Világhíres Magyarok: Széchenyi István

Nyolcszáz esztendő pergett már le a magyar állam életének csillagóráján, amikor egy újabb nemzedék legjobbjai vélték úgy: beteltek az évkörök, új korszak új időszámítására van szükség. Szent István nagy művének, a magyar államnak új alapokra kell állnia: mindaz amit egyszóval feudalizmusnak neveznek, már nem életkeret, hanem bilincs a 19. század emberének.

Az emberi jogok nagy európai, sőt világgondolatának alapján kell újjászervezni mindazokat a hihetetlenül bonyolult viszonyokat, amelyekben a Duna-völgy népei élnek. Széchenyi István gróf (1791-1860) e korparancs eleven valósítójaként vette magára a középkori elmaradottságba süllyedt nemzet ébresztőjének nehéz szerepét.

Kivételes szívóssággal és találékonysággal vetett fel újabb és újabb eszméket és indított újabb és újabb vállalkozásokat annak az átfogó programnak a megvalósítására, amelyben elsőként foglalta szerkezetbe a feudális-rendi világból a modern, polgári gazdaságba és társadalomba vezető átmenet legfontosabb teendőit.

Hitel kell – hangsúlyozta azonos című, korszakfordító jelentőségű könyvében (1830) – gazdasági vállalkozásainkhoz csakúgy, mint az úri gőgből, jobbágyi alázatból kibontakozó személyes kapcsolatainkhoz. „Közepesülni” kell, vagyis nemzeti centrumra van szükség, ahol összetalálkozhatnak a változásra törekvő erők, ahol eszmecseréjükből modern, kritikai közvélemény születik, amely megvitatja a teendőket és ellenőrzi azok végrehajtását.

Lóverseny kell, a lótenyésztés gazdasági és katonai érdekein túl főképp azért, hogy az arisztokrácia és a vagyonos réteg ennek révén is összegyűljön és mind több legyen az „eszmesúrlódásra” az alkalom. „Casino” kell, tulajdonképpen klub, mert az a politikai informálódás és véleményalkotás ideális előkészítő helyszíne.

Szabályozni kell a Vaskapunál a Dunát, hogy a folyó ne legyen „vak zsák” többé, és így Pest lehessen a Kelet-Európa és a Balkán felé irányuló anyagi és szellemi export nagyszabású elosztóállomása. Híd kell, hogy a középkorias elkülönültségüket még őrizgető városkákból – Pestből és Budából – a gazdasági forgalom és a közlekedés fellendülése révén nagyváros, és mindezek végső folyományaként igazi magyar főváros alakulhasson ki: Budapest – amelynek gazdasági ereje akár az egész Habsburg Birodalom uralkodó centrumát is idevonzhatja Bécsből a magyar Duna partjára.

Rudolf von Alt - Franz Xaver Sandman: Az óbudai hajógyár, 1853

És emiatt is óbudai hajógyár kell meg hengermalom, a Gellért-hegyen Nemzeti Panteon, a Duna-parton Nemzeti Színház, gőzhajózás a Balatonon, selyemhernyókat tápláló szederfasorok a falvak főutcáin, higiénikuson zubogó tisztálkodási készülékek a kastélyok, polgárlakások, parasztporták folyosóvégein, gázvilágítás, azután csónakda és egészségnövelő sportintézmények – és még hosszan sorolható e ragyogó elme többi nagyszerű polgárosító víziója. Bő áradásuknál csak az a legmeglepőbb, hogy egy részüket már maga a gróf, de a többit is javarészt megvalósította az idő haladása.