Szamarkand, a közép-ázsiai ősi kereskedő-útvonalak csomópontjában fekvő mesés város 2000 éven át vonzotta a költőket, zarándokokat és kalandorokat a sivatagokon és hegyeken túlról. Ahogy a nap sugarai a Pazar díszítésű mecseteken és minareteken megcsillannak, Szamarkand a messzi síkságokról is jól látható óriási aranyló világítótoronyként tündöklik.
Az ókorban és a középkorban Szamarkand a Kínát a Földközi-tenger térségével összekötő selyemút, valamint az Indiából nyugat felé vezető kereskedőutak metszőpontjában állt. Neve még ma is távoli vidékek, mesés kincsek és egzotikus árucikkek képzetét kelti, s olyan nagyságokat ihletett versírásra, mint Marlowe, Milton, Keats és Goethe.
Közép-Ázsia egyik legősibb városa virágzó oázis, amelyet a Zerasván folyó vizét elvezető csatornákból öntöznek. I. e. 329-ben – akkoriban Marakandának hívták s a perzsa Akhaimenida Birodalomhoz tartozó Szogdia fővárosa volt – Szamarkandot Nagy Sándor makedón király útban India felé elfoglalta. Később török, arab és perzsa uralom alá került, történetének alakulására talán mégis a közép-ázsiai sztyeppe nomádjainak támadásai gyakorolták a legnagyobb hatást a középkor folyamán.
Az első invázió élén Temüdzsin, azaz Dzsingisz kán (a név jelentése a „világ ura”) mongol törzsi vezető állt, aki az Altaj hegységtől keletre eső területek nomád törzseit uralma alá hajtva, a mongolok nagykánjává kiáltotta ki magát. Figyelmét ezután a birodalma határain túl élő népek felé fordította, rabló és hódító hadjáratokba kezdett, amelyek eredményeképp létrehozta a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig húzódó mongol világbirodalmat.
A mongolok remek lovasok voltak, s Dzsingisz kán sikeres hadvezérsége alatt feltartóztathatatlan haderőt képviseltek. 1215-ben elpusztították Pekinget, ellenőrzésük alá vonták a selyemutat, 1221-ben pedig megostromolták Szamarkandot. Száz ével később a város még mindig romokba hevert.
A másik jelentős nomád vezér, aki Szamarkand történetében fontos, mégpedig pozitív szerepet játszott, Timurlenk (Tamerlán), a „vasbicegő” volt (mellékneve nyílvessző okozta lábsérülésre utal). Szamarkand közelében született 1336-ban; a Dzsingisz kán másodszülött fiával indult Csagatáj kánok leszármazottakként uralkodónak ismertette el magát. Mivel 1367-re a Mongol Birodalom hanyatlásnak indult, az iszlám-hívő Timurlenk szilárdan eltökélte, hogy ő lesz az, aki helyreállítja a birodalom hajdani dicsőségét. Hadjáratok sorozatával söpört végig a Fekete-tengertől az Indus völgyéig, feldúlta a városokat és falvakat, néhol az egész lakosságot kiirtotta, a lemészároltak koponyáiból pedig piramisokat emeltetett.
Ezek az emberek Szamarkandot tündöklő kupolák és sudár minaretek városává formálták, olyan székhellyé, amely méltó egy világbirodalom urához. Két hadjárat között Timurlenk a városon kívül, fényűző selyemsátrakban lakott, s onnan irányította az építési munkálatokat. A felületeket mindenütt sokszínű, látványos mozaikmintákba rendezett mázas fajanszoszlopokkal borították, melyek visszaverték a fény, így Szamarkand ékszerként szikrázott a napfényben.
Az Indiából diadalmasan visszatérő Timurlenk elhatározta, hogy hatalma ékes bizonyítékaként megépítteti az iszlám világ legnagyobb mecsetjét. A Bibi-hanim-mecset munkálatait egy asztrológiailag kedvező napon, 1399. március 11-én kezdték el, és 200 kézműves, 500 munkás, valamint 95 elefánt együttes erőfeszítésének eredményeként, 5 év múlva fejezték be. Hatalmas kupolája ma is uralja a várost, udvarán pedig az az olvasóállvány látható, amelyen egykor a Korán egy kétméteres példányát tartották.
Timurlenk 1405-ben, Kínában halt meg. Végső nyugvóhelyre Szamarkandban, a Gur-Emirben (az Uralkodó sírja) lelt, amelyet eredetileg ő maga építtetett egyik unokája számára. A sírját fedő egyszerű kőlap – unokája, Ulug Beg ajándéka – a világ legnagyobb nefritje, mely a kínai Turkesztánból. Ulug Beg uralkodása alatt Szamarkand a korszak legjelentősebb kulturális és szellemi központjává fejlődött. Az uralkodó csodálatos kétemeletes medreszét, vagyis vallási felsőbb iskolát építetett. Ulug Beg kora legkiválóbb tudósait csábította Szamarkandba, nem csupán a medreszébe, de hatalmas obszervatóriumába is, mely az égbolt vizsgálatához szükséges akkor legmodernebb technikai eszközökkel rendelkezett. Itt alkották meg a csillagok helyzetét rögzítő első precíz csillagászati táblázatokat.
1449-+ben Ulug Beget fia felbujtására orvul meggyilkolták. Holtteste a Gur-Emirbe került. Minthogy Kína a Ming-dinasztia idején lezárta határait, és így a selyemút veszített jelentőségéből, lassú hanyatlásnak indult Szamarkand is. A város védtelenné vált az Arany Horda támadásaival szemben, és 1500-ban végleg elesett.
A Timurlenk alapította dinasztia vérengző politikája ellenére döntő szerepet játszott Szamarkand XIV-XV. százai művészeti és kulturális újjászületésében: remekművekkel gazdagította az iszlám építészetet és jelentősen hozzájárult a csillagászat fejlődéséhez. A XVIII. századra a város napja leáldozott, 1720-tól kezdve 50 éven át gyakorlatilag lakatlan volt. A XIX. században a régió orosz fennhatóság alá került. Tartományi fővárosként és az 1896-os vasútépítésnek köszönhetően Szamarkand a mezőgazdasági termékek kivitele révén hamarosan jelentős központtá vált. Ma a független Üzbegisztánhoz tartozik. Féléves közép-ázsiai utazása során a híres magyar orientalista, Vámbéry Ármin (1832-1913) Szamarkandot is felkereste; élményeit később könyvben örökítette meg.
 |
| Üzbég hatás A város főterét, a Regisztánt egészen a XVII. századig Ulug Beg vallási iskolája uralta. Ekkor az üzbégek még két hasonló iskolát emeltek a tér északi és keleti oldalán. Egyi- kük a Serdor medresze. |
Közép-Ázsia egyik legősibb városa virágzó oázis, amelyet a Zerasván folyó vizét elvezető csatornákból öntöznek. I. e. 329-ben – akkoriban Marakandának hívták s a perzsa Akhaimenida Birodalomhoz tartozó Szogdia fővárosa volt – Szamarkandot Nagy Sándor makedón király útban India felé elfoglalta. Később török, arab és perzsa uralom alá került, történetének alakulására talán mégis a közép-ázsiai sztyeppe nomádjainak támadásai gyakorolták a legnagyobb hatást a középkor folyamán.
 |
| Nagy szenvedély Timurlenknek az azúr és türkiz szín iránti rajongása tükröződik Szamarkand Minaretjeinek, mecsetjeinek és medreszéinek bonyolult mozaikmintázatú külső fajanszlap burkolatain. |
A mongolok remek lovasok voltak, s Dzsingisz kán sikeres hadvezérsége alatt feltartóztathatatlan haderőt képviseltek. 1215-ben elpusztították Pekinget, ellenőrzésük alá vonták a selyemutat, 1221-ben pedig megostromolták Szamarkandot. Száz ével később a város még mindig romokba hevert.
 |
| A kupola Timurlenket, aki élénken érdeklődött az építészet iránt, mélyen lenyűgözte a Damaszkusz központi mecsetjét koronázó fenséges kupola. Ehhez hasonlóval fedett a Gur- Emírt is, saját nagyszabású síremlékét Szamarkandban. Az üzbégek is ilyen kupolát emelték a Serdar medreszére. Az épületek pompáját növelő kupola alkalmazása később elterjedt Oroszországban és Indiában. |
Ezek az emberek Szamarkandot tündöklő kupolák és sudár minaretek városává formálták, olyan székhellyé, amely méltó egy világbirodalom urához. Két hadjárat között Timurlenk a városon kívül, fényűző selyemsátrakban lakott, s onnan irányította az építési munkálatokat. A felületeket mindenütt sokszínű, látványos mozaikmintákba rendezett mázas fajanszoszlopokkal borították, melyek visszaverték a fény, így Szamarkand ékszerként szikrázott a napfényben.
 |
| Az első csillagkatalógusok Ulug Beg az óváros falain kívül háromszintes csillagvizsgálót építtetett. Itt látható a hatalmas kettős ív, amelyet a Nap, a Hold és a bolygók megfigyelésére használtak; sugara 40 m volt, s fokbeosztással ellátott bronzpálya tartozott hozzá. A csillagvizsgáló jelentősen hozzájárult az asztronómia fejlődéséhez a Zij-e Gurkani, az első precíz csillagászati táblázatok révén, melyek 1437-ben készültek el. Az év pontos időtartamát is itt számították ki először. |
Az Indiából diadalmasan visszatérő Timurlenk elhatározta, hogy hatalma ékes bizonyítékaként megépítteti az iszlám világ legnagyobb mecsetjét. A Bibi-hanim-mecset munkálatait egy asztrológiailag kedvező napon, 1399. március 11-én kezdték el, és 200 kézműves, 500 munkás, valamint 95 elefánt együttes erőfeszítésének eredményeként, 5 év múlva fejezték be. Hatalmas kupolája ma is uralja a várost, udvarán pedig az az olvasóállvány látható, amelyen egykor a Korán egy kétméteres példányát tartották.
 |
| Középkori nekropolisz A Sáhi-Zinda (Élő király szentélye) temetőt a XIV. században Timurlenk mecsetek és síremlékek együttesévé alakíttatta át családja és barátai számára. Már a XI. század- ban népszerű zarándoklathely volt, itt állt ugyanis Kászim ibn Abbásznak, Mohamed próféta unokatestvérének a sírja, aki a térség népességét iszlám vallásra térítette. A mauzóleumát kecses ívű fajanszcsempék fedték; Timurlenk szeretett nővéréét, Sirin Bika Akváét gyönyörű mozaik- berakásokat ékesítették. |
Timurlenk 1405-ben, Kínában halt meg. Végső nyugvóhelyre Szamarkandban, a Gur-Emirben (az Uralkodó sírja) lelt, amelyet eredetileg ő maga építtetett egyik unokája számára. A sírját fedő egyszerű kőlap – unokája, Ulug Beg ajándéka – a világ legnagyobb nefritje, mely a kínai Turkesztánból. Ulug Beg uralkodása alatt Szamarkand a korszak legjelentősebb kulturális és szellemi központjává fejlődött. Az uralkodó csodálatos kétemeletes medreszét, vagyis vallási felsőbb iskolát építetett. Ulug Beg kora legkiválóbb tudósait csábította Szamarkandba, nem csupán a medreszébe, de hatalmas obszervatóriumába is, mely az égbolt vizsgálatához szükséges akkor legmodernebb technikai eszközökkel rendelkezett. Itt alkották meg a csillagok helyzetét rögzítő első precíz csillagászati táblázatokat.
 |
| Timurlenk fia Timurlenk leg- kisebb fiát, Róh Sáhot csecse- mőként bemutatják apjának. Az ő nevéhez fűződik a heráti miniatúrafestészeti iskola XV. századi alapítása. |
A Timurlenk alapította dinasztia vérengző politikája ellenére döntő szerepet játszott Szamarkand XIV-XV. százai művészeti és kulturális újjászületésében: remekművekkel gazdagította az iszlám építészetet és jelentősen hozzájárult a csillagászat fejlődéséhez. A XVIII. századra a város napja leáldozott, 1720-tól kezdve 50 éven át gyakorlatilag lakatlan volt. A XIX. században a régió orosz fennhatóság alá került. Tartományi fővárosként és az 1896-os vasútépítésnek köszönhetően Szamarkand a mezőgazdasági termékek kivitele révén hamarosan jelentős központtá vált. Ma a független Üzbegisztánhoz tartozik. Féléves közép-ázsiai utazása során a híres magyar orientalista, Vámbéry Ármin (1832-1913) Szamarkandot is felkereste; élményeit később könyvben örökítette meg.