Alig van még egy olyan idegrendszeri fejlődési eltérés, amelyről ennyi félreértés keringene, mint az autizmus. A filmek, a közösségi média és a jó szándékú, de téves tanácsok olyan képet rajzolnak, amely sokszor nagyon messze áll az érintett gyerekek és felnőttek valóságától. Pedig a tévhitek nem ártalmatlanok: késleltetik a felismerést, felesleges bűntudatot okoznak a szülőknek, és megnehezítik, hogy az autista emberek elfogadó közegben éljenek.
Először is: mi az autizmus?
Az autizmus spektrumzavar (ASD) az idegrendszer eltérő fejlődése, amely elsősorban a társas kommunikációban és kölcsönösségben, valamint a viselkedés, az érdeklődés és az érzékelés rugalmasságában jelentkezik. A „spektrum” szó azt fejezi ki, hogy az érintettség foka és formája rendkívül változatos: van, aki önálló életet él és egyetemet végez, és van, akinek egész életében jelentős támogatásra van szüksége. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint világszerte nagyjából minden századik gyermek autista, egyes országokban a pontosabb szűrés miatt ennél magasabb arányt mérnek.
1. tévhit: „Az oltások okozzák.”
Ezt az elképzelést egy 1998-as, később visszavont és hamisításnak bizonyult tanulmány indította el. Azóta több millió gyermek adatait elemző vizsgálatok sora igazolta, hogy nincs összefüggés a védőoltások és az autizmus között. Egy 2019-es dán kutatás például több mint 650 ezer gyermeket követett, és semmilyen kapcsolatot nem talált.
2. tévhit: „A hideg, elutasító nevelés miatt alakul ki.”
A „hűtőszekrény-anya” elmélete az 1950-es évekből származik, és régóta cáfolt. Az autizmus kialakulásában a genetikai tényezők játsszák a főszerepet, a szülői nevelési stílus nem okozza. Ezt azért fontos kimondani, mert sok szülő ma is felesleges bűntudattal küzd.
3. tévhit: „Az autisták nem éreznek empátiát.”
Az autista emberek érzelmei ugyanolyan mélyek lehetnek, mint bárki másé. A nehézség inkább abban rejlik, hogy mások jelzéseit (arckifejezést, hanghordozást, kimondatlan elvárásokat) nehezebben olvassák le, és saját érzéseiket is másként fejezik ki. Ez nem érzéketlenség, hanem eltérő kommunikációs mód.
4. tévhit: „Minden autista zseni valamiben.”
Az „Esőember” típusú rendkívüli képességek, a savant-jelenség, valójában ritkák. Sok autista embernek van ugyan egy-egy kiemelkedő érdeklődési területe, amelyben mély tudásra tesz szert, de a képességprofil ugyanolyan sokszínű, mint a népesség egészében. A zsenialitás elvárása legalább annyira terhes lehet, mint a lebecsülés.
5. tévhit: „Csak a fiúkat érinti.”
A diagnózisok nagyobb része valóban fiúknál születik, de egyre több adat utal arra, hogy a lányoknál az autizmus gyakran rejtve marad. Ők sokszor ügyesebben utánozzák a társas viselkedést, „álcázzák” a nehézségeiket, ezért gyakran csak serdülő- vagy felnőttkorban, szorongás vagy kimerültség kapcsán derül ki az állapotuk.
6. tévhit: „Ha beszél és jól tanul, nem lehet autista.”
A korábban Asperger-szindrómaként ismert, ma már az autizmus spektrumzavar részeként kezelt forma éppen azt mutatja, hogy az átlagos vagy kiemelkedő nyelvi és intellektuális képesség mellett is jelen lehet a társas kommunikáció nehézsége, az érzékszervi túlérzékenység és a rutinokhoz való erős ragaszkodás.
7. tévhit: „Úgysem lehet mit tenni.”
Az autizmus nem „gyógyítható” betegség, hiszen nem betegség, hanem az idegrendszer eltérő működése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne segíteni. A korai felismerés, a kommunikációs és szociális készségek fejlesztése, az érzékszervi igények figyelembevétele és a kognitív képességek célzott erősítése nagyon sokat javíthat az életminőségen. Budapesten például a GEM Tanulási Központ autizmus spektrumzavar esetén kognitív képességfelméréssel tárja fel az erősségeket és a gyengébb területeket, majd egyéni agytréninggel támogatja a tanulási és gondolkodási készségek fejlődését.
Mit tehet a környezet?
Talán a legfontosabb: kérdezni, mielőtt ítélkeznénk. A „rosszul nevelt” gyerek a boltban lehet, hogy éppen érzékszervi túlterhelést él át. A „furcsa” kolléga talán csak egyenesebben kommunikál. Az autizmus megértése nem szakmai privilégium, hanem mindannyiunk közös felelőssége, és jellemzően egyetlen tévhit elengedésével kezdődik.