Ez a háromkráteres közép-amerikai vulkán a világ leghatalmasabb gejzírje; ma már csak egyikük működik.
A Costa Rica-i Poás vulkán 1910-ben vált híressé, amikor 6,4 km magas gőzoszlopot lövellt az ég felé, és ezzel elnyerte a világ legnagyobb gejzírje címet. Azóta többször is előfordult, hogy 300 m magasra tört fel belőle a forrásban lévő víz.
Az ilyen, gejzírhez hasonló viselkedést a vulkáni tevékenység csökkenéseként értelmezik. Ilyesmi akkor következik be, amikor a felszíni víz leszivárog és érintkezik egy nagyon forró, bár kihűlőben lévő megolvadt kőzet hőforrásával.
A tűzhányó három krátere közül kettő már régen nem működik. Az egyik kialudt vulkáni kúp kráterében tó jött létre. A másikban törpeerdők vannak, és szinte állandóan felhők borítják.
A nyirkos sötétségben itt mohák, zuzmók és orchideák teremnek meg, a „szegényember esernyője” nevű, széles levelű növénnyel együtt. Madárvilága is csodálatosa: bíbortorkú, zöldkoronás és szikrázó kolibrik, gezerigók, és a gyönyörű farktollaikról híres quetzalok alkotják.
A legalacsonyabb fekvő és még mindig aktív kráter azonban megőrizte pokoli jellegét – 1,6 km átmérőjű és 300 m mély, kietlen, holdbéli táj. Az alját esőverte hamu borítja, amelyet füstölgő salakkúpok és a kráter gőzölgő faláról lemosott lávatömbök tarkítanak. Forró vizű iszaptó fortyog a mélyben, amely fehérről zöldre változtatja a színét, amikor kénes gőzök törnek a felszínre, és a vizet kénsavas oldattá alakítják.
Az utóbbi néhány évben a Poásnál fokozódó gejzírszerű működés jelei kezdtek mutatkozni. A kitörések közti szünetek rövidülnek, a kiáramló kéngáz és gőz pedig savas esőt eredményezett, ami nagy károkat okozott a helyi kávéültetvényekben. Egyúttal megnőtt a száma bőr- és légzőszervi megbetegedések a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság körében.
A tudósok élénk érdeklődést mutatnak az utóbbi időben a kráterben felfedezett olvadt kéntavacskák iránt, amelyeknek valószínűleg nincsen párjuk a világon. Akkor alakultak ki, amikor a mélyebben fekvő, megolvadt kőzetek elpárologtatták a felszínen összegyűlt vizet.
A Poás vulkán azonban csupán egyike annak a több mint 60 vulkánnak, amely Közép-Amerikának ezen részén alapvetően meghatározza a táj jellegét. 1835-ben a nicaraguai Cosigüina kitörése sokkal erősebb volt, mint a legnagyobb atombomba ereje. Guatemalában a Pacaya lávafolyamokat bocsát ki, a Fuego pedig falvakat borít el hamuval. A Poással szomszédos Turrialba vulkán időnként hatalmas mennyiségű finom homokot lövell a levegőbe; a tetejéről egyébként egyaránt látható az Atlani- és a Csendes-óceán. Managuában, Nicaragua fővárosában féltucat lábnyom tekinthető meg – férfiaké, nőké és gyerekeké – amely az agyag és a vulkáni hamu sziklává szilárdult keverékében rögződött.
A lábnyomok közötti távolságok arra utalnak, hogy az emberek fejvesztve menekülhettek, hogy mentsék az életüket, amikor körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kitört a közelben emelkedő Masaya vulkán. Úgy tűnik, hogy Közép-Amerika csendes-óceáni partvidékén hosszú időn keresztül voltak földmozgások. Földtörténeti mércével mérve ez fiatal terület, és a létrehozásában közreműködő természeti erők a mai napig sem tétlenkednek. A földkéreg egyik lemeze nekiütközött a mellette lévőnek, és azóta is mozgásban van, ezért a jövőben is várhatók földrengések és vulkánkitörések.
Biztonsági szelep
Az alsó képen is látható gőznyílások (fumarolák) engedik ki a vulkánban keletkező túlnyomást. A Poás működő kráterén keresztül távozó gázoknak rendkívül magas a kéntartalmuk, ami aztán kénné kristályosodik, és lerakódik.
Az utóbbi időben megfigyelték, hogy esetenként, meghatározott körülmények között ezek a lerakódások leomlanak, és fortyogó kénnel teli mélyedéseket, gödröket alakítanak ki, amelyek később kisebb-nagyobb tavacskákká bővülnek.
A Földön ez egyedülálló jelenség, de a Voyager űrszonda által küldött képek alapján a tudósok feltételezik, hogy a Naprendszer más bolygóin is hasonló folyamat zajlik.
A Costa Rica-i Poás vulkán 1910-ben vált híressé, amikor 6,4 km magas gőzoszlopot lövellt az ég felé, és ezzel elnyerte a világ legnagyobb gejzírje címet. Azóta többször is előfordult, hogy 300 m magasra tört fel belőle a forrásban lévő víz.
Az ilyen, gejzírhez hasonló viselkedést a vulkáni tevékenység csökkenéseként értelmezik. Ilyesmi akkor következik be, amikor a felszíni víz leszivárog és érintkezik egy nagyon forró, bár kihűlőben lévő megolvadt kőzet hőforrásával.
A tűzhányó három krátere közül kettő már régen nem működik. Az egyik kialudt vulkáni kúp kráterében tó jött létre. A másikban törpeerdők vannak, és szinte állandóan felhők borítják.
A nyirkos sötétségben itt mohák, zuzmók és orchideák teremnek meg, a „szegényember esernyője” nevű, széles levelű növénnyel együtt. Madárvilága is csodálatosa: bíbortorkú, zöldkoronás és szikrázó kolibrik, gezerigók, és a gyönyörű farktollaikról híres quetzalok alkotják.
A legalacsonyabb fekvő és még mindig aktív kráter azonban megőrizte pokoli jellegét – 1,6 km átmérőjű és 300 m mély, kietlen, holdbéli táj. Az alját esőverte hamu borítja, amelyet füstölgő salakkúpok és a kráter gőzölgő faláról lemosott lávatömbök tarkítanak. Forró vizű iszaptó fortyog a mélyben, amely fehérről zöldre változtatja a színét, amikor kénes gőzök törnek a felszínre, és a vizet kénsavas oldattá alakítják.
 |
| POKOL ÉS MENNYORSZÁG A Poás egyik gőzölgő krátere katlan, a másik sötét víz- tükör, míg a harmadikat buja növényzet borítja. |
A tudósok élénk érdeklődést mutatnak az utóbbi időben a kráterben felfedezett olvadt kéntavacskák iránt, amelyeknek valószínűleg nincsen párjuk a világon. Akkor alakultak ki, amikor a mélyebben fekvő, megolvadt kőzetek elpárologtatták a felszínen összegyűlt vizet.
A Poás vulkán azonban csupán egyike annak a több mint 60 vulkánnak, amely Közép-Amerikának ezen részén alapvetően meghatározza a táj jellegét. 1835-ben a nicaraguai Cosigüina kitörése sokkal erősebb volt, mint a legnagyobb atombomba ereje. Guatemalában a Pacaya lávafolyamokat bocsát ki, a Fuego pedig falvakat borít el hamuval. A Poással szomszédos Turrialba vulkán időnként hatalmas mennyiségű finom homokot lövell a levegőbe; a tetejéről egyébként egyaránt látható az Atlani- és a Csendes-óceán. Managuában, Nicaragua fővárosában féltucat lábnyom tekinthető meg – férfiaké, nőké és gyerekeké – amely az agyag és a vulkáni hamu sziklává szilárdult keverékében rögződött.
A lábnyomok közötti távolságok arra utalnak, hogy az emberek fejvesztve menekülhettek, hogy mentsék az életüket, amikor körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kitört a közelben emelkedő Masaya vulkán. Úgy tűnik, hogy Közép-Amerika csendes-óceáni partvidékén hosszú időn keresztül voltak földmozgások. Földtörténeti mércével mérve ez fiatal terület, és a létrehozásában közreműködő természeti erők a mai napig sem tétlenkednek. A földkéreg egyik lemeze nekiütközött a mellette lévőnek, és azóta is mozgásban van, ezért a jövőben is várhatók földrengések és vulkánkitörések.
Biztonsági szelep
Az alsó képen is látható gőznyílások (fumarolák) engedik ki a vulkánban keletkező túlnyomást. A Poás működő kráterén keresztül távozó gázoknak rendkívül magas a kéntartalmuk, ami aztán kénné kristályosodik, és lerakódik.
Az utóbbi időben megfigyelték, hogy esetenként, meghatározott körülmények között ezek a lerakódások leomlanak, és fortyogó kénnel teli mélyedéseket, gödröket alakítanak ki, amelyek később kisebb-nagyobb tavacskákká bővülnek.
 |
| AZ ÖRDÖG LEHELETE A Poásból felszálló gázokból sárga kénhalmok formálódnak. |