2013. december 10., kedd

Tíz Könyv, Amely Megváltoztatta a Világot

Platón Államától Mao Ce-tung Kis Vörös Könyvéig a különféle szerzők regényeikkel, értekezéseikkel, állam-utópiákkal vagy vádirataikkal befolyásolni tudták az emberek gondolkodásmódját és cselekedeteit.

Platón: Állam (i. e. 375 k.)

Platón, a nagy görög filozófus életébe fordulópontot jelentett atyai barátjának és mesterének, a minden bizonnyal legnagyobb athéni filozófusnak, Szókratésznek a pere és kivégzése (i. e. 399). Ez az igazságtalanság döbbentette rá, hogy „amíg vagy a filozófusok nem veszik át a királyi hatalmat az államokban, vagy pedig a jelenlegi… uralkodók nem fognak becsületesen és komolyan filozofálni, … addig nem lehet nyugta a bajoktól az államnak, sőt azt hiszem, általában az emberi nemnek sem”. Így született meg a filozófus uralkodói koncepciója. A Platón által felvázolt ideális állam – amely se nem arisztokratikus, se nem demokratikus, hanem korlátlan hatalmú, felvilágosult és erényes királyon alapul – később a nyugati politikai filozófia egyik alapeszménye lett.

Szent Ágoston Vallomások (397-400 k.)

Az észak-afrikai Hippo püspökének vallási ihletésű memoárja nemcsak a világirodalom első önéletrajza, hanem csaknem ezer évre meghatározta a nyugati kereszténység hitfelfogását. Saját megtérését, a testi kísértések elleni hadakozását („Add meg nekem a tisztaságot és az önmegtartóztatást, de majd csak később”), és Istennel való kapcsolatának változását Ágoston a megejtő őszinteség és a szigorú teológia ötvözésével beszéli el.



Niccolò Machiavelli: A Fejedelem (1513)

Machiavelli közepesen sikeres, nem különösebben vonzó megjelenésű firenzei politikus és diplomata volt, aki arra a meggyőződésre jutott, hogy egy erős, Itáliát egyesíteni képes fejedelem a cél érdekében túlteheti magát a hagyományos polgári értékeken és az erkölcsi gátlásokon. Szenvtelen tárgyszerűséggel írja le azokat a módszereket (kegyetlen megtorlás, félrevezetés stb.), amelyekkel egy uralkodó megszilárdíthatja a hatalmát. S miközben csupán a hatalomgyakorlás optimális technikájáról beszélt – s kifejezetten óvott például a felesleges kegyetlenkedéstől, bosszúállástól stb. – nem sejthette, hogy a nevéből (egyébként akkoriban minden olaszt megvető franciák által) alkotott „machiavellizmus” szó az erkölcsön átgázoló politizálás szinonimája lesz.


Charlotte Brontë: Jane Eyre (1847)

Ennek a sokszor színpadra is vitt és megfilmesített angol regénynek a hősnője egy „szimpla”, nincstelen nevelőnő, aki pusztán az intelligenciájával és erkölcsi határozottságával ki tudott emelkedni a környezetéből. „Feleségül mentem hozzá” – így kezdődik az utolsó fejezet. És a szavad szellemű Jane és Mr. Rochester szerelmi története megigézte a rideg és álszent viktoriánus kor olvasóit, új világokat nyitott meg a regényeket író és a regényekben szereplő nők előtt, s világítótoronyként szolgált a feministák egész generációi számára.




Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója (1852)

Legalább 30 nyelvre fordították le ezt a számtalan kiadást megért, rabszolgaság-ellenes bestsellert. Abraham Lincoln az amerikai polgárháború idején így nyilatkozott a szerzőről: „ezt a nagy háborút az a kis hölgy indította el, aki ezt a könyvet írta”. Maga a szerző már nem volt ennyire szerény: „Ezt a könyvet Isten írta. Én csak lejegyeztem, amit diktált nekem.” Akárhogyan volt is, a hűséges és szeretetre méltó öreg rabszolga szívbe markoló története alaposan felgyorsította a világtörténelmi jelentőségű, drámai események kibontakozását.




Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan (1929)

A leghíresebb pacifista regény. Megjelenése után négy hónap alatt félmillió példányt adtak el belőle Németországban, s 1930 végére a már klasszikus film is elkészült belőle. A könyvet és a filmet aztán egyre hevesebben támadták a nácik, mondván, hogy meggyalázta a lövészárkokban harcoló katonák becsületét. Érzelmileg fűtött antimilitarizmusa ugyanakkor hozzájárult ahhoz is, hogy az 1930-as években, a megbékélési politika idején Európa nagy része pacifista nemtörődömséggel tűrje el Hitler előretörését, hatalomra jutását és háborús készülődését.



Benjamin Spock: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés (1946)

A New York-i pszichiáter, Spock doktor kézikönyve minden idők egyik legnagyobb bestsellere. A két háború közötti időszak behaviourizmusával szemben – amely érzelmileg veszélyesnek ítélte a gyermekkel szembeni érzelemnyilvánítást – Spock liberálisabb szemléletet ajánlott, a szülői szeretet folyamatot kimutatását s ezáltal a gyermek érzelmi és szellemi gazdagodásának előmozdítását. Az 1960-as években a „megengedő társadalom” túlzásai miatt sok kritika érte Spock doktort, ami közvetett beismerése annak, hogy könyve tényleg óriási hatást váltott ki.




George Orwell: 1984 (1949)

„A Nagy Testvér figyel téged” – a hatóságok így figyelmeztetik a megfélemlített emberek a XX. század egyik legismertebb fantasztikus művében. Az angol regényíró utolsó könyve egy jövőbeli totalitárius állam szörnyű képét vetíti elénk, s minden kitalációjával együtt ma sem veszített érvényességéből. Olyan új fogalmakat alkotott, mind például az „újbeszéd” és a „kettős gondolkodás”, és nagy szerepe volt annak a háború utáni, általánosan elterjedt illúziónak a szertefoszlatásában, hogy az állami ellenőrzés csak jótékony hatású lehet.




Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja (1962)

A könyv a szovjet liberalizmus 1956 utáni rövid időszakában jelenhetett meg, amikor az új kommunista pártvezér, Nyikita Hruscsov leleplezte a sztálini uralom szörnyűségeit. A szerző 1945 és 1956 között maga is rab volt, s regényében a gulag-börtöntáborok egy jellegzetes napját beszéli el. A hihetetlen rémségeket, például az emberek vallási, politikai, etnikai vagy osztályhovatartozása miattai tömeges deportálást leíró könyvnek óriási volt a hatása. Belföldön a volt foglyok memoárjainak egész áradatát indította el, külföldön pedig a leghíresebb szovjet ellenzékivé tette Szolzsenyicint.



Mao Ce-tung: Kis Vörös Könyv (1965)

Kínában az 1960-as években Mao kommunista pártfőtitkár megindította az ún. „kulturális forradalmat”. Ennek a kampánynak volt a bibliája az Idézetek Mao Ce-tun elnöktől, népszerű nevén a Kis Vörös Könyv, amely a pártban, a hadseregben és az országban végzendő mindenféle munka vezérelveit tartalmazta. Kínában kényszerből olvasták az emberek, Nyugaton pedig kultikus olvasmánynak, és az 1960-as évek diákmozgalmaiban helyenként hangadó baloldali radikálisok „forradalmi” vezérfonalának” számított.

0 komment:

Megjegyzés küldése