2014. augusztus 23., szombat

A Svedagon Pagoda

Jellegét és formáját tekintve a Svedagon pagoda, a világ egyik legszentebb buddhista kegyhelye, a ranguni városkép meghatározó jegye, semmiben sem különbözik a többi pagodától. Rendkívüliségét a kupolaszerű sztúpáját borító színarany lemezrétegnek köszönheti.

Aranyló dicsőség a Királyi-tó nyugodt víztükre fölé magasodó Svedagon pagoda mellett eltörpülnek a körülötte levő építmények. A jelenlegi pagoda 1768-ból, Hsinjushin király idejéből származik; az építkezéshez 3538 harangot, 10 millió téglát és mintegy 100 ezer rézcsavart adományozott.

Rangoontól, Burma (ma Mianmar) fővárosától északra, egy domb tetején óriási csengőre emlékeztető, aranylón tündöklő építmény áll. Mintha a földre zúduló napfényből formálták volna. Burmát a pagodák országának hívják, ám a Svegadon, melynek központi sztúpája akár egy hatalmas hajó emelkedik ki a környező kisebb pagodák és pavilonok toronyerdejéből, mind közül a legkáprázatosabb.

Az 5,6 ha-os térségen elterülő építmény karcsú, csillogó tornyocskák, különös és mégis ismerős élőlények együttese – arany leogriffeké ) félig oroszlán, félig griff), szfinxeké, sárkányoké, oroszlánoké, elefántoké. Svedagon az érzékek paradicsoma.

A buddhisták által több mint 2500 éve szentként tisztelt Szinguttara-domb tetején emelkedő impozáns építmény időben az utolsó itt emelt szentélyek sorában. Az i. e. VI. században, nem sokkal azután, hogy a negyedik Buddha, Gautama eljutott a „megvilágosodás állapotába”, találkozott két burmai kereskedővel, akiknek emlékbe odaajándékozta nyolc hajszálát.

Kegytárgyak A központi pagodát övező díszes imapavilonokban rengeteg Buddha-szobor van; sokat gyertyafény világít meg. A fedett bejárati folyosókat szegélyező üzletekben virágot, zászlócskákat és aranyfóliát kínálnak a zarándokoknak, hogy áldozati ajándékul elhelyezhessék a szobrok lábánál.
Ezeknek,  a korábbi három Buddha-relikviával – egy bottal, vizespohárral és ruhafoszlánnyal – együtt szentélyt építettek a Szinguttara-dombon, melyet aranylemezzel fedtek be. Idővel a szent tárgyak fölé különféle anyagból pagodák épültek, gyakran egymásra. A domb híres zarándokhellyé vált; az első nevezetes látogató, aki a szent ereklyéknél tiszteletét tette, az indiai Asóka király volt i. e. 260-ban.

Az épületegyüttes jelenlegi alakját és elrendezését a XV. században nyerte el, Sinsavbu királynő idejében; az ő nevéhez fűződik a sztúpa aranyborítása is. Kívánságának megfelelően a szent építményt a saját testsúlyával megegyező súlyú, azaz 40 kg-nyi aranylemezzel fedték be. Sógora és utóda, Dammazedi király még bőkezűbb volt: a sztúpa borításának kicserélésére saját testsúlyának négyszeresét kitevő összsúlyú aranyat adományozott.

Minthogy a vidék visszatérő trópusi esőzései állandóan károsítják a kényes aranyborítást, a cserét azóta többször is meg kellett ismételni. Napjainkban az újraaranyozás költségeit 20 évente közadakozásból fedezik. Gyakran a zarándokok áldozati ajándék gyanánt aranylemezt ragasztanak a pagoda külsejére vagy Buddha valamelyik képmására.

A Svegadon alapzata, amely a négy világtáj irányából fedett lépcsőkön át közelíthető meg, a sztúpát alátámasztó négy- és nyolcszögletű teraszok rendszeréből áll; a sztúpa alakja állítólag Buddha megfordított koldulóedényét mintázza. (A négy Buddha szent tárgyait ma a sztúpában őrzik.) Tetejéről aranyló torony szökik a magasba, s keskenyedik el huivé, azaz elegáns „ernyővé”, melynek széleiről arany és ezüst csengettyűk lógnak.

A hui csúcsáról drágakő berakásos szélkakas nyúlik a magasba, tetején aranygömbbel, melyet több mint 1100 gyémánt – köztük a csúcson egy 76 karátos – és 1400 más drágakő ékesít. A pagoda alapjától a csúcsáig 99 m magas.

Az érzékek birodalmában A turisták tömege mellett sáfránysárga öltözetű zarándokok csoportja tolong a pagoda márványborítású teraszán. A napfényben csillogó, színpompás selyemszárongok, a jázmin, a tömjén és szantálfa illata, a harangok gyönyörűséges csilingelése az érzékek paradicsomává varázsolják a Svedagont.
Dammazedi király még két további lényeges vonatkozásban növelte a Svegadon hírnevét. Három kőtáblára rávésette a pagoda történetét burmai, páli és mons nyelven, és a szentélynek masszív, 20 t súlyú harangot ajándékozott.  1608-ban egy portugál kalmár ellopta a ritka ajándékot – fegyvernek akarta beolvasztani – de hajója felborult az irdatlan súlytól, s a harang a Pegu folyóba veszett. A jelenlegi Maha Gandha bronzharangot Szingu király adományozta 1779-ben.

A Svagadon nem csupán tisztelet övezte kegyhely és rendszeres, szervezett szertartások színhelye. Sok buddhista szerzetes és zarándok él itt hosszabb-rövidebb ideig, akik a megszentelt környezetben kívánnak elmélkedni és imádkozni. De érkeznek laikusok is, hogy szertartásosan aranylemezt illesszenek a sztúpára, elhelyezzék virágadományaikat, vagy tisztelgő látogatást tegyenek a planétaoszlopnál.

A burmai asztrológiában a hét nyolc napból áll (a szerda két napot jelent, határvonaluk a dél), s ezek mindegyikéhez egy bolygó és egy állat tartozik. Az égtájak szerint elrendezett nyolc planétaoszlop a központi pagoda alapját övezi, és az illető személy a hét azon napjától függően, amelyen született, virágcsokrot és egyéb adományokat helyez el a megfelelő oszlopnál. Hasonló szimbolika ismétlődik a Nyolc nap pagodában, amely az épületegyüttes ugyancsak gyakran látogatott zarándokhelye.

Az utolsó Buddha A legenda szerinti az előző világ végén öt lótuszrügy fakadt a Szinguttara-dombon. Minden egyes rügyből szent madár szárnyalt fel, csőrében sárga öltözékkel. E madarak jelképezték a következő (jelenlegi) világban majdan megjelenő öt Buddhát. Négyen – Kakusandba, Konagamana, Kassapa és Gautama – már leélték életüket; ötödikük azonban – Maitreya – még várat magára; az ő megszületésével ér majd véget a világ jelenlegi ciklusa. Ez ad magyarázatot a pagodában és környékén található képmások tömkelegére.
A mindent belengető tömjénfüst, a visszhangzó imamormolás, de mindenekelőtt a Svegadon káprázatos aranyborítása évszázadok során látogatók tömegeit nyűgözte le. Sokukat, így az 1880-as években író Rudyard Kiplinget maga a látvány igézte meg: „Gyönyörű, tündökletes csoda, amely szikrázik a napfényben” – írta róla.

De akadtak olyan, köztük számos nem buddhista is, mint például Somerset Maugham, akik ráéreztek a szellemi-lelki inspirációra, amely az építményből sugárzik. Az író feljegyzése szerint a pagoda látványa úgy hat az emberi szellemre, „akár a lélek sötét éjszakába hasító reménysugár”.

Harang a hullámsírban

A Svagadon épületegyüttesében, a központi pagodától északnyugatra, külön pavilonban őrzik Kelet egyik legnagyobb harangját. Az 1775-1779 között öntött Maha Gandha harang súlya 23 t, magassága 4 m, a harangfal 38 cm vastag.

Az első angol-burmai háború idején a Rangoont 1824-től 1826-ig megszállva tartó britek kifosztották a Svedagont, s kincsei többségét elhurcolták, köztük a Maha Ganddha harangot is, melyet hajón Kalkuttába szándékoztak szállítani. Ám a súlyos harang kicsúszott a kezükből, és a Rangoon folyóba zuhant.

Többször is megpróbálták kiemelni, de nem jártak sikerrel, mire a burmaiak felajánlották segítségeüket, de kikötötték, ha erőfeszítésük eredménnyel jár, a harang kerüljön vissza jogos helyére. A britek, meg lévén győződve róla, hogy a burmaiak is kudarcot vallanak, beleegyeztek az ajánlatba. A búvárok számtalan bambuszrudat csúsztattak az elsüllyedt kincs alá, amely lassan a felszínre emelkedett.

0 komment:

Megjegyzés küldése