2014. január 12., vasárnap

A Stressz Enyhítése

Szinte nincs olyan nap, hogy ne kerülnénk feszült helyzetbe – sürgős munka vár, ám az autóval dugóba kerülünk, vagy beteg gyerekünkkel muszáj otthon maradnunk. Ilyenkor nemigen van választásunk; az azonban tőlünk függ, hogyan reagálunk az adott helyzetre.


Elrontja-e az egész napunkat az, ha valaki agresszíven bemutat nekünk, mert lassan indultunk el a zöld lámpánál, vagy inkább nevetünk rajta, és pár perc múlva már nem is emlékszünk rá? Íme néhány módszer arra, hogy hogyan szabadulhatunk meg a stressztől.

A feladatok átadása

Könnyű mondani, de valójában nehéz kivitelezni. A delegálás ugyanis azt jelenti, hogy egy bizonyos szinten kiadjuk a kezünkből az irányítást, ez az oka annak, hogy gyakran ódzkodunk tőle. Inkább teljesen kikészítjük magunkat, és éjszakába nyúlóan dolgozunk, csak hogy úgy érezhessük, kizárólag rajtunk múlik a végeredmény. Ez a korábban már említett tökéletességre való törekvéssel áll kapcsolatban. Hiszen ki más tudná jobban felmutatni a tökéletes eredményt, mint mi magunk?!

Miért nem szeretjük átengedni a feladatokat? Nemcsak a nem egészen tökéletes kimeneteltől félünk, hanem pusztán a ténytől, hogy kiengedjük a kezünkből az irányítást. Nem hiszünk az életben és az emberekben, ezért látásmódunkat lényegileg meghatározza a meggyőződés, hogy csakis saját magunkban bízhatunk. Ez persze abszurd, és szorosan kötődik a jutalomra éhező, sérült egóhoz. Mi teremtjük meg a feszültséget saját magunk számára, ha ragaszkodunk hozzá, hogy egyedül mi vagyunk képesek mindenre. Gyakran viselkednek így az emberek a munkahelyükön. Furcsa, de sokszor különösen felerősödik ez a viselkedés, amikor itt az ideje, hogy elhagyják a céget.

A túlórák és az ezzel járó düh teljesen haszontalan és csak oda vezet, hogy teljesen kikészítjük magunkat, és megnehezítjük a körülöttünk lévők életét. Gondoljunk bele: ilyenkor, amikor azt hisszük, hogy csak mi tudunk valamit jól elvégezni, az egónk és félelmeink irányítanak. A többi emberben és az ő képességeikben való bizalom, hit kiépítésével és erejük növelésével a saját erőnk is növekszik, stressz-szintünk pedig hosszú távon csökken.

Sokan megpróbálják a váltást, de mivel nem bíznak meg igazán azokban, akiknek kiadták a feladatot, még nagyobb feszültséget teremtenek saját maguk számára a dolgok kimenetelét illető folyamatos aggodalommal. Az elengedés pontosan azt jelenti, hogy bízunk abban, a feladatot jól elvégzik a többiek, bár lehet, nem pontosan úgy, ahogyan képzeltük.

Tartsunk szünetet

Sokan óvakodnak attól, hogy szünetet tartsanak – legyen ez akár nyaralás, akár agy 15 perces relaxáció –, mert aggódnak, hogy senki nem fogja érezni a hiányukat, és kiderül, hogy nem létfontosságúak a szervezet működéséhez, vagy mert nem tudják kiadni kezükből az irányítást.

A rövid szünetek alatt többnyire koffeinnel vagy nikotinnal próbáljuk felfrissíteni magunkat, melyek csak sressz-szintünket növelik, esetleg e-mailjeink olvasása közben gyorsan befalunk egy szendvicset – egyik megoldás sem csökkenti a feszültséget. Arra lenne szükségünk, hogy megnyugodjunk, a fenti stimulánsok viszont felgyorsítják szívverésünket és megemelik vérnyomásunkat. Vagy inkább sétáljunk, relaxáljunk, lélegezzünk mélyeket, vagy csak bámuljunk ki az ablakon pár percig – mindegy, mit teszünk, csak távolodjunk el a stresszes helyzettől.

Priorizálás

Sokan úgy növeljük saját feszültségünket, hogy halogatjuk a kevéssé vonzó vagy nehéz feladatokat. Lehet ez egy kellemetlen telefonhívás, egy nem teljesen nekünk való projekt, vagy egyszerűen csak egy unalmas rutinfeladat. Ha részletes cselekvési tervet készítünk, és priorizáljuk, fontossági sorrendbe állítjuk a feladatokat, mindenképpen szembe kell néznünk a nemszeretem munkákkal is. Az elvégzésük után érzett elégedettség és a stressz csökkenése nagyon is megéri az erőfeszítést.

Inkább mutassuk ki, mintsem hogy elnyomjuk érzéseinket: ha valaki megsértett valamivel, mondjuk el neki. Ha hagyjuk, hogy elmérgesedjen a helyzet, csak még rosszabb lesz mindenkinek. A legtöbben szívesebben veszik, ha elmondjuk számára, hogy valami bajunk van, mintha dühödt csendben jönnék-mennék egy fenyegető viharfelhővel a fejünk fölött. Ha például problémánk van a munkahelyünkön, és sikertelenül jártuk végig a céges „panasztételi eljárást”, valószínűleg nem szívesen dolgozunk itt tovább, ilyenkor ahelyett, hogy minden napunk feszülten és rosszkedvűen telne, ideje lenne elgondolkodni a váltáson.

Sport

Ne feledjük, hogy sportolással is levezethetjük a feszültséget! De ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjon a versenyszellem, mert ez könnyen elronthatja az egyébként örömteli helyzeteket. Most nem kell szemrehányást tennünk magunknak azért, hogy nem nyertünk. Inkább gondoljunk arra, hogy új emberekkel találkoztunk, és jól éreztük magunkat.

Spontaneitás

Igyekezzünk valami szokatlant csinálni. Valami előre el nem tervezett, váratlan dolog – például piknikezni egy parkban, kipróbálni egy új éttermet, ahol ismeretlen ételeket főznek, elmenni egy tánciskolába, vagy autós kirándulást tenni egy ismeretlen vidékre – mindezek új izgalmakat rejtenek, és pár órára elterelik a figyelmünket stresszes helyzetünkről.

Megnyugtató otthon

Legyen az otthonunk nyugodt kikötő! Alakítsuk olyan hellyé lakásunkat, ahová jó hazatérni. Tartsunk rendet, és mindig legyen kéznél valamilyen megnyugtató zene. Meséljük el párunknak, hogy mi történt velünk a nap folyamán, de vigyázzunk, nehogy verseny legyen a vége, hogy kinek volt rosszabb napja! Az ilyenfajta versengésbe mindig van egy pont, amikor a „nyerés” érdekében minden jó dologról megfeledkezünk; így próbáljuk megnyerni a „sajnálj engem” nagydíjat. Ha valaki meghallgatja, mit történt velünk, ez segíthet elengedni a dolgokat – de ne feledjük, hogy ez az igény kölcsönös!


Egyenlőség

Az emberek egyenlőségébe vetett hit nagyfokú elégedetlenséget teremt, és stresszt okoz, hiszen gyakran arra vágyunk, ami másoknak megvan, és magunkat okoljuk vagy a többieket hibáztatjuk azért, hogy mi nem értük el ugyanazt. A természetben azonban lényegileg nincs egyenlőség – a sas magasabbra szárnyal a galambnál, a rózsa pompásabb és illatosabb, mint a pitypang, a dzsungel pedig termékenyebb sivatagnál. Mégis kitartunk a mítosz mellett, hogy egyenlők vagyunk, és ebből származik elégedetlenségünk nagy része.

Néhányan alacsonyak, mások magasak, vannak vonzó és csúnya emberek, kövérek és soványak, tehetősek és szűkölködők, bölcsek és kevésbé bölcsek, és így tovább. Ha elfogadjuk eredendő egyenlőtlenségünket, de megpróbáljuk a lehető legjobban kihasználni adottságainkat, nagymértékben csökkenthetjük az irigység, makacsság és gáncsoskodás okozta feszültséget.

Szeressük hát magunkat azért, amik vagyunk, feltétel nélkül, és ne várjuk a napot, amikor majd jómódú, bölcs, karcsú, egészséges stb. leszünk; becsüljük meg mindazt, amit most vagyunk!

0 komment:

Megjegyzés küldése