Veszélyes Késlekedés – Elsősegély Mérgezések Előfordulásakor

Két vizespohár áll a konyhaasztalon. A fiatalasszony szomjúhozva emeli szájához az egyiket, és egy hajtásra kihörpinti. Pár perc múlva minden elsötétedik a szemei előtt, émelyegni kezd a gyomra és nehezére esik akár egyetlen lépést is megtenni. Mi történhetett vele?

A nem megfelelő gyógyszerek bevétele is veszélyeztetheti az egészségünket.
A rejtély megoldása legalább olyan egyszerű, mint amilyen veszélyt is jelent rá nézve. Az apja erős gyógyszert oldott fel a pohárban, melyek csak később akart bevenni, ő pedig pont ezt hajtotta fel, aminek súlyos gyógyszermérgezés lett a következménye.

Ez a példa is jól mutatja, hogy milyen gyorsan megtörténhet a baj. És nem csak a kisgyerekeknél, hanem a felnőttek körében is. A mérgezés tünetei általában mindig ugyanazok: émelygés, hányinger, fejfájás, sápadtság, fáradtság, hasi görcsök, hasmenés vagy légzészavarok utalnak arra, hogy mérgezés történt, melynek többek között gyógyszerek, növények vagy tisztítószerek lehettek a kiváltói.

Gyanú esetén azonnal ki kell hívni a mentőket

Vészhelyzetben a legjobb, ha megpróbálják megőrizni a nyugalmukat, ugyanakkor gyorsan cselekszenek is. Ha légzészavarok vagy eszméletvesztés jelentkezik, azonnal hívni kell a mentőket. Tájékoztatni kell őket, milyen anyagot, mikor és mekkora mennyiségben nyelt az áldozat.

Továbbá azt is, mennyi idős és milyen súlyú a páciens (ez különösen a kisgyerekeknél fontos.) Általánosságban érvényes, hogy mérgezés esetén igyanak kisebb kortyokban vizet (de semmi estre sem tejet vagy sóoldatot). Nem szabad továbbá a mérgezett személyt hányásra késztetni. Ezt csak szakképzett orvos teheti meg, akinél kéznél van az erre szolgáló gyógyszer.

Tegyük "gyerekbiztossá a háztartásunkat. Zárjuk el előlük a mérgező anyagokat.
Amennyiben a gyermek az izgalmasan színes öblítőszerbe kóstolt bele, gyakran már az úgynevezett habzásgátlók is (recept nélkül kaphatók a patikákban) segítenek, melyeknek itt kell lennie minden jól felszerelt házipatikában. Aki pedig bizonytalan a dolgában, hívja a mentőket. Az egész ország területéről tárcsázható hívószáma: 104.

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi