempont a gyorsaság volt, a kényelmi szempontok alig játszottak szerepet – ellentétben a császár jachtjával, amely rangjának megfelelően pompás belső kialakítással rendelkezett, s amelynek fedélzete még erős dőlésnél sem lett vizes.
Mindezek tetejébe az Ingomart Charlie Barr, kategóriájának kiváló mestere vezette. Barr több alkalommal is bizonyította már tudását különböző amerikai kupákon, s arra lehetett számítani, hogy most is a legnagyobb elszántsággal fog küzdeni a győzelemért.
Végre eldördült a rajtpisztoly, a regattamezőny áthaladt a startvonalon, s a nézők már néhány perc elteltével drámai párbaj szemtanúi lehettek. Kibontott vitorlákkal egymás felé tartott az Elbán a Meteor és az Ingomar. Az amerikai hajó gigantikus orrárboca lélegzetelállító sebességgel közeledett a császári jacht felé. Néhány perc, és elkerülhetetlen lesz az összeütközés – már amennyiben egyik vitorlás sem változtat irányt.
De ki engedjen? A nézők sorain nyugtalanság lett úrrá. A cuxhaveniek közül többeknek volt saját kis vitorlás hajójuk, így nagyon is jól ismerték a kitérés szabályait egy regattamezőnyben. Legnagyobb megrökönyödésükre azonban meg kellett állapítaniuk, hogy bizony a császári jacht az, amelyik minden szabályra fittyet hányva ki akarja magának erőszakolni az elsőbbséget…
Vajon szabad-e elsüllyeszteni egy császárt?
Az Ingomar fedélzetén ekkor már pattanásig feszültek az idegek. Charlie Barr kemény kézzel fogta a
kormányt. Mindenre elszántan nem akart odaajándékozni egyetlen métert sem. Ám látván, hogy saját hajójának orrárboca akár fel is nyársalhatja a Meteort, ilyesféle kétségek suhantak át az agyán: milyen következményekkel járhat, ha olyan súlyos sérüléseket okoz a császári jachtban, hogy az akár még el is süllyed – II. Vilmos császárral a fedélzetén?
Vajon milyen súlyos károk keletkezhetnek egy olyan luxusjachtban, amelynek fedélzetén nemcsak egy pompásan berendezett császári hálószoba és két szalon, hanem ráadásul még egy étkező is található, amely huszonnégy vendég fogadására alkalmas?
„Mr. Smith, kinek van elsőbbsége?” – harsant fel hirtelen Barr hangja a fedélzeten. „Az Ingomarnak” – hangzott azonnal a válasz. Barr természetesen ugyanolyan jól ismerte a szabályokat, mint Heckzall-Smith, aki a taktikai tanácsadó volt a hajón. Előre megegyeztek azonban, hogy vitás előzési kérdésekben a végső szót minden esetben Hecktall-Smith fogja kimondani.
„Mr. Robinson, kérem, döntsön!” – fordult Barr a regatta ügyeletes kapitányához. „Irányt tartani!” – mintha puskából lőtték volna ki, úgy hangzott a New York Yacht Club vasidegekkel megáldott kapitányhelyettesének, Charles Robinsonnak a válasza. „Igazad van, Charlie” – hallatszott aztán hirtelen az idős Morton F. Plant hangja is.
Utóvégre mégiscsak az ő hajója volt az, amely néhány percen belül – a jelek szerint – a nézők szeme láttára össze fog ütközni a császár hajójával. – „Ha nekem van elsőbbségem, akkor senkit sem engedek magam elé.”
Manőver az utolsó pillanatban
Így aztán a dolgok mindenképpen szerencsétlenül végződtek volna, ha a császári vitorlás fedélzetén nem tért volna végre vissza a józan ítélőképesség. II. Vilmos, aki ambiciózus vitorlázó volt, természetesen nagyon is világos látta, mi a helyzet. Konoksága ellenére, amely a regattákon gyakran megnyilvánult, a legcsekélyebb érdeke sem fűződött ahhoz, hogy a Meteort megrongálja, vagy kockáztassa a sérülést, hiszen voltaképpeni Hajóshét még csak néhány nap múlva kezdődött.
Azonkívül igencsak szükség lesz a jelenlétére a Német Flottaparádén, amelyre a Hajóshét keretében kerül sor: olyan illusztris vendégeket vártak többek között, mint VII. Edward, Nagy-Britannia és Észak-Írország királya.
Talán ezeknek a megfontolásoknak lett végül az az eredménye, hogy a Meteor kormányát hirtelen félrerántotta – a szó legszorosabb értelmében az utolsó pillanatban, hiszen az Ingomar orrárboca alig egyméternyire volt tőle. Az amerikai vitorláson is keményen fordítottak a kormányon, és a két jacht párhuzamosan feküdt neki a szélnek, miközben hosszanti oldalukon szinte érintették egymást.
Az idegőrlő csatározás után II. Vilmos számára elégtétel lehetett, hogy a Meteor végül is megnyerte ezt az elbai futamot. Mindez persze nem mentette fel az alól, hogy a verseny után bocsánatot kérjen az Ingomartól, amit császári eleganciával tett meg. Mindazonáltal az azokban az években megmutatkozó népszerűségének ez a császári harakiri-manőver semmit sem ártott.
Sűrűn szorongtak a nézők 1904-ben, egy júniusi napon a cuxhaveni Alte Liebe, azaz Régi Szerelem nevű hajósáncon, és türelmetlenül várták a rajzpisztoly eldördülését az Elba alsó folyásán rendezett éves regattán, amely egyúttal a Hajóshét megnyitóját is jelentette. Izgatottan nyújtogatták a nyakukat, hátha meglátják a legendás Meteor III-at, II. Vilmos császár versenyvitorlását.
 |
| A vitorlássport lelkes híve, II. Vilmos német császár a képen maga irányítja Meteor nevű jachtját. |
Veszélyes konkurencia a tengerentúlról
A kérdéses napon a futam izgalmasnak ígérkezett, a szél is megélénkült, és pontosan az Elba torkolatának irányába fújt. A kezdődő apállyal járó hatalmas hullámzás igencsak próbára teszi majd a regatta résztvevőinek tudását.
Moraj futott végig a nézők közt: itt van a pompás császári vitorlás, a Meteor III.! Duzzadó vitorlákkal lavírozott a startvonal előtt, közvetlenül mögötte pedig egyik legveszélyesebb ellenfele, az amerikai lobogó alatt vitorlázó Ingomar. Az amerikai versenyvitorlás részvétele az idei hajóversenyen már jó előre aggodalomra adott okot a szervezőknek, mivel az, hogy a császár képes lesz-e nyerni a karcsú versenyjachttal szemben, több mint kétséges volt.
Az Ingomar építése során a legfontosabb szempont a gyorsaság volt, a kényelmi szempontok alig játszottak szerepet – ellentétben a császár jachtjával, amely rangjának megfelelően pompás belső kialakítással rendelkezett, s amelynek fedélzete még erős dőlésnél sem lett vizes.
Mindezek tetejébe az Ingomart Charlie Barr, kategóriájának kiváló mestere vezette. Barr több alkalommal is bizonyította már tudását különböző amerikai kupákon, s arra lehetett számítani, hogy most is a legnagyobb elszántsággal fog küzdeni a győzelemért.
Végre eldördült a rajtpisztoly, a regattamezőny áthaladt a startvonalon, s a nézők már néhány perc elteltével drámai párbaj szemtanúi lehettek. Kibontott vitorlákkal egymás felé tartott az Elbán a Meteor és az Ingomar. Az amerikai hajó gigantikus orrárboca lélegzetelállító sebességgel közeledett a császári jacht felé. Néhány perc, és elkerülhetetlen lesz az összeütközés – már amennyiben egyik vitorlás sem változtat irányt.
De ki engedjen? A nézők sorain nyugtalanság lett úrrá. A cuxhaveniek közül többeknek volt saját kis vitorlás hajójuk, így nagyon is jól ismerték a kitérés szabályait egy regattamezőnyben. Legnagyobb megrökönyödésükre azonban meg kellett állapítaniuk, hogy bizony a császári jacht az, amelyik minden szabályra fittyet hányva ki akarja magának erőszakolni az elsőbbséget…
Vajon szabad-e elsüllyeszteni egy császárt?
 |
| Az 1900-ból származó képen II. Vilmos német császár büszkén feszít tengernagyi uniformisában. |
kormányt. Mindenre elszántan nem akart odaajándékozni egyetlen métert sem. Ám látván, hogy saját hajójának orrárboca akár fel is nyársalhatja a Meteort, ilyesféle kétségek suhantak át az agyán: milyen következményekkel járhat, ha olyan súlyos sérüléseket okoz a császári jachtban, hogy az akár még el is süllyed – II. Vilmos császárral a fedélzetén?
Vajon milyen súlyos károk keletkezhetnek egy olyan luxusjachtban, amelynek fedélzetén nemcsak egy pompásan berendezett császári hálószoba és két szalon, hanem ráadásul még egy étkező is található, amely huszonnégy vendég fogadására alkalmas?
„Mr. Smith, kinek van elsőbbsége?” – harsant fel hirtelen Barr hangja a fedélzeten. „Az Ingomarnak” – hangzott azonnal a válasz. Barr természetesen ugyanolyan jól ismerte a szabályokat, mint Heckzall-Smith, aki a taktikai tanácsadó volt a hajón. Előre megegyeztek azonban, hogy vitás előzési kérdésekben a végső szót minden esetben Hecktall-Smith fogja kimondani.
„Mr. Robinson, kérem, döntsön!” – fordult Barr a regatta ügyeletes kapitányához. „Irányt tartani!” – mintha puskából lőtték volna ki, úgy hangzott a New York Yacht Club vasidegekkel megáldott kapitányhelyettesének, Charles Robinsonnak a válasza. „Igazad van, Charlie” – hallatszott aztán hirtelen az idős Morton F. Plant hangja is.
Utóvégre mégiscsak az ő hajója volt az, amely néhány percen belül – a jelek szerint – a nézők szeme láttára össze fog ütközni a császár hajójával. – „Ha nekem van elsőbbségem, akkor senkit sem engedek magam elé.”
Manőver az utolsó pillanatban
Így aztán a dolgok mindenképpen szerencsétlenül végződtek volna, ha a császári vitorlás fedélzetén nem tért volna végre vissza a józan ítélőképesség. II. Vilmos, aki ambiciózus vitorlázó volt, természetesen nagyon is világos látta, mi a helyzet. Konoksága ellenére, amely a regattákon gyakran megnyilvánult, a legcsekélyebb érdeke sem fűződött ahhoz, hogy a Meteort megrongálja, vagy kockáztassa a sérülést, hiszen voltaképpeni Hajóshét még csak néhány nap múlva kezdődött.
Azonkívül igencsak szükség lesz a jelenlétére a Német Flottaparádén, amelyre a Hajóshét keretében kerül sor: olyan illusztris vendégeket vártak többek között, mint VII. Edward, Nagy-Britannia és Észak-Írország királya.
Talán ezeknek a megfontolásoknak lett végül az az eredménye, hogy a Meteor kormányát hirtelen félrerántotta – a szó legszorosabb értelmében az utolsó pillanatban, hiszen az Ingomar orrárboca alig egyméternyire volt tőle. Az amerikai vitorláson is keményen fordítottak a kormányon, és a két jacht párhuzamosan feküdt neki a szélnek, miközben hosszanti oldalukon szinte érintették egymást.
Az idegőrlő csatározás után II. Vilmos számára elégtétel lehetett, hogy a Meteor végül is megnyerte ezt az elbai futamot. Mindez persze nem mentette fel az alól, hogy a verseny után bocsánatot kérjen az Ingomartól, amit császári eleganciával tett meg. Mindazonáltal az azokban az években megmutatkozó népszerűségének ez a császári harakiri-manőver semmit sem ártott.