Házi Receptek – Amiben Mindig a Nagyinak Van Igaza

A tyúkhúsleves, a vádlira tekert priznic és más receptek régi hagyományokra tekintenek vissza. De vajon tényleg hatásosak-e? Nyolc közismert házi gyógymódot mutatunk be, azok eredményeinek tudományos magyarázatával – vagy legalábbis gazdag orvosi tapasztalatgyűjteménnyel.

Milyen egyszerű tud lenni, hogy láz esetén előkapunk egy lázcsillapítót, bevesszük, s várjuk a hatást. És ehhez képest milyen nagy felhajtással jár egy túróborogatás: a kendőnek vastagnak, és túróval egyenletesen borítottnak kell lennie, majd ezt egy forró vizes flakonon melegítve kell a beteg mellkasára helyezni. Ezt az eljárást ráadásul 15 percenként meg is kell ismételni.



Az ehhez hasonló útmutatások – az olyan természetes ingerek, mint a hideg és a meleg, valamint a növények hatásainak ismeretét összefoglaló tudás – nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak. Ehhez jönnek még a teák, a fürdők vagy a borogatások elkészítéséhez fűződő szertartások. Mindez azt jelzi a beteg számára, hogy megbecsülik, és törődnek vele – az pedig erősíti a szervezet öngyógyító erőit.

De milyen szerep juthat a házi gyógymódoknak egy olyan korban, amikor az orvostudomány láthatóan minden panaszra kész gyógyszert kínál? Az ellentmondó körülmények ellenére: igen jelentős. „A betegek érdeklődése a házi gyógymódok iránt hatalmas” – erősíti meg ezt a véleményt Michael Teut, a berlini Charité Egyetemi Klinika munkatársa.

„Nem kell rögtön az orvoshoz rohanni, ha megfázik az ember. Az évszázadok során rengeteg házi gyógymód nyújtott segítséget könnyebb megbetegedéseknél” – teszi hozzá José Luis Fresquet-Febrer, a Valencia egyetem gyógyszerésztörténeti intézetének munkatársa. Michael Teut abból indul ki, hogy az ismert házi gyógymódok hatásosak, és már önmagában azzal, hogy nem kell orvoshoz szaladni csökkentik az egészségügyi rendszerek kiadásait.

Enyhe megbetegedéseknél, így megfázás, torokfájás, kötött izomzat esetében az orvostudomány is csak várakozást tud javasolni, majd néhány nap múlva visszarendelik kontrollra a beteget. Vagy egyszerűen kanalas gyógyszert írnak fel, holott számos ilyen szer hatékonysága nem is bizonyított.

Sok orvos bízik a jól bevált háziszerekben. Az emberközpontú, herdeckei közösségi kórházban a gyerekorvosok túró- és mustárpakolással, valamint kamilla- és tömjéninhalációval kezelik a tüdőgyulladásokat. Ezek néha még az antibiotikumok kedvező hatásait is képesek felülmúlni – hangsúlyozza Alfred Längler, a gyermekorvosi részleg vezetője.

Tapasztalt orvosként pozitív mérleget tud felmutatni a házi gyógymódokkal kapcsolatban, csakúgy, mint a berlini Charité kórház doktorai. A bélrendszeri panaszokban szenvedő pácienseket indiai útifűvel és kamillateával kezelik, a térdízület artrózisát fűzfakivonattal, piócákkal és szenes borogatással enyhítik.

A tudományos adathalmaz azonban hiányos – ezt Michael Teut is belátja. Ami persze nem meglepő, hiszen melyik gyógyszergyár lenne érdekelt abban, hogy kiderítse, például hatásosak-e fülfájás ellen a hagymazsákocskák? Igaz, feltehetjük a kérdést: miért kellene egyáltalán a hagyományos eljárásoknak is igazodniuk a klinikai tanulmányok szigorú követelményeihez?

Alfred Längler számára az éveken át gyűjtött terápiás tapasztalat elég bizonyíték a hatékonyságra – és teljesen egyenrangú a tudományos bizonyítékkal. Längler és José Luis Fresquet-Febrer is meg vannak győződve arról, hogy megéri terjeszteni a házi gyógymódokat, főleg azok számára akiknél nem lakik mindentudó nagymama.

Méz – éjszakai köhögésrohamok ellen

Már az ókori egyiptomiak és görögök is nagyra tartották a mézet, mint gyógyszert. Manapság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlja megfázás és köhögés ellen; a berlini Charité szakértői is „valószínűnek” minősítik a hatását.


Egy tanulmány keretein belül amerikai orvosok egy-két kanál sötét hajdinaméz, egy forgalomban kapható kanalas gyógyszer és a semmilyen kezelés hatását vetették össze megfázásban szenvedő gyerekeknél. A 105 megvizsgált fiú és lány esetében a méz érte el a legjobb hatást. Segített csökkenteni a köhögési ingert, nyugodt alvást tett lehetővé. Feltételezhető tehát, hogy a légcső és a torok gyulladt nyálkahártyája méz segítségével könnyebben regenerálódik. Ráadásul ezek az összetevők felébresztik a szervezet saját védekező mechanizmusait, s leküzdik a felső légutak fertőzéseit.

A kutatók úgy sejtik, hogy a sötétebb mézfajták nagyobb mennyiségben tartalmaznak hatásos összetevőket, úgynevezett fenolokat, ezért jobban gyógyítanak, mint a világos mézek. Egy antibakteriális méz, az úgynevezett medihoney sebre kenve, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású, gyorsítja a gyógyulást. A medihoney javarészt az Ausztráliában és az Új-Zélandon honos manuka-bokorból nyert mézből származik.

Felhasználása: lefekvés előtt vegyünk be szájon át egy-két kanál mézet, és lassan hagyjuk szétolvadni a szánkban. Alternatíva: köhögés elleni tea (tömjénből, ánizsból, édesköményből) mézzel édesítve. Figyelem: a méz hozzáadása előtt hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni a teát, különben megsemmisülnek a hatóanyagok.

Kockázatok és mellékhatások: csecsemőknek 12 hónapos korig ne adjunk mézet, mivel az tartalmazhat a bélben mérget képező baktériumokat.

Levendulafürdő – Finoman álomba merülni

A levendulabokor virágaiból készült kivonatok nyugtató hatásúak. A levendulát még az egyik, gyógynövényeket bevizsgáló német hivatal szakértői is ajánlják többek között nyugtalanság ellen.

A hatást legnagyobb valószínűséggel a linalylacetat és linaloo illóolajok váltják ki. Amennyiben ezeket vízben oldjuk, a bőr könnyedén fel tudja szívni őket, de ezek az olajok a légzésen keresztül is kifejtik hatásukat. Emellett a meleg víz is ellazítja a testet.


A levendulafürdők hatásáról azonban szinte nem létezik tudományos tanulmány. Így ebben az esetben „tapasztalatalapú” gyógyászatról beszélhetünk. Az orvosok emellett más fürdőket is ajánlanak: kialakuló megfázásnál például rozmaringos vagy gesztenyés vízben (ezek serkentik az anyagcserét és a vérkeringést), vagy fejfájás ellen mustárlisztes lábfürdőt.

Alkalmazás: egy teljes kád vízhez forraljunk fel 100 gramm levendulavirágot két liter vízben, hagyjuk ázni öt percig. A főzetet szűrjük le, és öntsük a langyos fürdővízhez. Lefekvés előtt 30-60 perccel mártózzunk meg.

Kockázatok és mellékhatások: keringési zavarok esetén fokozott elővigyázatosság javasolt. Ilyen esetben ne fürödjünk 15 percnél hosszabb ideig, utána pedig pihenjünk.

Tyúkhúsleves – leküzdi a megfázásos tüneteket

Annak, hogy a tyúkhúslevest jogosan tartjuk-e a legfontosabb házi orvosságnak, az omahai Nebraska Medical Center tudósai jártak utána. Egy régi családi recept szerint elkészítettek egy tyúkhúslevest (nyolc óra főzési idő), és laboratóriumi tesztekkel vizsgálták gyógyító erejét.

Az eredmény: a tyúkhúsleves egyértelműen gátolja bizonyos fehérvérsejtek mozgási képességeit. Ezek az úgynevezett neutrofilok felelősek az olyan megfázásos tünetekért, mint a kipirosodó nyálkahártyák és a velük járó fájdalmak. Ráadásul – mondják a kutatók – a forró folyadék szürcsölése segíthet az orr légútjainak felszabadításában.


Az elkészítés és a fogyasztás szertartása szintén fontos hatékonysági elem. A kutatók annak is utánajártak, vajon csak a különleges családi receptre korlátozódnak-e a pozitív eredmények? Ezért vásároltak 13 különböző kész tyúkhúslevest, s ezeket szintén megvizsgálták. Közülük öt hatásosabbnak, nyolc „gyengébbnek” bizonyult, mint a házi készítésű.

A tudósok a Chest folyóirat Chicken Soup Inhibits Neutrophil Chemotaxis In Vitro című írásukban vonták le a következtetéseket. Így a tyúkhúsleves számos kedvező hatással bírhat megfázásos betegeknél. Azt azonban nem tudták megállapítani, hogy a csirkehús, valamelyik zöldség vagy fűszer – esetleg talán mindezek kombinációja – váltja ki a gyulladáscsökkentő hatást.

A tapasztalati gyógyászatban a tyúkhúsleves már évszázadok óta nagyra becsült szer. Sokat mind például a zsidó konyhában elterjedt neve: zsidó penicillin.

Alkalmazása: az amerikai kutatók szerint fontos, hogy a húst legalább két órán át főzzük – azt azonban ők sem tudják pontosan, mit érünk el ezzel.

Kockázatok és mellékhatások: a levest, különösen gyerekeknek, ne szolgáljuk fel túl forrón, illetve a tyúkhúsban található fehérje allergiás reakciókat válthat ki.

Sóoldat – tisztítja az orrjáratokat

A só megköti a vizet, és segíti megállítani az orrnyálkahártya duzzadását, ezzel enyhíti a nátha tüneteit és felgyorsítja az orrüreggyulladás gyógyulási folyamatát.

Az orr-fül-gégész, Olaf Michel egyik tudományos írásában hasonló hatékonyságot tulajdonít a gyógyszertárakban kapható orrcseppeknek, a sós orröblítésnek. Gyerekek esetében pedig a sóoldattal az antibiotikumok használata is elkerülhető.


Hasonló következtetésre jutott egy nemzetközi közhasznú szervezet, az orvosi terápiák értékeléséről rendszerezett áttekintéseket készítő Cochrane Collaboration. Nyolc különböző tanulmány áttekintése után kijelenthető, hogy a többszöri használat akár krónikus náthát is képes enyhíteni.

Alkalmazása: egy csapott kanál (4,5 gramm) konyhasót oldjunk fel fél liter felforralt vízben. Lehetőség szerint egy könnyen tisztítható orrzuhannyal, vagy orröblítővel adagoljuk. A sós vizet gyakran tenyérben tartva, az egyik orrlyuk befogásával szippantják fel, ám egy tanulmány rámutatott, hogy így a mosatlan kezekről baktériumok juthatnak az orrüregbe.

Kockázatok és mellékhatások: nincsenek. Az orrzuhanyt használat után tisztítsuk meg.

Tömjéntea – megszünteti a köhögési ingert

A tömjénbokor szárított leveleiből és virágaiból készült kivonatok gyakran segítenek a makacs köhögés ellen. Ezt egy 361 bronchirises beteg részvételével elvégzett tanulmány bizonyítja: az egyik csoport naponta háromszor tömjén-kankalingyökér kivonatot tartalmazó tablettát, a többiek placebót vettek be.

A kombinált növényi készítmény a kilencedik napig csaknem 70 százalékkal csökkentette a köhögési rohamokat, s ezzel egyértelműen jobban teljesített, mint a látszatgyógyszer. Ráadásul a növényi hatóanyagokat szedő páciensek két nappal korábban már kezdték jobban érezni magukat.


Egy másik vizsgálat bizonyítja, hogy a tömjénfű, borostyánlevelek, ánizstermések és zilizgyökér kombinációja is hatásos a köhögés ellen. A tömjén alkotóelemei elősegítik a nyálka felszakadását a torokban, a thymol illóolaj ráadásul erős antibiotikus hatást fejt ki baktériumok, penészgombák és herpesz szimplex vírusok ellen. Ezek a gyógyteák a legrégebb óta ismert gyógykészítmények közé tartoznak, és már az ókorban is fogyasztották őket.

Alkalmazása: a tömjént öntsük fel vízzel, 2,5 percig hagyjuk ázni, majd szűrjük le. Gyerekeknek ízesítésként mézet és citromlevet is adhatunk hozzá. Alternatíva: mellkasi pakolás tömjénteával.

Kockázatok és mellékhatások: nincsenek.

Útifű – hogy jobban csússzon

Az útifű magvainak héja víz hatására feldagadó kocsonyás anyagokat tartalmaz. Ez nagyobb térfogató székletet és az emésztést serkentő tágulási ingert eredményez. Az indiai útifű (Plantago ovata) ily módon székrekedésnél segíthet, de hasmenés esetén is alkalmas vízhajtó szerepet betölteni. Ráadásul a bélrendszeri panaszokat is enyhíti.

Az évelő növény hatását időközben különböző tanulmányok igazolták. Az útifű szedését krónikus székrekedés ellen több ország egészségügyi szervezete is ajánlja, és az európai gyógyszerészeti ügynökség is hatékonynak ítéli.


Az is elképzelhető, hogy az útifű magvai a székrekedésnél sokkal több mindenre gyógyírt nyújtanak. Eltérő, hasonlóan jól dokumentált tanulmányok igazolják, hogy hatóanyagai jelentősen csökkenthetik a koleszterinszintet. Emellett 2006-ban patkányokon elvégzett állatkísérletek kimutatták, hogy a maghéjak megakadályozták a vércukorszint túlzott mértékű megemelkedését.

Az amerikai gyógyszerengedélyezési hatóság,az FDA szerint pedig a Plantago psyllium útifűfajta szedése érrendszeri szívbetegségek csökkenő kockázatával hozható összefüggésbe.

Alkalmazása: székrekedés esetén naponta egy-három alkalommal egy-két kanálnyi aprítatlan magvat, vagy fél teáskanálnyi porrá tört maghéját áztassunk elő egy pohár vízben. Ezután további folyadékkal vegyük be. A megszokott folyadékbevitel mellett, a nap folyamán elosztva legalább két liter folyadékot igyunk meg.

Kockázatok és mellékhatások: tizenkét évnél fiatalabb gyermekeknek nem adható. Előfordulhat puffadás és telítettségérzet. Ha nem fogyasztunk elég folyadékot, bélelzáródás veszélye is felmerülhet.

Szegfűszeg – és a fogfájás elillan

A szegfűszeget szopogathatjuk, vagy fogaink közé szoríthatjuk – s ezzel enyhíthető a fogfájás. Kémiai vizsgálatok kimutatták, hogy a szárított virágok 36 jótékony hatású összetevőt tartalmaznak, amelyek közül az olajon eugenol a legfontosabb. Helyi érzéstelenítő és antibakteriális hatása is van, régen gyakran belekeverték a fogtömésekbe. A eugenol már 2-7 perc leforgása alatt is kifejti hatását, és a szervezet számára könnyen elviselhető.

2006-ban kuvaiti fogorvosok hozták nyilvánosságra egy tanulmány eredményei. A szegfűolaj, a helyi érzéstelenítő Benzocain, valamint egy placebo fájdalomcsillapító erejét hasonlították össze. A 73 kísérleti személynek, akik később injekciót kaptak, a szúrás helyén szegfűolajat, Bezocain zselét vagy vazelint vittek fel a szájüregbe.


Amíg a vazelin érthető módon kudarcot vallott, a szegfűolaj ugyanolyan hatásosnak bizonyult, mint a Benzocain. Mivel a növényi olaj olcsó, s mindenhol könnyen hozzáférhető, a kuvaiti orvosok a kémiai szerek értékes alternatívájaként értékelték.

Egy alkalmazási vizsgálat során a szegfűolaj fejfájás ellen is hatásosnak bizonyult. 19, krónikus, migrénszerű fejfájásban szenvedő betegnél a fájdalom teljes megszűnéséig sikerült csökkenteni a fájdalomérzetet.

Alkalmazása: a szegfűszeget szopogathatjuk, vagy el is rághatjuk. Ennél hatékonyabb a gyógyszertárban beszerezhető szegfűolaj, amelyet egy vattapálcikával vihetünk fel az érintett területre.

Kockázatok és mellékhatások: enyhe égető érzés, irritálhatja a szájüreg érzékeny nyálkahártyáját. Csak első lépésként alkalmazzuk, utána mindenképpen forduljunk fogorvoshoz.

Szalmazsák – csillapítja a fájdalmakat

A hagyományos melegítő szalmazsák – a kémiai fájdalomcsillapítók mellékhatásaitól szinte teljesen mentes alternatívájaként – hatékony gyógymód lehet a mozgásszervi panaszok, nyak- és hátfájdalmak, valamint reuma enyhítésére. A szalmazsák felmelegítésekor a réti virágokból és a rozsnok, vagy a perje füvekből illékony anyagok szabadulnak fel. Ezek az illóolajok és cumarinok serkentik a vérkeringést, lazítják az izomgörcsöket.

A felhasználás során tett megfigyelések és interjúk megerősítik ezt a hatást. Így 274 reumás beteg esetében is, akik egy Kneipp-kezelés során legalább egyszer szalmazsákot is helyeztek magukra. A páciensek több mint fele „nagyon jónak” ítélte meg a terápia hatékonyságát, mert alábbhagytak a térdben és deréktájon jelentkező fájdalmak. A kezelés sikerét az orvosok is alátámasztják. A Kneipp-féle vizes módszerekkel kezel pácienseknél egyértelműen jobban szerepelt a szalmazsák.


2006-ban egy több mint ezer betegen elvégzett vizsgálat szerint teljesen eltérő forrásokból érkező meleg is képes csökkenteni a hátfájást, még ha nem is tart sokáig a hatás. A tornagyakorlatokkal kombinálva azonban megnőtt a hatékonyság.

Alkalmazása: egy szénavirágokkal töltött pamutzsákot vízgőz fölött melegítsünk nagyjából 60 Celsius-fokra, majd helyezzük a fájó testrészre, és takarjuk le egy kendővel. A szalmát két-három alkalommal újra lehet melegíteni.

Kockázatok és mellékhatások: a szalmazsákot ne helyezzük fel túl forrón (a reumatanulmány egyik páciense harmadfokú égési sérülést szenvedett). Ne alkalmazzuk nyílt sebeken.
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi