Minden, amit tudnod kell a koronavírus ellenanyag tesztekről


A COVID-19 antitest teszteket, más néven szerológiai teszteket a vérben lévő antitestek kimutatására és annak meghatározására használják, hogy volt-e korábbi fertőzésed a SARS-CoV-2 vírussal, vagyis a COVID-19 betegséget okozó kórokozójával. Az antitestek jelenléte ugyanis azt jelenti, hogy a szervezetben kialakult az immunválasz, vagyis korábban már voltál érintett a betegség kapcsán. Vajon mik azok a dolgok, amiket tudnunk kell az ellenanyag tesztek vonatkozásában? 

Amint a szervezet kapcsolatba kerül egy idegen kórokozóval, amely betegséget okoz, mint például a koronavírus, a szervezet első válasza az antitestek előállítása. Ezek azok a fehérjék, amelyeket a szervezet immunrendszere hoz létre nem sokkal a fertőzés vagy a vakcinázás után. A vérben és a szövetekben élnek, és segítenek a szervezetnek a fertőzések és vírusok elleni küzdelemben. Nevezetesen tehát, az antitestek megvédhetnek attól, hogy újra elkapjuk a betegséget. Ennek a védelemnek az élettartama azonban különbözik az adott betegség körülményeitől és az egyénektől.

Mit mutat ki a koronavírus antitest gyorsteszt?

A koronavírus antitest gyorsteszt az IgM és IgG ellenanyagokat mutatja ki a szervezetben vér mintából. Az IgM (a vírust támadó és elpusztító korai antitestek) pozitív eredmény védőoltás hiányában azt jelenti, hogy a vírus aktív hordozója vagy. Általában 5-7 napig tart, amíg a szervezet termeli az antitesteket, de néha akár több is lehet. Az IgG antitestek (késői antitestek) pozitívuma pedig azt jelenti, hogy már nincs aktív vírusod, és termelt késői ellenanyagot a szervezeted a védőoltás után vagy, ha átestél a betegségen. Ez egy múltbeli fertőzés, aminek következtében már csak antitestek vannak a szervezetedben, ami az immunválaszod a betegségre. Már nem vagy fertőző. Amennyiben mindkettő vonatkozásában pozitív vagy védőoltás hiányában, akkor hordozod a vírust, de az aktív fertőzés vége felé haladsz. Viszont, ha megkaptad a koronavírus elleni oltást, akkor ez az eredmény az oltás utáni antitestek jelenlétére utal, és nem vagy fertőző.

De vigyázz, mert a negatív eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem vagy fertőzött! Lehet, hogy a vírus aktív hordozója vagy, de a szervezeted még nem termelt antitesteket a vírus elpusztítására. Ez akkor is igaz lehet, ha nincsenek tüneteid. Ha több mint 5-7 nap telt el azóta, hogy kapcsolatba léptél valakivel, aki aktív koronavírus-fertőzésben szenvedett, akkor már nagy a valószínűsége annak, hogy elkaptad a vírust. Mint látható tehát, elég összetett, de azért ki lehet bogozni. Hogy hol tudod megvenni a tesztet? A Carbon Medical webshopjában, ahol akár akciósan és rendkívül gyors kiszállítással is tudsz vásárolni.

 
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi