Az Északi-sziget szívében három működő vulkán emelkedik, amelyek közül az egyik gyakori és látványos kitörések produkál.
A 2291 m magas Mt. Ngauruhoe vulkán kráteréből csaknem szünet nélkül hatalmas fehér gőz- és gázfelhő száll fel. Ez az egyik a három működő vulkán közül, amely Új-Zéland Északi-szigetének a közepén emelkedik. Tőle északra helyezkedik el a Mt. Tongariro, a csonka csúcsok, vulkánkúpok és kráterek óriási egyvelege, délre pedig a 2797 m magas Mt. Ruapehu, amely az Északi-sziget legmagasabb pontja. E három vulkán alkotja a népszerű Tongariro Nemzeti Park magvát.
A három közül a Mt. Ngauruhoe a leglátványosabb és a legaktívabb. Klasszikus vulkán, meredek oldalú kúp, a tetején 400 m széles kráterrel. Feltehetően folyamatosan működik az 1830-as évek vége óta, amikor is az első európaiak letelepedtek Új-Zélandon. Néhány évente drámai eseményként hamut okád, amely aztán beborítja a környéket. 1954-ben azonban vörösen izzó láva lövellt a levegőbe, és egy szemtanú szerint „folytonos csikorgó és csörömpölő zajt” hallatott, ahogy lefelé haladt.
A Ngauruhoe kúpjának tetejét télen hó fedi. A Ruapehu viszont egész évben hósapkát visel, a mágnesként vonzza a sielőket, akik a sport gyönyörét egy aktív vulkánon való siklás kockázatával ötvözhetik. A veszély pedig valós. 1953-ban a Ruapehu csordultig telt vulkáni tavának pereme beszakadt, a víz kő- és jégtömböket sodort magával, és a hegyoldalon iszapárként lezúdulva elragadott egy vasúti hidat, aminek következtében kisiklott egy vonat, 151 ember halálát okozva. Egy hasonló áradat 1969-ben egy síterületen gázolt át, de szerencsére az eset éjjel történt.
A számos kráterrel tarkított Mt. Tongariro oldalán furcsa tájat alkotnak a Ketetahi-források. Itt szökőkútszerűen gejzírek lövellnek a levegőbe, óriási boszorkányüstökként forró iszaptócsák bugyognak és fortyognak, repedések bömbölnek fülsiketítően, és nehéz, orrfacsaró kénszag terjeng a levegőben.
A vulkánok sorában a Ngauruhoe fiatalnak számít. A vulkáni tevékenység kb. 2 millió évvel ezelőtt kezdődhetett ebben a térségben, de a Ngauruhoe, amely tulajdonképpen a közeli Tongariro egyik nyúlványa (egy nyereg választja el tőle), csupán 2500 éve keletkezett.
A maori legenda szerint a vulkáni tevékenységet egy tohunga, azaz különleges képességekkel megáldott személy hozta el az Észak-szigetre. Ngatoro-i rangi tohunga – úgy mondják – meleg polinéziai hazájából délnek vette útját, eközben a távolban észrevette a hófedte csúcsot, mire elhatározta, hogy megmássza. Csak női rabszolgáját, Auruhoét vitte magával, és a többieknek azt mondta, hogy böjtöljenek, amíg vissza nem tér.
De társai nem hallgattak rá, megszegték a böjtöt, és az istenek haragjukban hóviharokat küldtek a hegyre. Ngatoro-i-rangi imával fordult isteneihez, akik válaszul tüzet gyújtottak, amely életre keltette őt. A segítség azonban túl későn érkezett ahhoz, hogy megmentse Auruhoét is, és Ngtoro-i-rangi a rabszolgalány megfagyott testét annak a csúcsnak a kráterébe dobta, amely ma az ő nevét viseli.
A három vulkánt a maorik szentként tisztelték. Törzsfőnökeiket a hegyoldalak barlangjaiba temették, és igyekeztek megakadályozni, hogy az európaiak a hegyeket megmásszák. J. C. Bidwill angol botanikus 1839-ben feljutott a Ngauruhoe csúcsára, és később megpróbálta elmagyarázni egy haragos törzsfőnököknek, hogy nem okozott semmilyen bajt, mert bár a hegy szent a maorik számára, a tabu a fehér emberekre nem vonatkozik.
Miközben Bidwill a hegyet mászta, a Ngauruhoe életre kelt. A botanikus „a gőzgép biztonsági szelepének hangjához hasonló” zajt hallott, amely kb. fél óra hosszat tartott, és „vastag fekete füstoszlopot” látott, amely „felemelkedett, majd gomba módra szétterült”. Amikor életre a krátert , a vulkán hatalmasat morajlott, és Bidwill sebtében visszavonulót fújt, mivel „nem kívánt olyan közelről végignézni egy kitörést, hogy elevenen megfőjön vagy megpörkölődjön”.
1887-ben IV. Te Heuheu Tukino, a Taupó-tó mellet élő ngati-tuwharetoe nép főnöke a Ngauruhoét, a Tongarirót és a Ruapehut a kormánynak adományozta ajándékként valamennyi új-zélandi ember számára, mert félő volt, hogy a szent hegyeket európai telepesek kerítik hatalmukba. Ilyen előzmények után fogadta el Új-Zéland parlamentje 1894-ben az ország első nemzeti parkjáról, a Tongarino Nemzeti Parkról szóló törvényt.
A vulkánok változatos tájból emelkednek ki. Helyenként a vidék kopár és holdbéli, de a csapadékosabb, alacsonyabban fekvő területeken magas fájú erdők állnak, benne orchideákkal és páfrányokkal.
A 2291 m magas Mt. Ngauruhoe vulkán kráteréből csaknem szünet nélkül hatalmas fehér gőz- és gázfelhő száll fel. Ez az egyik a három működő vulkán közül, amely Új-Zéland Északi-szigetének a közepén emelkedik. Tőle északra helyezkedik el a Mt. Tongariro, a csonka csúcsok, vulkánkúpok és kráterek óriási egyvelege, délre pedig a 2797 m magas Mt. Ruapehu, amely az Északi-sziget legmagasabb pontja. E három vulkán alkotja a népszerű Tongariro Nemzeti Park magvát.
 |
| FORRÓ ÉS HIDEG A Mt. Ruapehunak, az Északi-sziget legmagasabb csúcsának hóval borított krátere kénes vizű tavat rejt magában, amelynek a vize a jeges környezet ellenére forró. |
A Ngauruhoe kúpjának tetejét télen hó fedi. A Ruapehu viszont egész évben hósapkát visel, a mágnesként vonzza a sielőket, akik a sport gyönyörét egy aktív vulkánon való siklás kockázatával ötvözhetik. A veszély pedig valós. 1953-ban a Ruapehu csordultig telt vulkáni tavának pereme beszakadt, a víz kő- és jégtömböket sodort magával, és a hegyoldalon iszapárként lezúdulva elragadott egy vasúti hidat, aminek következtében kisiklott egy vonat, 151 ember halálát okozva. Egy hasonló áradat 1969-ben egy síterületen gázolt át, de szerencsére az eset éjjel történt.
A számos kráterrel tarkított Mt. Tongariro oldalán furcsa tájat alkotnak a Ketetahi-források. Itt szökőkútszerűen gejzírek lövellnek a levegőbe, óriási boszorkányüstökként forró iszaptócsák bugyognak és fortyognak, repedések bömbölnek fülsiketítően, és nehéz, orrfacsaró kénszag terjeng a levegőben.
 |
| TAVASZI VIRÁGOK Hatalmas hegyi boglárkák nőnek a vulkánok lejtőin; hófehér virágaik tavasszal és kora nyáron dúsan virítanak. |
A maori legenda szerint a vulkáni tevékenységet egy tohunga, azaz különleges képességekkel megáldott személy hozta el az Észak-szigetre. Ngatoro-i rangi tohunga – úgy mondják – meleg polinéziai hazájából délnek vette útját, eközben a távolban észrevette a hófedte csúcsot, mire elhatározta, hogy megmássza. Csak női rabszolgáját, Auruhoét vitte magával, és a többieknek azt mondta, hogy böjtöljenek, amíg vissza nem tér.
De társai nem hallgattak rá, megszegték a böjtöt, és az istenek haragjukban hóviharokat küldtek a hegyre. Ngatoro-i-rangi imával fordult isteneihez, akik válaszul tüzet gyújtottak, amely életre keltette őt. A segítség azonban túl későn érkezett ahhoz, hogy megmentse Auruhoét is, és Ngtoro-i-rangi a rabszolgalány megfagyott testét annak a csúcsnak a kráterébe dobta, amely ma az ő nevét viseli.
A három vulkánt a maorik szentként tisztelték. Törzsfőnökeiket a hegyoldalak barlangjaiba temették, és igyekeztek megakadályozni, hogy az európaiak a hegyeket megmásszák. J. C. Bidwill angol botanikus 1839-ben feljutott a Ngauruhoe csúcsára, és később megpróbálta elmagyarázni egy haragos törzsfőnököknek, hogy nem okozott semmilyen bajt, mert bár a hegy szent a maorik számára, a tabu a fehér emberekre nem vonatkozik.
 |
| A DURVA ÉS A SIMA A téli hó becsíkozza a Ngauruhoe sima vulkáni kúpját. A messzi távolban a Mt. Ruapehu szabálytalan alakú csúcsa emelkedik magasra a felhők fölé. |
1887-ben IV. Te Heuheu Tukino, a Taupó-tó mellet élő ngati-tuwharetoe nép főnöke a Ngauruhoét, a Tongarirót és a Ruapehut a kormánynak adományozta ajándékként valamennyi új-zélandi ember számára, mert félő volt, hogy a szent hegyeket európai telepesek kerítik hatalmukba. Ilyen előzmények után fogadta el Új-Zéland parlamentje 1894-ben az ország első nemzeti parkjáról, a Tongarino Nemzeti Parkról szóló törvényt.
A vulkánok változatos tájból emelkednek ki. Helyenként a vidék kopár és holdbéli, de a csapadékosabb, alacsonyabban fekvő területeken magas fájú erdők állnak, benne orchideákkal és páfrányokkal.