A Félelem Mint Krónikus Betegség

A félelem normális jelenség, természetes velejárója életünknek, sokan azonban valójában teljesen ártalmatlan dolgoktól rettegnek. Különösen a társadalmi fóbiák, például a kudarctól vagy a munkahely elvesztésétől való félelem terjed egyre inkább.


Amikor 2001. szeptember 11-én összedőlt a New York-i Világkereskedelmi Központ, a járókelők fejvesztve menekültek. Páni félelmükben, attól rettegve, hogy ők is áldozatul eshetnek, elronthatnak. És ez így természetes. A félelem pozitív jelenség, amennyiben megóv a veszélyektől, és elősegíti a túlélést. Ha a járókelők kíváncsian megálltak volna nézelődni, megfulladtak volna nézelődni, megfulladtak volna a portól, vagy betemette volna őket a törmelék.

A félelem hozzátartozik az életünkhöz, ugyanúgy mint a harag, a szerelem vagy a gyász. A félelem energiát szabadít fel bennünk, méghozzá pontosan annyit, hogy képesek legyünk ésszerűen cselekedni, és el tudjuk kerülni a veszélyt.

Ennek a bonyolult folyamatnak az irányítóközpontja az agyban található „érzelmi” emlékezet. Ha ez veszélyt érzékel, akkor agyunk a biokémiai hírvivő anyagok segítségével fokozza a légzésszámot, serkenti a vérkeringést, az izomműködést és az anyagcserét. A szív hevesebben pumpálja a vért az erekbe, így gyorsabban juttatja a tápanyagokat és az oxigént az izmokhoz, azok hatékonyabb működését eredményezve. Ezzel egyidejűleg fokozódik a mellékvesékben a stresszhormon, az adrenalin termelése. Kezdődhet a harc a túlélésért – vagy a bértárgyalás a főnökkel.


A félelem új formái

Örülnünk kellene tehát, hogy érzékeljük a félelmet! Az emberek egyharmad része azonban másképpen látja ezt. Sőt, a lassan már irracionálissá váló félelem minden tizenegyedik ember számára valóságos kínszenvedést jelent. A hatóságok becslése szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának mintegy 12 százaléka szed rendszeresen gyógyszert félelme leküzdésére.

Miben is különböznek a krónikus félelemérzettől szenvedő betegek embertársaiktól? Szervezetük ugyanúgy stresszhormonokat állít elő, azonban a fokozott stresszhormontermelésnek nincs egyértelmű kiváltó oka, vagy pedig ez elhanyagolható. A reakció viszont – az összes kellemetlen kísérőtünetével együtt – aránytalanul erős.

A pókfóbia igen gyakori, jóllehet indokolatlanul. Bár a pókcsípés néha kellemetlenséget
okozhat, de többnyire veszélytelen.
„Hirtelen rosszul lettem – meséli Kovács Pál. – A torkomban dobogott a szívem, nem kaptam levegőt. Arcomon patakokban folyt a veríték, kezem-lábam elzsibbadt. Valószerűtlenül furcsának éreztem az egészet. Azt hittem, megbolondulok. Gyorsan az út jobb szélére húzódtam, és kiszálltam az autóból a város kellős közepén. Még a motort sem állítottam le. A mobilomon aztán felhívtam a nejemet, aki bebuszozott a városba, és hazavitte az autót velem együtt. Aznap már nem tudtam bemenni az irodába.”

Hossza beszélgetés után a háziorvos megállapította a diagnózist: pánikszindróma, megmagyarázhatatlan félelem. De vajon mitől? Kovács Pál – ahogy azt mondani szokták – megcsinálta a szerencséjét: vezető beosztásban dolgozik, van családja, háza, autója, sőt még egy kis vitorlás hajóval is büszkélkedhet. Éppen ebben rejlik a dolog nyitja. Mi van, ha nem bírja a gyors tempót, egészségileg vagy anyagilag? Hogy nézhet majd akkor tükörbe? Mind több embert gyötör a kudarctól – a jövőtől, mások véleményétől – való beteges félelem. „A szociális fóbiák egyre terjednek” – mondják a pszichológusok. Sőt, mintha már gyakrabban fordulnának elő, mint a „klasszikus” fóbiák, a pókoktól vagy a repüléstől való rettegés. A konkrét dolgokkal kapcsolatos félelmeket a megmagyarázhatatlan eredetű pánikrohamok váltják fel.


Megváltozott értékek és elvárások

„Az örök mosolygás sikermorálja lehet a fóbiák kiváltó oka” – véli a pszichoanalitikus Horst-Eberhard Richter, a frankfurti Sigmund Freud Intézet igazgatója. Fittnek, boldognak és sikeresnek kell lennünk. A gyengék hamar kiesnek a versenyből. Nincs miért csodálkozni tehát azon, hogy egy felmérés szerint például Németország nyugati részén az emberek negyedét, keleti részén pedig a felét kínozza a munkanélküliségtől való félelem. Csaknem ugyanígy rettegnek az emberek attól, hogy öregkorukban majd gondozásra fognak szorulni.

FÉLELEM A LIFTBEN A legelterjedtebb fóbia a nyílt tér látványától fellépő félelem
(agorafóbia), valamint az olyan helyzetektől való rettegés, amelyekben vészhelyzet esetén
tehetetlenek lennénk. Így gyakori tömegiszony és a bezártságtól való félelem.
A fejlődéspszichológusok így magyarázzák a félelem elhatalmasodásának okát: minél demokratikusabb a társadalmunk, annál inkább változnak az értékek és a normatív elvárások. Minél inkább globalizálódik a világ, annál összetettebbek lesznek a folyamatok, annál nehezebben érhetők a jelenségek. Már nem az a kérdés, hogy félünk-e a mumustól; modern korunk ijesztő réme az orientációvesztés és a tehetetlenségérzet. Markus Treichler német pszichológus hozzáteszi: „Századunk félelmeiben megmutatkozik a modern ember két tulajdonsága: az, hogy szabad, és hogy határozatlan. Ebben keresendő fóbiáinak igazi oka. A félelem az emberi szabadság felismerését követő döntéskényszer eredménye. Ez pedig együtt járhat az egzisztenciális szorongással.”


Kerüljük ki félelmeinket?

Az lenne a megoldás, hogy egyszerűen elkerüljük a félelmet kiváltó helyzeteket? Ez a magatartás csak látszatsikerhez vezet, hisz az ember fogollyá válik saját lakásában, ha nem mer kimozdulni; aki pedig gyógyszert szed, az függőség kialakulását kockáztatja. „Az orvosság csak átmeneti megoldás, amíg a beteg képessé válik arra, hogy segítsen önmagán vagy terápiára járjon” – írja Christine Brasch és Inga-Maria Richberg Derült égből félelem című könyvében. A két szerző maga is éveken keresztül szenvedett pánikrohamok támadásaitól.

Lutz Berends e könyv írásának idején épp négyhetes viselkedésterápiás kezelésen vesz részt egy pszichológiai klinikán. Gyógyulásának esélyét 80 százalékra teszik az orvosok. A terápiavezetővel közösen próbálják feltárni félelmének okait, majd részletesen kidolgozzák, mit kell tennie a félelmet kiváltó helyzetekben.

PÁNI FÉLELEM AZ ISKOLÁTÓL Az iskolától való félelem általában a második osztályba
lépve erősödik fel. A rettegés tárgya sokkal inkább az otthon elhagyása, mintsem az 
iskolában való tartózkodás.
Kezelésmódok tucatjai léteznek, szelídek és radikálisak, hagyományos beszélgetések és számítógép bevonásával folyó egyedi és csoportos terápiák. Melyik lehet vajon ezek közül a legjobb? Chirstine Brasch és Inga-Maria Richberg tanácsa szerint: „Az a fontos, hogy rokonszenvezünk a terápiavezetővel, és hogy el tudjuk fogadni az alkalmazott módszereket.”


Ártalmatlan vagy Káros? Teszteljük félelmünket!

Az Amerikai Pszichiátriai Társulat legújabb meghatározása értelmében akkor beszélhetünk pánikrohamról, ha az alább 13 tünet közül legalább négy a félelemrohammal egy időben jelentkezik.

szapora légzés, szorongás
szédülés vagy eszméletvesztés
szapora szívverés
reszketés
fokozott verejtékezés
fulladásérzet
hasfájás vagy hányinger
a valóságtól való eltávolodás vagy a személyiség szétesésének érzete
egy vagy több testrész viszketése vagy zsibbadása
hőhullámok vagy hidegrázás
fájdalom vagy nyomásérzet a mellkas tájékán
halálfélelem
a megbolondulástól vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi