Az apostolok a keresztény hit alapkövei, olyan kulcsfigurák, akiknek élete és tanításai meghatározták a korai kereszténység alakulását és az azt követő évszázadokban gyakorolt hatását. Az apostol szó görög eredetű, jelentése küldött vagy megbízott, ami tökéletesen kifejezi azt a szerepet, amit Jézus ezekre a kiválasztottakra bízott: hogy hirdessék az evangéliumot, tanítsák az embereket, és alapítsanak közösségeket a hit alapján. Jézus halála és feltámadása után az apostolok vállalták a felelősséget, hogy továbbvigyék üzenetét, ami elengedhetetlen volt a keresztény egyház megalapításához és terjesztéséhez.
Az egyháztörténet e felfedezése során Jézus Krisztus tizenkét apostolának életébe és örökségébe merülünk bele, akik a kereszténység megalapozásának meghatározó alakjai voltak.
Simon Pétertől, az állhatatos "sziklától" a hírhedt áruló Iskárióti Júdásig minden egyes apostol története a hit, az elkötelezettség és az emberiség összetett természetének bizonysága.
A Jézussal közös útjuk és egyéni küldetéseik kiemelik tanításaik mélyreható hatását, amelyek évezredeken át formálták a vallási gondolkodást és gyakorlatot.
A kiválasztott tizenkettő
Jézus legkorábbi és legmeghatározóbb döntései közé tartozott a tizenkét apostol kiválasztása, egy olyan sokszínű csoporté, akiket arra kért fel, hogy kövessék őt, és a korai egyház alapját képezzék. A keresztény történelem e meghatározó eseménye során Jézus az élet különböző területeiről választott ki embereket, köztük halászokat, egy vámszedőt és egy zelótát. Ezeket az embereket nem tudományos bölcsességük vagy vallási tekintélyük miatt választották ki, hanem azért, mert hajlandóak voltak elfogadni Jézus tanításait és hirdetni üzenetét az egész világon.
Az apostolok neve - Péter, András, Idősebb Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Máté, Tamás, Jakab, a kisebbik, Tádé Júdás, Simon, a zelóta és Iskárióti Júdás - jól dokumentált az evangéliumokban. Hivatásuk kritikus fordulópontot jelentett a születőben lévő keresztény mozgalom számára, mivel fontos szerepet játszottak Jézus tanításainak terjesztésében és a korai keresztény közösségek megalapításában. A kiválasztás Jézus üzenetének befogadó jellegét is szimbolizálta, mivel különböző hátterű embereket választott, ezzel is bizonyítva, hogy tanításai egyetemesek, és nem korlátozódnak egy adott társadalmi vagy etnikai csoportra.
Az apostolok küldetése végül megalapozta, hogy a kereszténység egy kis zsidó szektából globális hitté nője ki magát.
1. Péter, a kőszikla
Simon Pétert, a tizenkét apostol közül talán a legkiemelkedőbbet, Jézus jelölte ki a gyülekezet építésének alapkövéül. Ezt a mély jelentőségű kijelentést az Újszövetség örökíti meg, ahol Jézus kulcsfontosságú szerepet ruház Péterre a korai keresztény közösségben. Maga a Péter név, a görög Petrosz-ból származik, mely sziklát jelent, és azt a rendíthetetlen hitet és szilárdságot jelképezi, ami Pétert jellemezte.
Az egyszerű halászból a kibontakozó Egyház vezető alakjává váló útja tele volt emberi törékenységgel és isteni sugallattal. Hirtelen természetéről és időnként megingó hitéről ismert Péternek az Egyház oszlopává válása kiemeli Jézus tanításainak átformáló erejét. Tagadása Jézus perében és keresztre feszítésekor éppoly közismert, mint az azt követő megbánása és hitének megerősítése a feltámadás után.
Ahogy az Egyház üldöztetéssel és belső viszályokkal nézett szembe, Péter egyesítő és tekintélyt sugárzó szerepe egyre jelentősebbé vált. Vezető szerepe a jeruzsálemi gyülekezetben, evangelizációs erőfeszítései, és vértanúsága Rómában örökre a keresztény történelem alapító alakjává teszik, megtestesítve azt az erőt és rugalmasságot, amit Jézus előre látott, amikor Simonnak a 'kőszikla' nevet adta.
2. András, az első tanítvány
András, Péter testvére, a keresztény hagyományban jelentős személyiségként tűnik fel, mint az "első meghívott" apostol. Halászként dolgozott a Galileai-tónál, amikor Jézus megszólította őt és testvérét, Pétert. Ezt a találkozást gyakran említik mint a keresztény hívás szimbolikus kezdetét, hangsúlyozva András azonnali válaszát és készségét arra, hogy kövesse Jézust. A Biblia szerint András volt az, aki először találkozott Jézussal, miután Keresztelő János felhívta figyelmét rá, ami még inkább kiemeli szerepét az apostolok között. András alázatos és hűséges természete a keresztény hagyományok fontos részét képezi, és példaként szolgál a hitben való kitartásra és a vezetésben való szolgálatra.
András apostoli szolgálata, bár kevésbé ismert részletesen, mint Péteré vagy Pálé, fontos szerepet töltött be a kereszténység korai terjedésében. A hagyományok szerint András több régióban is misszionáriusként tevékenykedett, köztük Görögországban és Kis-Ázsiában. Halálát mártírként szenvedte el, ami szintén jelentőséget ad a keresztény hagyományban. Andrásra emlékezve sok keresztény közösség ünnepli András napját, különösen Skóciában és Görögországban, ahol védőszentként tisztelik. András példája a bátorságról, a hitről és az önfeláldozásról szól, amely inspirálja a keresztényeket a világ minden táján.
3. Idősebb Jakab, a nagyobbik
Jakab, Zebedeus fia, egy kiemelkedő alakja volt Jézus apostolainak, ismert mint az egyik legközelebbi tanítványa és része a belső körnek, amely magába foglalta Pétert, Jánost és őt magát. Ő és testvére, János, "a mennydörgés fiai" néven ismertek, ami a heves természetükre utalhat. Jakabot a keresztény hagyományban gyakran ábrázolják mint az egyik legelkötelezettebb és legbátrabb tanítványt, aki mélyen elkötelezte magát Jézus tanításai és küldetése mellett. A Biblia szerint Jakab volt az egyik három tanítvány, aki részt vett Jézus életének néhány legfontosabb eseményén, beleértve a Színeváltozás hegyén történt csodát és Jézus imádságát a Gecsemáné kertben, ami különleges közelséget és bizalmat mutat Jézus és Jakab között.
Jakab jelentősége nem csupán Jézus közvetlen követőjeként ismert, hanem mint az egyik első mártír apostolé is. Az Apostolok Cselekedetei szerint Jakab volt az első apostol, aki mártírhalált halt, I. Heródes Agrippa király parancsára, ami azt mutatja, hogy mennyire komolyan vette hitét és elkötelezettségét a misszió iránt. Jakab élete és mártíromsága az önfeláldozás és a hit erejének példája a keresztény hagyományban. A Jakab-nap, amelyet július 25-én ünnepelnek, különös jelentőséggel bír a keresztény világban, különösen Spanyolországban, ahol Santiago de Compostela, a híres zarándokhely, Jakab tiszteletére van szentelve. Jakab öröksége tovább él a hívekben, mint az elkötelezettség, a bátorság és a hit mély megértésének szimbóluma.
4. János, a "tanítvány, akit Jézus szeretett"
János, Zebedeus fia, egyedülálló helyet foglal el a keresztény apostolok között, ismert mint a "tanítvány, akit Jézus szeretett". Testvérével, Jakabbal együtt, ők voltak a "mennydörgés fiainak" nevezett apostolok, akik Jézus első követői közé tartoztak. János személyisége a keresztény írásokban gyakran jelenik meg mint mélyen spirituális és elmélkedő, ami szoros kapcsolatát tükrözi Jézussal. János az egyik olyan tanítvány, aki részt vett Jézus életének számos kulcsfontosságú pillanatában, beleértve a Változás hegyét és Jézus utolsó vacsoráját. Ezenkívül János volt az egyetlen apostol, aki jelen volt Jézus keresztre feszítésénél, ami a teljes hűség és elkötelezettség jelképe.
János apostoli öröksége különösen gazdag és sokrétű. Ő írta a János evangéliumát, amely egyedülálló perspektívát nyújt Jézus életéről és tanításairól, hangsúlyozva Jézus isteni természetét és a szeretet fontosságát. Ezenkívül János a Jelenések könyvének szerzőjeként is ismert, amely az Újszövetség utolsó könyve, tele szimbolikus látomásokkal és próféciákkal a világ végéről és az utolsó ítéletről. Ez a mű nem csupán a bibliai kánon része, hanem a keresztény eszkatológia és misztikus hagyományok központi eleme is. János írásai és tanításai mély hatást gyakoroltak a keresztény teológia és spiritualitás fejlődésére, és továbbra is meghatározó jelentőséggel bírnak a keresztény hitben.
5. Fülöp, a kérdező
János elmélyült természetével ellentétben Fülöp pragmatikus szemlélete nyilvánul meg kérdezősködő hozzáállásában, mellyel Jézus tanításainak kézzelfogható megértésére törekedett. Fülöp, a 12 apostol egyike, gyakran folytatott olyan párbeszédet, mely egyfajta konkrét bizonyítékok és gyakorlati belátás iránti vágyat tükrözött. Az evangéliumokban ábrázolt érdeklődése hidat próbált verni Jézus lelki tanításai és a tanítványok mindennapi élményei között.
Fülöp elemző gondolkodásmódja János evangéliumában nyilvánul meg, ahol azt kéri Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, szemléltetve igényét Jézus isteni kapcsolatának vizuális megerősítésére (János 14:8). Ez a pillanat kiemeli Fülöp szerepét mint a világosság keresőjét, aki az elvont elmélkedés helyett a közvetlen megfigyelést részesíti előnyben. Továbbá kölcsönhatása a pogányokkal, akik Jézust keresték, egyfajta nyitottságot jelez a zsidó hiten kívüliek irányába is, jelezve előremutató hozzáállását (János 12:20-22). Fülöp apostoli tevékenysége, különösen a görögöket érintő missziója, kiemelkedő jelentőséggel bír a keresztény egyház történetében. A görögök között végzett missziós munkája segített áthidalni a kulturális és vallási különbségeket, elősegítve ezzel a kereszténység terjedését a mediterrán világban. Fülöp az egyház kezdeti időszakában kulcsfontosságú személyiség volt, mivel tevékenysége nem csupán a zsidó közösségekhez korlátozódott, hanem a pogányok között is aktívan hirdette a hitet.
6. Bertalan (Nátániel), igazi izraelita, akiben nincs álnokság
Bertalan, akit a bibliai szövegekben gyakran Nátániel néven is említenek, egy kevésbé ismert, de fontos apostol a keresztény hagyományokban. A János evangéliumában található az ő meghívásának leírása, ahol Jézus megjegyzi róla: "Íme, igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság". Ez a kijelentés mély jelentőséggel bír, mivel Jézus elismeri Bertalan őszinteségét és tisztaságát, ami kiemeli őt az apostolok között. Bertalan kezdeti szkepticizmusa – amikor kételkedve kérdezi, hogy "Jöhet valami jó Názáretből?" – valójában a hit mélyebb megértésének keresését tükrözi, és Jézus személyes megismerése által teljesült.
Bertalan apostoli szolgálata a Biblia szövegeiben kevésbé van részletesen dokumentálva, mint néhány más apostolé, azonban a keresztény hagyomány szerint fontos szerepet töltött be a korai egyházban. A hagyományok szerint Bártolomeus misszionáriusként szolgált több régióban, beleértve Indiát és Kis-Ázsiát, ahol az evangéliumot hirdette. Mártírhalálát is több verzióban őrizte meg a keresztény hagyomány, ami tovább erősíti az őszinteség és elkötelezettség jellemzőit, amelyekkel Jézus azonosította őt. Bertalan szkeptikusból hívővé válása erőteljes bizonyságtétel arról, milyen hatással bírhat egy személyes találkozás Jézussal, sarkallva a közönséget, hogy maradjanak nyitottak a hit átformáló lehetőségeire.
7. Máté, volt vámszedő, a Máté evangéliumának szerzője
Máté apostol, aki Lévi ben Halfai néven is ismert, egyedi hátterű alakja a tizenkét apostolnak. Eredetileg vámszedőként dolgozott Kapernaumban, egy olyan foglalkozást űzve, ami akkoriban sok zsidó szemében megvetést és ellenszenvet váltott ki, mivel ezt a tevékenységet a római megszállók szolgálatának tekintették. Máté meghívásának története, amelyet az evangéliumok részletesen leírnak, mutatja Jézus radikális elfogadását és kegyelmét azok iránt, akik társadalmi szempontból periférián helyezkedtek el. Jézus meghívása által Máté egy új életet kezdett, elhagyva korábbi életmódját, hogy Jézus követőjeként szolgáljon. Ez a meghívás és Máté válasza az új kezdetek és a megtérés fontos példáját szolgáltatja.
Máté szerepe az apostolok között túlmutatott egyszerű tanítványi létén. Ő írta a Máté evangéliumát, amely az Újszövetség első könyveként szolgál. Ebben az evangéliumban Máté különös hangsúlyt fektet Jézus tanításaira, különösen a Hegyi beszédre, valamint Jézus messiási szerepének és az ószövetségi próféciák beteljesülésének bemutatására. Máté evangéliuma egyértelmű kapcsolatot hoz létre a zsidó hagyomány és a kereszténység között, mutatva, hogy Jézus az ígért Messiás. Máté jelenléte az apostolok közt emlékeztető a kegyelem átformáló erejéről, mely átlépi a társadalmi korlátokat és személyes előzményeket.
8. Tamás, a "hitetlen", aki kétségei ellenére hűséges maradt
Tamás apostol, akit gyakran "Hitetlen Tamás"-ként említenek, különleges helyet foglal el a keresztény hagyományban. Az Apostolok Cselekedeteiben és János evangéliumában szereplő történetei által ismert, különösen az a jelenet, ahol kifejezte kétségét Jézus feltámadása felől, mondván, hogy csak akkor hiszi el, ha saját kezével érinti meg Jézus sebeit. Tamás kétségei emberi természetét és a hit keresésének nehézségeit tükrözik, ami sok hívő számára azonosítható érzés. Amikor Jézus megjelent neki, és lehetőséget adott neki, hogy megérintse sebeit, Tamás azonnal kifejezte hitét és elismerését Jézussal szemben, mondván: "Én Uram és én Istenem!" Ez a fordulat jelképezi a hit mély megértésének és elfogadásának folyamatát, még a kétségek és a bizonytalanságok ellenére is.
Tamás apostoli pályafutása a Biblia szövegeiben nem részletesen dokumentált, de a keresztény hagyomány szerint ő is aktívan részt vett az evangélium terjesztésében. A hagyományok szerint Tamás eljutott Indiába, ahol misszionáriusként hirdette a keresztény hitet, és ott is halt mártírhalált. Az "Hitetlen Tamás" élete és szolgálata példaként szolgál arra, hogy a hit útja gyakran tele van kihívásokkal, de ezek a kihívások végül megerősíthetik a hívők elkötelezettségét és meggyőződését.
9. Jakab, az kisebb, a csendes
Jakab, Alfeus fia, az apostolok között kevésbé ismert alak, azonban fontos szerepet tölt be a keresztény hagyományban. A Biblia nem szolgál túl sok részlettel Jakab életéről vagy szolgálatáról, ami hozzájárul ahhoz, hogy rejtély övezi alakját. Emiatt gyakran keverik össze más bibliai személyekkel, például a másik apostollal, aki szintén Jakab nevet viseli, vagy Jézus féltestvérével, aki ugyancsak Jakab névre hallgatott. Ennek ellenére, Jakab, Alfeus fia fontos része az apostoli közösségnek, és a korai keresztény egyházban betöltött szerepe, bár kevésbé dokumentált, mégis lényeges a kereszténység történetében.
A hagyományok és a keresztény egyház apokrif írásai Jakabot mint hűséges tanítványt és az evangélium hirdetőjét ábrázolják. Néhány forrás szerint Jakab misszionáriusként szolgált Egyiptomban, ahol az evangéliumot hirdette. Mártírhalála, amely a keresztény hagyományok szerint bekövetkezett, tovább erősíti az ő elkötelezettségét és hűségét a hitéhez. A korai keresztény közösségben Jakabot, az ifjabbat rendületlen alaknak tartották számon, aki életét az evangélium terjesztésének szentelte. Annak ellenére, hogy nem övezi nagy hírnév, hűsége és szolgálata jelképezi azt a névtelen elkötelezettséget, mely gyakran a nagy törekvések alappillérét képezi, legyen az vallásos vagy más természetű.
10. Júdás Tádé, a hűséges szolga
Tádé, akit néha Júdásnak is neveznek és aki Jakab fia volt, az apostolok között egy másik kevésbé ismert, de mégis jelentős személyiség. Az Újszövetségben csak néhány alkalommal említik, és ezek a megemlítések többnyire a tizenkét apostol felsorolásában találhatóak. Júdás Tádé alakja gyakran keveredik a keresztény hagyományokban más hasonló nevű személyekkel, mint például az egyik másik apostollal, Iskarióti Júdással. Ennek ellenére Júdás Tádé fontos része az apostoli közösségnek, és a korai keresztény egyházban betöltött szerepe, bár kevésbé dokumentált, mégis fontos a kereszténység történetében.
A hagyományok és egyes keresztény írások Tádét mint az evangélium hűséges hirdetőjét ábrázolják. Néhány forrás szerint Tádé a Közel-Keleten és talán Indiában is misszionáriusként tevékenykedett, ahol az evangéliumot hirdette. Az apostoli testvériség szövetében Tádé egy alázatos vonalat képvisel, mely gyakran rejtve marad, mégis mindig jelen van. Öröksége nem nagy tettekben, hanem sokkal inkább a hűség suttogásában nyilvánul meg, mely visszhangzik a korokon át, emlékeztetve minket, hogy a csendes szolgálat árnyékában egy mély és megindító hitvallás rejlik.
11. Simon, a zélóta
Tádé csendes odaadásától a narratíva most Simon, a zelóta felé fordul, akinek lángoló buzgalma és szenvedélyes kiállása a zsidó hit és nemzeti identitás mellett kiemelte őt az apostolok közül.
Simon ragadványneve, „a zelóta” egy lángoló elkötelezettséget sejtet a zsidó függetlenség ügye iránt, egy olyan mozgalom iránt, mely ellenállt a római uralomnak, és egy szuverén izraelita királyság visszaállítását tűzte célul.Simon életéről keveset tudunk azelőttről, hogy csatlakozott Jézus szolgálatához, de ragadványneve egy lehetséges kapcsolódást sejtet a zelótákhoz, egy radikális zsidó szektához, akik hazafias hevületükről és olykor erőszakos módszereikről voltak ismertek.
Simon átalakulása, amikor csatlakozott Jézus követőihez, jelentős lépés volt személyes életében és spirituális megközelítésében. Jézus követésével Simon elmozdult a politikai radikalizmustól és az erőszakos ellenállástól a spirituális megújulás és a szeretet üzenetének elfogadása felé. Ez a változás jelképezi a keresztény tanítások transzformatív erejét az egyéni életben. Annak ellenére, hogy személyes előéletéről kevés részlet maradt fenn, Simon jelenléte a Tizenkettő között mutatja Jézus üzenetének befogadó természetét, mely a közös lelki látomás alatt egyesített egyéneket a legkülönfélébb háttérrel és ideológiával. A keresztre feszítést követően Simonról szóló beszámolók szórványosak, és gyakran összemosódnak más Simonokkal kapcsolatosakkal a korai keresztény szövegekben. Mindazonáltal a hagyomány azt tartja, hogy folytatta az evangélium hirdetését, talán Tádé Júdással együtt, és elképzelhető, hogy vértanúhalált halt rendíthetetlen elkötelezettsége miatt a hite iránt.
12. Iskarióti Júdás, aki végül elárulta Jézust
Iskarióti Júdás, az egyik legismertebb és legellentmondásosabb alakja a keresztény hagyományoknak, főként azért, mert ő volt az a tanítvány, aki végül elárulta Jézust. Júdás szerepe az Újszövetségben kulcsfontosságú, mivel árulása vezetett Jézus elfogásához és kereszthalálához. A Biblia leírja, hogy Júdás harminc ezüstpénzért adta el Jézust a főpapoknak, amely cselekedet a keresztény hagyományban az árulás és a pénz iránti szeretet szimbólumává vált. Júdás története a hagyományos értelmezés szerint a bűn és annak következményeinek drámai példázata, amely mélyen befolyásolta a keresztény etikai és morális tanításokat.
Júdás cselekedetének mélyebb értelmezése a keresztény teológiában és számos kulturális ábrázolásban is megjelenik, sokszor mint a bonyolult emberi természet és a szabad akarat kérdéseinek megtestesítője. Egyes teológusok és értelmezők Júdás tettét a keresztény üdvözülés történetének elkerülhetetlen részeként látták, ami nélkülözhetetlen volt Jézus megváltói küldetésének beteljesítéséhez. Júdás tragikus alakja emlékeztet arra, hogy az emberi gyengeségek és hibák részei az életnek, és ezek a tettek súlyos következményekkel járhatnak. Júdás története így összetett szemléletet nyújt az emberi lélekről, a bűnről, a megváltásról és a kegyelemről, ami továbbra is fontos szerepet tölt be a keresztény gondolkodásban és művészetben.
Mátyás, a "tizenharmadik"
A tragikus sorsú Júdás Iskariótes nyomán Mátyást választották, hogy betöltse a megüresedett helyet a tizenkét apostol között, ezzel visszaállítva a csoport létszámát és fenntartva annak szimbolikus jelentőségét. Ezt a meghatározó eseményt az Apostolok Cselekedetei örökíti meg az Újszövetségben.
Miután Júdás elárulta, majd végzett magával, a korai keresztény közösség Péter vezetésével igyekezett találni valakit a helyére az apostoli szolgálat integritásának megőrzése érdekében. Ennek a fontos szerepnek specifikus követelményei voltak: a jelöltnek Jézus követőjének kellett lennie Keresztelő Jánostól egészen a mennybemenetelig. Két embert javasoltak: Józsefet, akit Barnabásnak is hívtak, és Mátyást.
A kiválasztási folyamat imádkozásból állt, kérve Istent, hogy fedje fel választottját, majd sorsvetés következett - ez akkoriban bevett gyakorlat volt fontos döntések meghozatalánál. A sors Mátyásra esett, aki így csatlakozott az apostoli tanúk sorába. Kinevezése nem csupán az apostoli utódlás folytonosságát szimbolizálta, hanem megerősítette az isteni gondviselés koncepcióját az Egyház kormányzásában.
Mátyás bevonásával teljessé vált az alapító vezetők csoportja, akik kulcsfontosságúak voltak Jézus tanításainak terjesztésében és a korai keresztény közösségek megalapításában a Római Birodalomban.
Az apostoli küldetés
A Jézus által felszentelt tizenkét apostol küldetése az volt, hogy terjessze tanításait és megalapozza a korai keresztény egyházat. E férfiak, akiket ilyen mély felelősséggel bíztak meg, olyan útra indultak, amely örökre megváltoztatta a vallástörténet menetét. Rendíthetetlen elkötelezettségük és a megpróbáltatások, amelyekkel szembe kellett nézniük, mélyen visszhangoznak, tiszteletet és inspirációt keltenek.
Az evangélium terjesztése:
- Bátorság: Az apostolok ismeretlen területekre merészkedve, ahol gyakran ellenségeskedés fogadta őket, a szeretet és a megváltás üzenetét hirdették.
- Áldozatvállalás: Maguk mögött hagyták családjukat és megélhetésüket, isteni hivatásukat mindenek fölé helyezve.
- Megmaradás: Az üldöztetés ellenére továbbra is tanítottak, gyógyítottak és kereszteltek, elvetve a hit magvait a legkülönbözőbb országokban.
Tetteik megalapozták az együttérzésen, megbocsátáson és reménységen alapuló közösséget. Az apostolok közös erőfeszítései olyan örökséggé kristályosodtak ki, amely évezredek óta fennmaradt, kiemelve a hit és az emberi szellem átalakító erejét. Apostoli küldetésükkel példát mutattak arra, hogy elkötelezett egyének kis csoportja milyen mélyreható változásokat képes elindítani, és ezzel hívőket és nem hívőket egyaránt arra ösztönöztek, hogy elgondolkodjanak meggyőződésük mélységén és hatásuk szélességén.
12 érdekesség a tizenkét apostolról
Jézus Krisztus 12 apostola hétköznapi emberek voltak, akik hitük, engedelmességük és hűségük révén rendkívüli követőivé váltak.
Íme néhány érdekes tény az apostolokról:
- A 12 apostol közül tizenegyen galileaiak voltak, és Júdás volt az egyetlen júdeai.
- A 12 közül egy sem volt "hivatásos" vallásos.
- Mátyást a tizenkettedik apostolnak választották, hogy Iskarióti Júdás helyébe lépjen Jézus feltámadása előtt.
- András Péter öccse volt, aki szintén halász volt. Keresztelő János tanítványa volt, mielőtt Jézust követte volna.
- Jakab és János testvérek voltak, és a "mennydörgés fiai" néven ismerték őket.
- Fülöp Betszaidából származott, ugyanabból a városból, mint Péter és András.
- Tamást "Hitetlen Tamásként" ismerik, mert kételkedett Jézus feltámadásában, amíg személyesen nem látta őt.
- Máté vámszedő volt, mielőtt apostol lett.
- Jakab, Alfeus fia, a kisebbik Jakab néven is ismert.
- Tádé Júdás néven is ismert.
- Simon, a zélóta egy zsidó szekta tagja volt, amely ellenezte a római uralmat.
- Iskarióti Júdás elárulta Jézust, és később öngyilkos lett.
Az apostolok élete és munkássága világszerte inspirációt jelentett a keresztények számára. Teljes mértékben elkötelezték magukat Jézus Krisztus evangéliuma mellett, bejárták az ókori világot, tanítva az evangéliumot, és készek voltak életüket adni küldetésükért.