2013. szeptember 21., szombat

Újító Találmányok: Szupermarketek

A pontos meghatározás nehézségei elterelik a figyelmet arról, hogy valójában melyik volt az első szupermarket, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy az első bevásárlókocsi, amelynek az ötlete Sylvan Goldman fejéből pattant ki, 1937. június 4-én gördült be először a Humpty Dumpty szupermarketbe (Oklahoma City).


A szupermarketek a pultos rendszerű és több eladóval működő élelmiszerüzletekből nőttek azzá, amit ma a szupermarket fogalma alatt értünk. Általában így nevezzük azokat az üzleteket, amelyekben óriási területen önkiszolgáló rendszerű polcsorok találhatók, és a kijáratnál ellenőrző pénztárak működnek. Az önkiszolgáló árusítás 1912-ben kezdődött két, egymástól független kaliforniai élelmiszerüzletben (Alpha Beta Food Market és Ward’s Grocetaria). Az újfajta árusítással akarták csökkenteni a cégek az üzletek fenntartási költségeit. Nem sokkal ezután a Bay Cities Mercantile cég több önkiszolgáló üzletet is megnyitott, amelyeket Humpty Dumpty áruházaknak neveztek.

1960-as évekbeli amerikai szupermarket
Bizonyos árucikkek esetében azonban mindhárom cég megtartotta a pultos rendszert, mely lényegében a mai napig így működik. Négy évvel később az amerikai Clarence Saunders szabadalmaztatja az önkiszolgáló áruház fogalmát, és a meghatározásban már szerepel a mai szupermarket összes kritériuma, a méretet kivéve. A leírásban megtalálható a forgóajtós bejárat, az önkiszolgáló polcsorok, a megfelelő elrendezés, amely biztosítja, hogy a vásárló elhaladjon az összes termék előtt, és végül az ellenőrző pénztárhoz jusson, mielőtt kimenne az üzletből.

Saunders a Piggly Wiggly nevet adta az üzleteinek, amelyek közül a legelsőt Memphisben nyitotta meg 1916-ban. Egy évtized alatt majd 3000 üzlet jött létre az Egyesült Államok területén, és az üzletlánc még ma is működik. Annak ellenére, hogy Saunders fogalmazta meg a modern szupermarket legfontosabb jellegzetességeit és tervezte meg az elrendezését, a Piggly Wiggly üzletek ma már inkább csak közértnek számítanak. A Long Island-i King Kullen üzletet tartjuk az első, megfelelő méretű vásárlótérrel működő szupermarketek.

Bevásárlókocsi

A bevásárlókocsi 1937-ben jelent meg a boltokban. Sylvan Goldman, aki a Humpty Dumpty szupermarket vezetője volt Oklahoma Cityben, rájött, hogy ha a vásárlók több árut tudnak magukkal vinni, akkor többet is vásárolnak. Felkért egy helybéli ezermestert, hogy készítsen egy kerekeken guruló bevásárlókosarat. 1937. június 4-én megszületett a bevásárlókocsi. A kerekekre  szerelt összecsukható szék elejére két kosarat szereltek. Goldman attól tartott, hogy a vásárlók nem jönnek rá, mire is való ez a furcsa szerkezet, ezért megfizetett néhány embert, hogy a kocsit tologassa az üzletben, miközben beleteszi az árut. Így a többi vásárló is láthatta, hogyan kell használni a kocsit.

A szürrealista Duena Hanson Szupermarket-vásárló című alkotása 1970-ből. Hanson poliésztert és üveggyapotot használt hátborzongatóan élethű szobraihoz, amelyek hétköznapi embereket ábrázolnak hétköznapi helyzetekben.

Tudtad?

A Greenwichben található Sainsbury’s szupermarket a legenergiatakarékosabb a világon? Szél- és napenergiával fedezi energiaszükséglete nagy részét, így a fenntartási költsége fele annyi, mint egy hasonló nagyságú üzletnek.

Az első szupermarket hiteles másolata megtalálható a memphisi Pink House Múzeumban. Clarence Saunders szeretett volna a Pink House-ba költözni, miután hatalmas sikert ért el az első áruházlánc beindításával. Később csődbe ment, még mielőtt odaköltözhetett volna.

A brit szupermarket hálózat, a Tesco neve T. E. Stockwell nagykereskedő nevének kezdőbetűiből és az alapító, Jack Cohen vezetéknevéből származik. 1947-ben Cohen St. Peter utcai kis üzletéből alakította ki az első önkiszolgáló Tesco üzletet

0 komment:

Megjegyzés küldése