2014. augusztus 14., csütörtök

Starfighterből Özvegycsináló - Német Légierő

Az újjászervezett német légierő reménységéért nagy árat kellett fizetni.

A Nörvenich katonai repülőtéren nagy volt a sürgés-forgás 1962. július 19-én. Másnap kezdte meg hivatalosan is a szolgálatát az első kötelék, a Boelcke 31. számú vadászbombázó ezred, amelyet átállítottak az F-104 G típusú bombázókra. Hogy a német légierő szempontjából történelmi jelentőségű esemény méltó és látványos keretet kapjon, repülőbemutatót rendeztek.

A fellegek felett: a szövetségi légierő két Starfightere gyakorlatozás közben. Több mint száz pilóta vesztette életét ilyen repülések során.
A műrepülő pilóták négy főből álló raja újra felszállt a gyakorlórepülésre. Gépeik igen nagyra törő elnevezéssel dicsekedhettek: Starfighternek („Csillagharcos”) hívták őket. Ekkor még nem sejtették, hogy most emelkednek utoljára a magasba, a csillagok felé. Nem sokkal később a raj parancsnoka valamilyen hibát követett el, s az egész műrepülő egység a mélybe zuhant.

Mind a négy pilóta életét vesztette. A másnapi ünnepséget lefújták. Kezdetét vette a „Csillagharcos” lefokozása  „Özvegycsinálóvá”.

Minden kezdet nehéz

Ezt a becsmérlő gúnynevet az amerikai vadászrepülőgép főként az 1965. és 1966. évben szerezte, amikor csak úgy potyogtak az égből a Starfighterek. A közvélemény nyugtalankodott, és egyre többször hangzott el a kérdés: ugyan miért vásárolt a szövetségi kormány mindkárt 916 darabot egy olyan géptípusból, amelynek a lezuhanása mintha előre be volna programozva?

A második világháborút követően valószínűleg senki sem számolt azzal, hogy Németországnak katonai tekintetben valaha is még szerepet osztanak. A Kelet és a Nyugat közti feszültség azonban mégis oda vezetett, hogy a Némerországi Szövetségi Köztársaságra is szüksége volt a NATO-nak partnerként az új ellenséggel, a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés országaival szemben.

A még fiatal szövetségi köztársaság szárazföldi haderejét, haditengerészetét és légierejét a lehető legrövidebb időn belül ismét bevetésre alkalmassá kellett tenni. A jól működő légierő kiépítése különösen nehéznek bizonyult. Egyfelől a német hadiipart gyakorlatilag teljesen megsemmisítették, másfelől a technika a háború befejezése óta szédületes iramban fejlődött.

A német ipar ebben az időben még nem volt képes arra, hogy olyan repülőgépeket szállítson, amelyek megállják helyüket a konkurenciával szemben.

Az Amerikai Egyesült Államok azonban szíves-örömest új partnere segítségére sietett, s 558 vadászbombázót és felderítőgépet ajándékozott neki. Ezzel persze Németországot az amerikai technikához kötötte. Amikor aztán az 1950-es évek végén a hatékonyabb, többfunkciós gépek beszerzésére került sor, a szorosabb kínálatba három repülőgéptípus került be: a francia Mirage III. A, az amerikai Super-Tiger, valamint a szintén amerikai F-104-es Starfighter.

A döntést sok vita előzte meg, s a küzdelem végül egyértelműen a Starfighter javára dőlt el, nem utolsósorban azért, mert ez a géptípus a maga technikájával az utánpótlás licencét is kínálta a belföldi ipar számára, így nemzetgazdasági érdek is fűződött hozzá.

A technika csodája?

A Starfighter nem született jó csillagzat alatt. Maguk az amerikaiak, nem sokkal azután, hogy a gyártás licencét eladták a németeknek, ki is vonták a forgalomból. Eleinte ez senkit sem nyugtalanított a szövetségi köztársaságban, miként az a tény sem, hogy az F-104-es egyáltalán nem felelt meg az európai időjárási körülményeknek.

Nagyon is beleillett viszont ez a technikai csoda az új védelmi miniszter, Franz Joseph Strauss fegyverkezési politikájába. Gyors egymásutánban 90 különböző konstrukciós változtatást hajtottak végre. Ezzel egyetlen gép ára 4,5 millió márkáról a csillagászati összegnek számító 5,8 millióra emelkedett.

Németország viszont ismét elérte a nemzetközi színvonalat, ráadásul a maga Starfighter-kontingensével képessé vált atomfegyverek befogadására is – éppen ez volt ugyanis a hivatalosan „többcélúnak” deklarált repülőgépek valódi funkciója.

Nagy árat fizettek

Összese 116 repülős vesztette életét a Starfighter pilótafülkéjében 1987-ig, amikor is a gépet kivonták a forgalomból. Ez a sorozatban gyártott csodarepülő az új technikában kevéssé járatos német pilóták számára eleinte túl nehezen kezelhető volt. A nagyszámú balesetért azonban nem csak a pilóták okolhatók.

Starfighter - Az özvegycsináló
Míg ugyanis a repülőgép építésébe sok pénzt öltek, elhanyagolták azok tárolását. Alig voltak hangárok, így a bonyolult elektronikával fölszerelt gépek olykor napokon keresztül ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Egy idő után a problémák sokasodni kezdtek, de a termelés nem állt le.

Az 19665-66-os évek sorozatos szerencsétlenségei végül ráirányították a sajtó figyelmét az „örökös anyaszomorítóra”, s 1966 márciusában még a Bundestag is napirendre tűzte a kérdést. Amikor aztán a balesetek száma bizonyos technikai változtatásoknak és a képzés javuló színvonalának köszönhetően csökkent, a közérdeklődés is alábbhagyott.

Ha tárgyilagosak akarunk maradni, a Starfighter a maga 6765 repülési órára eső egy lezuhanásával átlagos kockázatúnak mondható. Ennek ellenére – valószínűleg a sajtóvisszhangnak köszönhetően – még ma is „özvegycsinálóként” emlegetik.

0 komment:

Megjegyzés küldése