A hajóépítés biztosította Velencének, a Földközi-tenger leggazdagabb kereskedővárosának a hatalmát.
Számtalan ember tolongott egészen szűk területen, kalapácsát lóbálva. Fullasztó volt a forróság, a füsttől és a szurok bűzétől alig kaptak levegőt. Ennek a borzasztó képnek a helyszíne nem a Pokol valamelyik bugyra, hanem a velencei „Arzenál” volt, a világ egykori legnagyobb „ipari központja”. 16. századi fénykorában kétezer ember dolgozott itt, nyolc hektárnál alig valamivel nagyobb területen.
Szükség esetén – vagy akkor, ha a lagúnák városa hadban állt – akár háromezren is végezhették itt munkájukat. Ebben, az akkori időkben gigantikus méretűnek számító hajóépítő üzemben építették Velence gazdaságának és hatalmának biztosítékát, a tengeri flottát.
A tengeri hatalom
Velence már a 10. században kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a Kelettel. Egyre-másra hódította meg és építette ki támaszpontjait a Földközi-tenger egész térségében. Bizánccal, majd a törökökkel előnyös szerződéseket kötött. A 14. századtól fogva a város Itáliában is megszilárdította befolyását. Így aztán a Földközi-tengeren hajózva minden fontos kereskedelmi útvonalon látni lehetett a velencei kereskedelmi gályák hajókaravánjait, amelyek roskadoztak a világ minden tájáról származó értékes árucikkektől. Hogy megvédjék őket az idegen támadásoktól, hatalmas harci gályák alkották a kíséretüket.
A velenceiek keményen megdolgoztak a sikerért, aminek a város ma is lenyűgöző arculatát köszönheti. Bármihez nyúltak is, azt a közösség érdekében tették; a közösség élén a választott dózse állt. A kereskedelmi utakból nem csak a kalmárok húztak hasznot. Munkájuk fejében a tengerészek és az evezősök is tisztes jövedelemhez jutottak. Így aztán minden résztvevő érdekelt volt a vállalkozások sikerében.
Ez a rendszer a lagúnákra épült egykori kis várost az akkor ismert világ legnagyobb kereskedő-metropoliszává tette. De ez a státus a velencei flotta minőségén és nagyságán állt vagy bukott. Hogy e téren megfeleljenek a legmagasabb követelményeknek, a velenceiek új rendszert vezettek be, amely csak a 20. században bontakozott ki: a tömegtermelést.
Korai tömegtermelés
Egy kész hajó számos ember keze munkáját viselte magán. Az első lépést a hajóácsok tették meg. Az Arzenál nagytermében készítették el a hajó létfontosságú részét, a törzset. Egészen a 12. századig ebben, a fegyvertárként használt épületben kizárólag a város védelmét szolgáló eszközöket tároltak. Mivel csak egyetlen kapun át lehetett megközelíteni, ezért őrizete is egyszerűen megoldható volt. Akkoriban a hajók még elszórtan, kisebb műhelyekben épültek. A dolgos kezek az Arzenálban csak a javításokat végezték. Nem sokkal később azonban már Velence közösségének felügyelete alatt a hajók teljes egészükben itt készültek, közös munkában. Így kezdődött a tömegtermelés.
A kész hajótörzset görgőkre állították, majd szép lassan a termelőegység távolabbi területeire juttatták. Mintha futószalagon állna, így haladt végig a hajó a különféle munkafolyamatokon. Minden munkafázist más és más céh végzett. A fűtők szurokkal tömítették a hajót. A vitorlagyártók voltak felelősek a hajó meghajtásáért, ugyancsak ez volt a feladatuk az evezőkészítőknek, a velencei hajók ugyanis a biztos haladás érdekében mindkét hajtórendszerrel fel voltak szerelve. Így kevésbé függtek az időjárástól, és igen mozgékonyak voltak.
Végül felszerelték a fegyverzetet, íjakat és számszeríjakat, később már ágyukat is. Amikor a hajó elérte a „futószalag” végét, készen állott a vízre bocsátásra. A admirális, az Arzenál vezetője, még egy szigorú ellenőrzésnek vetette alá. Ha mindent rendben talált, a hajó elindulhatott első nagy útjára. Becslések szerint ez a módszer évente hatvan gálya megépítését és javítását tette lehetővé. Az a lázas tevékenység, amely ezen az igencsak szűk területen zajlott, minden bizonnyal megihlette az 1265 és 1321 között élt nagy költőt, Dantét is, amikor az Isteni színjáték Poklának egyik énekét írta.
Velence hanyatlása
A hajóépítés tökéletes szervezettsége ellenére Velence szárnyalásának is vége szakadt egyszer. A város egyik legnagyobb gondja, a fa hiánya még csak-csak áthidalható volt. Sokkal komolyabb nehézséget jelentett viszont a munkaerő és a tengerészek hiánya. Aztán megjelent a konkurencia is: a 17. századtól Hollandia a világ legnagyobb hajóépítő nemzetévé emelkedett. Egyszersmind nőtt más európai nagyhatalmak, valamint a törökök politikai befolyása is. Velük szemben a lagúnákra épült gyönyörűséges város hosszú távon már nem tudta megtartani pozícióit.
Számtalan ember tolongott egészen szűk területen, kalapácsát lóbálva. Fullasztó volt a forróság, a füsttől és a szurok bűzétől alig kaptak levegőt. Ennek a borzasztó képnek a helyszíne nem a Pokol valamelyik bugyra, hanem a velencei „Arzenál” volt, a világ egykori legnagyobb „ipari központja”. 16. századi fénykorában kétezer ember dolgozott itt, nyolc hektárnál alig valamivel nagyobb területen.
Az "Arzenál" magas falai mögé rejtve, a legnagyobb titoktartás mellett született meg a középkorban Velence gazdaságának alapja - a flotta. |
A tengeri hatalom
Velence már a 10. században kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a Kelettel. Egyre-másra hódította meg és építette ki támaszpontjait a Földközi-tenger egész térségében. Bizánccal, majd a törökökkel előnyös szerződéseket kötött. A 14. századtól fogva a város Itáliában is megszilárdította befolyását. Így aztán a Földközi-tengeren hajózva minden fontos kereskedelmi útvonalon látni lehetett a velencei kereskedelmi gályák hajókaravánjait, amelyek roskadoztak a világ minden tájáról származó értékes árucikkektől. Hogy megvédjék őket az idegen támadásoktól, hatalmas harci gályák alkották a kíséretüket.
A velenceiek keményen megdolgoztak a sikerért, aminek a város ma is lenyűgöző arculatát köszönheti. Bármihez nyúltak is, azt a közösség érdekében tették; a közösség élén a választott dózse állt. A kereskedelmi utakból nem csak a kalmárok húztak hasznot. Munkájuk fejében a tengerészek és az evezősök is tisztes jövedelemhez jutottak. Így aztán minden résztvevő érdekelt volt a vállalkozások sikerében.
Ez a rendszer a lagúnákra épült egykori kis várost az akkor ismert világ legnagyobb kereskedő-metropoliszává tette. De ez a státus a velencei flotta minőségén és nagyságán állt vagy bukott. Hogy e téren megfeleljenek a legmagasabb követelményeknek, a velenceiek új rendszert vezettek be, amely csak a 20. században bontakozott ki: a tömegtermelést.
Korai tömegtermelés
Egy kész hajó számos ember keze munkáját viselte magán. Az első lépést a hajóácsok tették meg. Az Arzenál nagytermében készítették el a hajó létfontosságú részét, a törzset. Egészen a 12. századig ebben, a fegyvertárként használt épületben kizárólag a város védelmét szolgáló eszközöket tároltak. Mivel csak egyetlen kapun át lehetett megközelíteni, ezért őrizete is egyszerűen megoldható volt. Akkoriban a hajók még elszórtan, kisebb műhelyekben épültek. A dolgos kezek az Arzenálban csak a javításokat végezték. Nem sokkal később azonban már Velence közösségének felügyelete alatt a hajók teljes egészükben itt készültek, közös munkában. Így kezdődött a tömegtermelés.
A kész hajótörzset görgőkre állították, majd szép lassan a termelőegység távolabbi területeire juttatták. Mintha futószalagon állna, így haladt végig a hajó a különféle munkafolyamatokon. Minden munkafázist más és más céh végzett. A fűtők szurokkal tömítették a hajót. A vitorlagyártók voltak felelősek a hajó meghajtásáért, ugyancsak ez volt a feladatuk az evezőkészítőknek, a velencei hajók ugyanis a biztos haladás érdekében mindkét hajtórendszerrel fel voltak szerelve. Így kevésbé függtek az időjárástól, és igen mozgékonyak voltak.
Végül felszerelték a fegyverzetet, íjakat és számszeríjakat, később már ágyukat is. Amikor a hajó elérte a „futószalag” végét, készen állott a vízre bocsátásra. A admirális, az Arzenál vezetője, még egy szigorú ellenőrzésnek vetette alá. Ha mindent rendben talált, a hajó elindulhatott első nagy útjára. Becslések szerint ez a módszer évente hatvan gálya megépítését és javítását tette lehetővé. Az a lázas tevékenység, amely ezen az igencsak szűk területen zajlott, minden bizonnyal megihlette az 1265 és 1321 között élt nagy költőt, Dantét is, amikor az Isteni színjáték Poklának egyik énekét írta.
Velence hanyatlása
A hajóépítés tökéletes szervezettsége ellenére Velence szárnyalásának is vége szakadt egyszer. A város egyik legnagyobb gondja, a fa hiánya még csak-csak áthidalható volt. Sokkal komolyabb nehézséget jelentett viszont a munkaerő és a tengerészek hiánya. Aztán megjelent a konkurencia is: a 17. századtól Hollandia a világ legnagyobb hajóépítő nemzetévé emelkedett. Egyszersmind nőtt más európai nagyhatalmak, valamint a törökök politikai befolyása is. Velük szemben a lagúnákra épült gyönyörűséges város hosszú távon már nem tudta megtartani pozícióit.