2013. május 18., szombat

Kirándulás a Fáraók Földjén

Egyiptomban az ősi csodák között zajlik az élet. Nemcsak a piramisok bűvölnek el, a forgalmas bazár, az idős férfiakkal teli, füstös kávéház is, ahonnan kiszűrődik a dominók csattogása.


A leírhatatlan szépségű látványban a város lakói semmi különöset nem találnak. Ezt
is meg lehet szokni

Egyiptom sokkal több mint a piramisok földje. A fáraók öröksége, az évezredes, sivatagi sziklákba vájt nekropoliszok, a templomok sokasága később kiegészült a görögök és rómaiak emlékeivel, az első keresztények kolostoraival, majd a muzulmán építészek lenyűgöző alkotásaival. Egyiptom – hiába fekszik a fekete kontinensen – kevésbé afrikai, inkább keleti kultúra, amely sok európai vonást is hordoz. Három, egymásra épült kultúra: az óegyiptomi, a kopt és az arab emlékei bukkannak fel lépten-nyomon. Hiába készül valaki csak a piramisokhoz, nem tudja kikerülni a későbbi korokat – így a modern kort sem.


A világ anyja

Ha van város, amelyek soha nem alszik, akkor az Kairó. Alig van olyan ország, amelyiket ennyire meghatároz fővárosa. Az emberek többségének Kairó magát Egyiptomot jelenti. A város jelentősége átnyúlik a határokon: Afrika legnagyobb és a mohamedán világ legnépesebb városa: 16 milliónyian lakják. Az arabok szemében legendás főváros, úgy tartják, Kairó a világ anyja. A helyszűke miatt az emberek, a járművek és az épületek zajban, állandó dudálásban és kiabálásban préselődnek egymáshoz. A csupa üveg felhőkarcolók tövében vályogházak és salakbeton lakótelepek húzódnak meg, a házak ablakai piramisokra néznek. A kairóiak semmi különöset nem látnak ebben. Hozzászoktak ahhoz, hogy ötezer éves történelmük emlékei között éljenek. A jelen látványába beleolvad a múlt: a bazárnegyed megkopott kövei arról tanúskodnak, hogy évszázadok óta nem változott itt semmi.

A luxori templom bejáratát őrzi ez az óriási, négy ember magasságú szobor.
A történelmi hangulatú városfal, a mecsetek és a kopt templomok ugyanúgy hozzátartoznak a városképhez, mint a Nílus keleti partján megépült, sugaras szerkezetű új városközpont, útjain a legmodernebb, suhanó gépkocsikkal. Kairó egyszerre arab és európai, ettől lesz igazán egyiptomi. Kaotikus, zajos, piszkos, kiszámíthatatlan és zsúfolt. Egyszóval tökéletes, ha van hozzá türelmük.


Piramis előtt és után

A legtöbben szervezet úttal keresik fel a fáraók földjét. Őket Kairóban és környékén elviszik a piramisokhoz és az Egyiptomi múzeumba, ahol többek között Tutenkamon kincsein is elámulhatnak. Mit érdemes még megnézni? Hihetetlenül izgalmas a középkori iszlám Kairó, bár labirintusszerű sikátoraiban könnyű eltévedni. Itt több mint 800 iszlám műemlék zsúfolódik össze kis területen. Központja az El Azhar mecset, amely ezer év óta templom és egyetem is egyben. Itt van az ország legrégibb mecsete, az egyszerűségében is lebilincselő Ibn Tulun.
A gyümölcsök zamatosak, de ne mossuk, hámozzuk!
Ha mát ott vagyunk, kötelező betérni egy ahvába, vagy kávéházba. A legautentikusabb és leghíresebb a Fisavi, az iszlám negyedben. Itt nyugodtan üldögéljünk el egy csésze kávé vagy tea mellett – a bátrabbak a vízipipát, a sisát is kipróbálhatják –, és nézzük, mint vonul előttünk a fél világ! Egyedülálló élmény ringatózni a Nílus hátán egy felukkában, a hagyományos, szeles vitorlájú csónakban. A turisták naplemente előtt szokták kibérelni a csónakot, hogy azután a Nílusról gyöngyörködhessenek a lebukó nap látványában. Kairóban mozgalmas az éjszaka is: a híres egyiptomi hastáncosnők produkciója páratlan.


Tartják a markukat

A legtöbb egyiptomi büszkén állítja, a fáraók leszármazottja. Ebből annyi mindenképpen igaz, hogy csaknem mindenkinek az ereiben csörgedezik ősi vér. Ez aztán keveredett az idegen hódítókéval. Megfordultak itt líbiaiak, perzsák, görögök, rómaiak. A legnagyobb hatást 4000 arab lovas gyakorolta az országra, ők 640-ben szállták meg az országot. Nyomukban jelentős arab bevándorlási hullám indult – ma is arabok teszik ki a lakosság legnagyobb részét.

Az Ibn Tulun Kairó legrégebbi mecsete
Ha van olyan lelki vonás, amely összeköti az egyetemi tanárt a cipőpucoló fiúval, az a büszkeség: egyiptominak született. Ne vágynak innen sehová, legföljebb jobb kereseti lehetőségek miatt utaznának – ideiglenes – külföldre. Küzdelmes, nehéz életüket nézve nem igazán érthető egy európai, vagy még kevésbé egy amerikai számára, honnan ez a büszkeség. Nagy a szegénység, a munkanélküliség, a zsúfoltság és a lakáshiány, de az emberek összetartanak és mindenütt segítik egymást.

A kiterjedt nagycsaládok és szoros szomszédi kapcsolatok szociális hálóként működnek. Idegenek is könnyen szóba elegyednek egymással, igen barátkozósak. Ha bárkinek van valamilyen gondja, valaki megoldja. Jókedvűek, ez teszi gördülékennyé a mindennapjaikat  Az élet másik „olajozója” a baksis, ami kiegészítő jövedelem, mint nálunk a borravaló, de szinte mindenért „jár”. Külföldieknek irritáló lehet. Ha valaki kinyi egy ajtót, ha az őr a múzeumban felhívja a figyelmünket egy kiállított tárgyra, ha a moziban a helyünkre vezet, ha parkolni akarunk – tartják a markukat. Vigaszul: a baksis nem a külföldiek számára fenntartott szokás, a helyieknek ugyanúgy „csengetniük” kell, hogy friss zöldséget kapjanak az árustól, biztosan megkapják leveleiket.

Ha lepillantunk a kairói Citadelláról, a Sultan Hassan mecsetet és az Ar-Rifai Cairót láthatjuk.
A vallás, mint minden iszlám országban, az élet szerves része, de az előírások nem olyan szigorúak, mint mondjuk Szaúd-Arábiában. Alkoholt is kapni, a férfiak nagy része nem mondana le kedvenc söréről. Ami egy európai számára dühítő lehet – pontatlanságuk, lassúságuk, megbízhatatlanságuk –, azt egyetlen karlegyintéssel elintézik: Allag így akarta. Nem is lehet megbeszélni találkozót senkivel anélkül, hogy hozzátenné: in sá Allah – ha Allah úgy akarja.

0 komment:

Megjegyzés küldése