Mátyás kedvelt népe
A néphit Mátyás király nevéből vezeti le a matyó elnevezést, hiszen nagy királyunk biztosított először mezővárosi kiváltságokat állítólagos kedvenc népének. Mások a 11. században – Szent László által – megfékezett kunok nálunk letelepedett és katolizált csoportjában vélik felfedezni az elődöket.
A matyók a 19. század derekától különülnek el környezetüktől, elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk révén. A népművészet matyó gyökereit a helybeli szűcsök selyemfonalas bárhímzésében ismerhetjük fel; ennek motívumait a mintákat előrajzoló íróasszonyok viszik át és gazdagítják a textíliákon. A legnevesebb közölük Kis Jankó Bori volt, akinek hagyatékát emlékház is őrzi Mezőkövesden. Fő motívumuk a matyórózsa. Jellemző színeik a piros, a zöld és sárga – fekete vagy fehér alapon. A matyók központja Mezőkövesd, de a néprajztudomány matyónak tartja a szomszédos Szentistván és Tard népét is, ahol tájházak mutatják be a közös kulturális múlt emlékeit. A három település együttesen a Matyóföld.
Matyó lakodalmas
A gondosan őrzött hagyományokról Mezőkövesd Matyó Múzeumában, valamint a hadas városrészben kaphat átfogó képet a látogató. Az archaikus jellegű városrészben több 19. században épült – műemléki védettség alatt álló – parasztház található, melyek némelyikében régi mesterségeket (bútorfestő, fazekas, babakészítő, szövő, hímző, üvegcsiszoló, mézeskalácsos) űznek ma is.
Ezek a foglalatosságok ingyenesen megtekinthetők, esetleg ki is próbálhatók. Az utazást érdemes akkora időzíteni, amikor a városban – háromszor egy évben – matyó lakodalmast tartanak. Ilyenkor – eredeti népszokásokat felelevenítve – a nászmenet népviseletben vonul végig a városon.
Matyó főhercegnő az operabálon
A 19-20. század fordulóján a matyó viselet és hímzés lett a születű nemzeti kultúra egyik jelképe, s ez világhírűvé tette a matyóságot. A 1912-es operabál szenzációjaként Izabella főhercegnő és a főrendek matyó viseletben táncolták végig a nagy mulatságot, népszerűsítve a legszínesebb, leggazdagabb viseleti kultúrát, egyben az akkor ősinek tartott közös nemzeti múlt vállalását. Akkoriban Mezőkövesden még minden házban matyó mintázatú hímzett takaró fedte az ágyneművel megrakott ágyat, népi motívumok díszítették a szőtteseket, valamint a felnőttek és a gyermekek ruházatát.
Viseletüket a 20. század ötvenes éveiben kezdték elhagyni a hétköznapokból, s csak a szorgos néprajzi gyűjtőmunkáknak köszönhető, hogy megmaradtak a matyó népviselet, hímzés és hagyomány emlékei. Ma már nem készülnek a régiekhez hasonló tárgyak.
A néphit Mátyás király nevéből vezeti le a matyó elnevezést, hiszen nagy királyunk biztosított először mezővárosi kiváltságokat állítólagos kedvenc népének. Mások a 11. században – Szent László által – megfékezett kunok nálunk letelepedett és katolizált csoportjában vélik felfedezni az elődöket.
A matyók a 19. század derekától különülnek el környezetüktől, elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk révén. A népművészet matyó gyökereit a helybeli szűcsök selyemfonalas bárhímzésében ismerhetjük fel; ennek motívumait a mintákat előrajzoló íróasszonyok viszik át és gazdagítják a textíliákon. A legnevesebb közölük Kis Jankó Bori volt, akinek hagyatékát emlékház is őrzi Mezőkövesden. Fő motívumuk a matyórózsa. Jellemző színeik a piros, a zöld és sárga – fekete vagy fehér alapon. A matyók központja Mezőkövesd, de a néprajztudomány matyónak tartja a szomszédos Szentistván és Tard népét is, ahol tájházak mutatják be a közös kulturális múlt emlékeit. A három település együttesen a Matyóföld.
Matyó lakodalmas
A gondosan őrzött hagyományokról Mezőkövesd Matyó Múzeumában, valamint a hadas városrészben kaphat átfogó képet a látogató. Az archaikus jellegű városrészben több 19. században épült – műemléki védettség alatt álló – parasztház található, melyek némelyikében régi mesterségeket (bútorfestő, fazekas, babakészítő, szövő, hímző, üvegcsiszoló, mézeskalácsos) űznek ma is.
Ezek a foglalatosságok ingyenesen megtekinthetők, esetleg ki is próbálhatók. Az utazást érdemes akkora időzíteni, amikor a városban – háromszor egy évben – matyó lakodalmast tartanak. Ilyenkor – eredeti népszokásokat felelevenítve – a nászmenet népviseletben vonul végig a városon.
Matyó főhercegnő az operabálon
A 19-20. század fordulóján a matyó viselet és hímzés lett a születű nemzeti kultúra egyik jelképe, s ez világhírűvé tette a matyóságot. A 1912-es operabál szenzációjaként Izabella főhercegnő és a főrendek matyó viseletben táncolták végig a nagy mulatságot, népszerűsítve a legszínesebb, leggazdagabb viseleti kultúrát, egyben az akkor ősinek tartott közös nemzeti múlt vállalását. Akkoriban Mezőkövesden még minden házban matyó mintázatú hímzett takaró fedte az ágyneművel megrakott ágyat, népi motívumok díszítették a szőtteseket, valamint a felnőttek és a gyermekek ruházatát.
Viseletüket a 20. század ötvenes éveiben kezdték elhagyni a hétköznapokból, s csak a szorgos néprajzi gyűjtőmunkáknak köszönhető, hogy megmaradtak a matyó népviselet, hímzés és hagyomány emlékei. Ma már nem készülnek a régiekhez hasonló tárgyak.