A nagy hírű tudós – Abélard – és szépséges tanítványa – Héloïse – tragikus szerelmi történetét költemények és levelek gazdag hagyatéka őrizte meg az utókor számára.
Pierre Abélard, más néven Petrus Abaelardus (1079-1142) francia skolasztikus filozófus, teológus és tanítómester Nantes közelében, Bretagne-ban született. A párizsi Notre-Dame székesegyház iskolájában logikát tanult, ám ragyogó eszének és kitűnő eladó képességének köszönhetően mestereinek inkább szellemi vetélytársa, mint diákja volt. Rendkívüli befolyást gyakorolt kora szellemi életére, és tanítványainak sorában olyan kiemelkedő gondolkodókat találunk, mint az angol humanista Johannes Saresberiensis.
Az Abélard által vallott felfogás alapjául a Szent Ágoston írásaiban fellelhető keresztény hagyomány szolgált, de felfedezhető benne Platón, Arisztotelész és a többi klasszikus görög gondolkodó hatása is.
Mint kora legkiválóbb dialektikusa a teológiát a filozófiához közelítette. Vezéralakja volt annak a XII. századi szellemi irányzatnak, amely azt hirdette, hogy a cselekvésben a szándék a meghatározó. A bűn nem magában a tettben rejlik, hanem abban, hogy tudatosan követjük el a helytelen cselekedetet.
Szenvedélyes szerelem
Negyvenéves korában, amikor már maga is tanított a Notre-Dame iskolájában, Abélard szenvedélyes szerelemre lobbant egyik tanítványa, Héloïse iránt. A tizenhét éves lány unokahúga volt Fulbert kanonoknak, akinél Abélard lakott.
Így kezdődött az irodalomban és a történelemben is oly híressé vált szerelem. A tanulmányait elhanyagoló
Abélard verselni kezdett; himnuszai és Héloïse-zal folytatott levelezése megörökítették a mindennel dacoló szerelmespár történetét az utókor számára. Amikor egymás iránti olthatatlan vonzalmukra fény derült, Héloïse-t hozzátartozói Bretagne-ba küldték, ahol fiúgyermeket szült, Astrolabe-ot.
Ezután Héloïse visszatért Párizsba, és a szerelmesek titokban összeházasodtak. A leány családja mindvégig hevesen ellenezte a házasságkötést, s amikor az igazság kiderült, rajtaütöttek Abélard-on és kegyetlen módon megfosztották férfiasságától. Abélard szégyenében a Párizs határában lévő saint-denis-i apátságba vonult vissza, ahol pappá szenteltette magát és Benedek-rendi szerzetes lett. Héloïse Argenteuil-ben öltötte magára az apácafátylat.
Abélard a hitelvekkel kapcsolatos ama felfogása miatt, hogy az igazság kiderítése vita útján történhet meg, továbbá amiért az Isten és a Szentháromság természetének vizsgálatakor szigorúan ragaszkodott a racionalista megközelítéshez, az eretnekség vádját vonta magára. Az 1121-ben Soissons-ban összehívott zsinaton De unitate et trinitate divina (Az isteni egységről és a Szentháromságról) című munkáját eretneknek bélyegezték és elégették.
Abélard ezután remeteként élt a Nogent-sur-Seine környéki vadonban, ahol tanítványaival a vigasztaló Szentlélek-Paraklétosz tiszteletére kápolnát emelt és szerzetesi iskolát alapított. Nem sokkal később a bretagne-is Saint Gildas de Rhuys apátja lett, a Rhuys kápolna gondjait pedig Héloïse-ra bízta, aki apátnőként vezette a kápolnát. Abélard Párizsban folytatta a tanítást és irodalmi munkásságát.
1141-ben a sensi zsinat Abélard-t eretnekség vádjával ismét elítélte; II. Ince pápa kiközösítette, a tanítást is megtiltották neki. Clunybe vonult vissza, és a Saint-Marcel-perjelségben fejezte be életét. Itt temették el, majd holttestét titokban először a Paraklétosz-kápolna kriptájába vitték, Héloïse temettette el. A XIX. század elején a két szerelmes holttestét közös sírban, Párizsban helyezték örök nyugalomra.
Pierre Abélard, más néven Petrus Abaelardus (1079-1142) francia skolasztikus filozófus, teológus és tanítómester Nantes közelében, Bretagne-ban született. A párizsi Notre-Dame székesegyház iskolájában logikát tanult, ám ragyogó eszének és kitűnő eladó képességének köszönhetően mestereinek inkább szellemi vetélytársa, mint diákja volt. Rendkívüli befolyást gyakorolt kora szellemi életére, és tanítványainak sorában olyan kiemelkedő gondolkodókat találunk, mint az angol humanista Johannes Saresberiensis.
Az Abélard által vallott felfogás alapjául a Szent Ágoston írásaiban fellelhető keresztény hagyomány szolgált, de felfedezhető benne Platón, Arisztotelész és a többi klasszikus görög gondolkodó hatása is.
Mint kora legkiválóbb dialektikusa a teológiát a filozófiához közelítette. Vezéralakja volt annak a XII. századi szellemi irányzatnak, amely azt hirdette, hogy a cselekvésben a szándék a meghatározó. A bűn nem magában a tettben rejlik, hanem abban, hogy tudatosan követjük el a helytelen cselekedetet.
Szenvedélyes szerelem
Negyvenéves korában, amikor már maga is tanított a Notre-Dame iskolájában, Abélard szenvedélyes szerelemre lobbant egyik tanítványa, Héloïse iránt. A tizenhét éves lány unokahúga volt Fulbert kanonoknak, akinél Abélard lakott.
 |
| A XIV. századi francia kódex miniatúráján Abélard és Héloïse filozófiáról, vallásról és tiltott szerelmükről vált szót egymással. |
Abélard verselni kezdett; himnuszai és Héloïse-zal folytatott levelezése megörökítették a mindennel dacoló szerelmespár történetét az utókor számára. Amikor egymás iránti olthatatlan vonzalmukra fény derült, Héloïse-t hozzátartozói Bretagne-ba küldték, ahol fiúgyermeket szült, Astrolabe-ot.
Ezután Héloïse visszatért Párizsba, és a szerelmesek titokban összeházasodtak. A leány családja mindvégig hevesen ellenezte a házasságkötést, s amikor az igazság kiderült, rajtaütöttek Abélard-on és kegyetlen módon megfosztották férfiasságától. Abélard szégyenében a Párizs határában lévő saint-denis-i apátságba vonult vissza, ahol pappá szenteltette magát és Benedek-rendi szerzetes lett. Héloïse Argenteuil-ben öltötte magára az apácafátylat.
Abélard a hitelvekkel kapcsolatos ama felfogása miatt, hogy az igazság kiderítése vita útján történhet meg, továbbá amiért az Isten és a Szentháromság természetének vizsgálatakor szigorúan ragaszkodott a racionalista megközelítéshez, az eretnekség vádját vonta magára. Az 1121-ben Soissons-ban összehívott zsinaton De unitate et trinitate divina (Az isteni egységről és a Szentháromságról) című munkáját eretneknek bélyegezték és elégették.
Abélard ezután remeteként élt a Nogent-sur-Seine környéki vadonban, ahol tanítványaival a vigasztaló Szentlélek-Paraklétosz tiszteletére kápolnát emelt és szerzetesi iskolát alapított. Nem sokkal később a bretagne-is Saint Gildas de Rhuys apátja lett, a Rhuys kápolna gondjait pedig Héloïse-ra bízta, aki apátnőként vezette a kápolnát. Abélard Párizsban folytatta a tanítást és irodalmi munkásságát.
1141-ben a sensi zsinat Abélard-t eretnekség vádjával ismét elítélte; II. Ince pápa kiközösítette, a tanítást is megtiltották neki. Clunybe vonult vissza, és a Saint-Marcel-perjelségben fejezte be életét. Itt temették el, majd holttestét titokban először a Paraklétosz-kápolna kriptájába vitték, Héloïse temettette el. A XIX. század elején a két szerelmes holttestét közös sírban, Párizsban helyezték örök nyugalomra.