2013. június 27., csütörtök

Újító Találmányok: A Cipzár és a Tépőzár

Zipzár - felhúzás közben
A cipzár 1913-as feltalálásával megoldódott a ruha zárása és rögzítése. George de Mestral az állandóan beragadó cipzárak miatt érzett elkeseredésében 1941-ben feltalálta a tépőzárat.

A 19. században rengeteg találmány született a ruhák rögzítésére. Ilyen volt a kampós megoldás, az amerikai Charles Atwood 1843-as találmánya; a csat, a francia Paul-Albert Reagnaulttól és 1855-ből a patent, 1860-ból, az angol John Newman fejlesztése. A csatok gyakran hosszú sorban voltak felvarrva a ruhákra, és rengeteg időt vett igénybe, hogy egymás után az összes csatot be- és kikapcsolják. Ez vezette Whitcom L. Judsont a „cipő-csatnyitó” feltalálásához. (A szabadalmi kérelmet 1891-ben nyújtotta be és 1893-ban kapta meg.) Judson találmánya egy csúsztatható eszköz volt, amivel szép sorra ki lehetett nyitni egy sor kapcsot. Ezt tartják a világ első cipzárjának, mert, bár a valódi cipzárt húsz évvel később, egyértelműen Judson ötletéből fejlesztették ki.

A szintén amerikai Lewis Walkerral társulva, Judson céget alapított a kapcsos szerkezet gyártására, de a szerkezet jobbára megbízhatatlan maradt 1913-ig, amikor a gyár egyik mérnöke, a svéd-amerikai Gideon Sundback meg nem hozta az áttörést. Sunback zseniális ötlete az volt, hogy fémfogakat rakott egy szalagra csúszókapoccsal. Az első változatban csak az egyik oldalon voltak fémkapcsok, a másikon egy sor lyuk, de aztán rájött, hogy a fémfogak szemben lévő sora jobban működik. Sundback 1914-ben szabadalmaztatta az ötletet „elválasztható hosszú rögzítés” néven. Megszületett a cipzár.

A cipzár vetélytársa 1941-ben jelent meg. A svájci George de Mestral feltalálta a tépőzárat. De Mestral kutyasétáltatás után vette észre, hogy a kutyája szőrébe szerbtövis tapadt. Mikroszkóppal megvizsgálva látta, hogy a tövis ki kampókkal kapaszkodik az állat szőrébe. De Mestral 1951-ben nyújtott be szabadalmat, amit „Velcro”-nak nevezett el (ahogy a mai napig nevezik a tépőzárat). A velcro francia mozaikszó, a velours croché, vagyis „beakadt bársony” szavakból jött létre.

Tudtad?

Ifj. Elias Howe (a varrógép amerikai feltalálója) 1851-ben feltalált egy cipzárszerű „automatikus, folyamatos ruhazáró” névvel illetett szerkezetet. A leírása szerint a szerkezet „egy kapocssorból áll, amelyet a bordákon futó összekapcsoló szalag kapcsol össze”. Howe nem gyártotta le a találmányát, így 40 évvel később Whitcomb Judson feltalálhatta.

Elektronmikroszkóppal készült felvétel a tépőzárról. Jól látszik, ahogy a kampók beleakadnak
az anyag szálainak apró hurkaiba.
Gideon Sundback Peter Aron Aronson, a saját gyára egyik szerelőjének a lányát vette el feleségül. Az első csúszó zár szabadalmát Aronson neve alatt nyújtották be. Whitcomb Judson tőkéstársa, Lewis Walker ezt mondta róla: „Alkotó fantáziája hatalmas volt, gyakorlati készségei a tehetsége kiaknázására pedig szinte a nullával volt egyenlő”. Talán ez is magyarázatot nyújthat arra, hogy végül miért Gideon Sundback és nem Judson alkotta meg az áttörést jelentő cipzárat.

0 komment:

Megjegyzés küldése