Jávorszarvas-teszt – Bizonyítás Dolga

Bármilyen meggyőzően is fogalmazott, Thomas Jefferson jól tudta, hogy néha csak azzal kerekedhet felül egy vitában, ha olyan bizonyítékkal hozakodik elő, amely lehervasztja ellenfele arcáról a mosolyt. Épp ezért 1786-ban – midőn hazáját Franciaországban képviselte – igencsak szüksége lett volna valakire, aki küld neki egy jávorszarvast. Jefferson a neves francia természetbúvárnak, Goerges-Louis Leclercnek, Buffon grófjának szánta ezt a küldeményt.

Buffon ugyanis azt állította, hogy az amerikai állatok kisebbek óvilági rokonaiknál. A puma például – mutatott rá – „jóval kisebb, gyengébb és gyávább az oroszlánnál”. Az Újvilágban nem él sem elefánt, sem orrszarvú, sem víziló, s a teve ottani megfelelője egy meglehetősen szánalmas teremtmény, amelyet lámának hívnak. Ezt a teóriáját kiterjesztette az emberekre is: az indiánok, jelentette ki Buffon, nem oly’ férfiasak, mint az európaiak. Kevésbé szenvedélyesek az asszonyaikkal.

Sőt mi több: idáig merészkedett, hogy még az Amerikába átkerülő óvilági háziállatok is elkorcsosulnak. A kutyák például elfelejtenek ugatni… Mindennek, vélte a gróf, a nedvesség az oka. Az Óvilágban viruló teremtmények Amerikában elsatnyulnak a levegő „nyirkos és mérgező kigőzölgéseitől”.

Egy Guillaume-Thomas-Francois de Raynal nevű abbé is egyetértett Buffon állításaival – fintorogva akképpen vélekedett: még „egy tehetséges matematikus, egyetlen zseniális művész, egyetlen tudós” sem termett amerikai földön.

Jefferson ellenállt a kísértésnek, hogy azzal vágjon vissza: „Hát jómagam?” Ehelyett évekig tartó retorikai csatározásba bocsátkozott, kontinense (és társadalma) védelmében a francia rágalmak ellen. A Virginiai jegyzetekben számba vette a különféle újvilági állatok súlyát és méretét. Ami pedig a lángelméket illeti, Goerge Washingtont, Benjamin Franklint és David Rittenhouse-t említette meg. Az abbé „kis görcs” csupán – jegyezte meg egyik levelében.

Csakhogy Jefferson további bizonyítékot is akart. Mégpedig egy hatalmas amerikai állatot. Ezért aztán megkérte ismerősét, a Függetlenségi Háború tábornokát, hogy kerítsen neki valahol New Englandben egy jávorszarvast, majd az állat tetemét tegye egy Európa felé induló hajóra.

Sajnos a „jávorszarvasteszt” némileg félresikeredett. A kétméteres jószág korántsem volt óriási, mint Jefferson remélte. A szőre kihullott, a bőre tönkrement, lapátjai pedig egyszerűen lehullottak a fejéről.
Buffon így anélkül halt meg, hogy vissza kellett volna vonnia állításait. Az amerikai kutyák azonban vidáman csaholtak tovább, s idővel az elkorcsosulási elmélet is elhalt, engedve a tudomány tényeinek. A hamis teóriák sajátja ugyanis, hogy kihalnak. Végül is a tudomány nem hagyhat figyelmen kívül egy négyszáz kilós jávorszarvast, amely ott áll a szoba közepén.

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi