A Peloponnészosz-félsziget egyik magaslatán megbúvó ősi építmény romjai Görögország legrégibb városának és a homéroszi eposzok hadvezér-királya, Agamemnón fellegvárerődjének maradványai.
A régészet történetének egyik legszenzációsabb felfedezése 1876. december 6-án történt: ekkor bukkant rá Heinrich Schliemann német kereskedő és műkedvelő archeológus Mükénében, a ma A sírkör néven ismert területen az öt, kincsekkel zsúfolt aknasír egyikére. A sírokból 19 csontváz került elő, velük együtt aranyékszerek, arannyal és ezüsttel berakott bronzfegyverek, arany mellvértek, ezüst- és aranyserlegek.
A legpazarabb lelet az V. aknasírban talált fenséges aranymaszk volt, amely Schliemann meggyőződése szerint csakis Agamemnón halotti maszkja lehetett. Homérosz, az i. e. VIII. században élt görög epikus költő szerint (ezt később Mükénével azonosították), ő állt a Trója ellen induló görög seregek élén. Schliemann azon nyomban megtáviratozta a görög királynak a szenzációs hírt: „Váratlanul megpillantottam Agamemnón arcát.”
A német régész ásatásai nyomán hatalmas mennyiségű kincs került napvilágra. A leletek és a feltárt épületmaradványok nemcsak a mükénéi arisztokrácia hihetetlen gazdagságáról tanúskodtak, de igazolták azt a korábban széles körben elterjedt feltevést is, hogy a város valaha kora egyik legfejletebb kultúrájának központja volt.
Maga a város egy hatalmas civilizáció szívében helyezkedett el, amely i. e. 1600-tól 1100-ig mintegy 500 éven át virágzott, miután az Égei-medence meghatározó hatalmaként a Krétán viruló minószi kultúra helyébe lépett. Mükénéi kerámiák kerültek elő olyan távoli tájakról is, mint Dél-Itália, Ciprus, Egyiptom, Szíria és Palesztina.
Agyagtáblácskák százai, rajtuk a lineáris B néven ismert írás vésett felirataival, tudósítanak az erős központi hatalommal, fejlett gazdasággal és képzett hivatalnokréteggel rendelkező, jól szervezett városállam mindennapjairól.
Schliemann feltevése, miszerint rábukkant Agamemnón sírhelyére, a II. században élt görög utazó és író, Pauszainasz Periégétész feljegyzésein alapult, aki beszámolt róla, hogy Agamemnót a városfalon belül temették el, míg gyilkosai, Klütaimnésztra és Aigiszthosz a falakon kívülre, kupolasírokba kerültek. Az A sírkör aknasírjai valóban a mükénéi városfalon belül találhatók, a piactér szintje alatt, de korukat a legújabb módszerek alapján i. e. 1600 körülre datálják.
Feltehetően ugyanebből a korból származik „Agamemnón maszkja” is, amelyről kiderült, hogy csupán egy a később napvilágra került hasonló aranymaszkok közül, melyek többsége túlságosan stilizált ahhoz, hogy a szó általánosan elfogadott értelmében halotti maszknak lehessen nevezni. Ennél is fontosabb, hogy a trójai háború – ha a valóságban is lezajlott – i. e. 1200 táján dúlhatott, jó 400 évvel azután, hogy Mükénében a holttesteket kincseikkel együtt az aknasírokba temették.
A mükénéi fellegvár
A mükénéi fellegvár stratégiailag fontos helyen épült, szemmel lehetett tartani innen az argoszi síkságot és a hegyi hágókat északon egészen Korinthoszig. Durván megmunkált kőtömbökből álló, 5 m vastag mészkőfalait küklopsz-falaknak hívják: a hagyomány szerint a hős Proitósz által idevezényelt mitikus egyszemű óriások, a küklopszok építették őket. A város főbejáratánál emelkedik a feltehetően i. e. 1260-ból származó Oroszlánkapu. Szemöldökgerendájára, amely 5 m hosszú, 90 cm magas és 2,4 m széles, két kőoroszlán domborművét helyezték el.
A kaputól meredek út vezet a királyi palotaegyütteshez. Belül a krétai paloták belő kiképzésével rokonságot mutató festett stokkópadozat és a gondosan kimunkált falfreskók egyértelműen bizonyítják, hogy a mükénéiek jól ismerték a minószi építészetet. A palota körül az arisztokrácia és a főtisztviselők házai sorakoztak, egyikük, az úgynevezett Oszlopos ház, háromemeletes volt.
A fellegváron kívül húzódik a B sírkör, amelynek kupolasírjai későbbiek az A sírkör aknasírjainál. Ezek az ún. tholoszok nem több mint 35 kör alakban egymásra rakott, felfelé csökkenő méretű kváderkősorból álltak, s úgy néztek ki, mint egy közönséges méhkaptár. Ilyen típusú sírokat i. e. 1400-1200 között, mintegy 200 éven át építettek, rendszerint a hegyoldalba mélyítve. A sírkamrába egy hosszú bevezető út végén nyíló impozáns kapun át lehetett belépni; a temetést követően a kaput befalazták, a folyosót földdel töltötték ki.
Mükéné leglátványosabb kupolasírjai Atreusz (Agamemnón atyja) „kincsesháza” és „Klótaimnésztra sírja”. Bár a „megfelelő” korból származnak, nincs bizonyíték rá, hogy valóban őket temették ide. Nem kizárt, hogy e sírokban az aknasírok leleteivel vetekedő kincsek lehettek, ám az évszázados fosztogatások következtében Atreusz kincsesházából napjainkra pusztán maga az építmény maradt fenn.
A mükénéi kultúra virágzása i. e. 1150 körül hirtelen félbeszakadt, a várost vagy lerombolták, vagy elnéptelenedett. Ma is rejtély, hogy miért. Utolsó volt a korai nagy görög kultúrák sorában, bukásával Görögországra az ún. sötét századok időszaka köszöntött, hogy majd 600 év múltán kezdetét vegye a virágzó klasszikus korszak.
A megfejtett jelek
A mükénéiek a görög írás egyik kezdetleges, a modern tudomány által lineáris B-nek nevezett válfaját
használták. Értelmét több mint 3000 éven át homály fedte, mígnem 1952-ben Michael Ventris angol építész 3 évi munkával megfejtette az ősi jelrendszert. A második világháborúban az ellenség rádiós kódjeleinek megfejtésénél használt módszerek segítségével a peloponnészoszi Píloszból előkerült több mint 400 agyagtáblán vizsgálta a lineáris B jeleit és szimbólumait.
Bizonyos ismétlődő írásjegyek alapján Ventrisnek sikerült kidolgoznia a magán- és mássalhangzók-megfelelések sajátos rendszerét. Rájött, hogy a lineáris B a görög nyelv archaikus formája, és a táblafeliratok egyszeriben értelmet nyertek.
A régészet történetének egyik legszenzációsabb felfedezése 1876. december 6-án történt: ekkor bukkant rá Heinrich Schliemann német kereskedő és műkedvelő archeológus Mükénében, a ma A sírkör néven ismert területen az öt, kincsekkel zsúfolt aknasír egyikére. A sírokból 19 csontváz került elő, velük együtt aranyékszerek, arannyal és ezüsttel berakott bronzfegyverek, arany mellvértek, ezüst- és aranyserlegek.
 |
| Az első város Mükéné a görög szárazföld legősibb városa, a minószi civilizáció központja régibb nála. Mükénében már az 1840-es években végeztek ásatásokat, a legimpozánsabb leletek felfedezése azonban Heinrich Schliemann nevéhez fűződik, aki 1874-ben kezdett neki a feltáró munkának. |
A német régész ásatásai nyomán hatalmas mennyiségű kincs került napvilágra. A leletek és a feltárt épületmaradványok nemcsak a mükénéi arisztokrácia hihetetlen gazdagságáról tanúskodtak, de igazolták azt a korábban széles körben elterjedt feltevést is, hogy a város valaha kora egyik legfejletebb kultúrájának központja volt.
Maga a város egy hatalmas civilizáció szívében helyezkedett el, amely i. e. 1600-tól 1100-ig mintegy 500 éven át virágzott, miután az Égei-medence meghatározó hatalmaként a Krétán viruló minószi kultúra helyébe lépett. Mükénéi kerámiák kerültek elő olyan távoli tájakról is, mint Dél-Itália, Ciprus, Egyiptom, Szíria és Palesztina.
 |
| Heinrich Schliemann szentül hitte, hogy a vert arany maszk, amelyre rábukkant, Agamemnón mükénéi király halotti maszkja, aki Homérsosz Iliásza szerint feldúlta Tróját. Schliemann néhány évvel korábban, 1871-ben Trójában végzett ásatásokat. |
Schliemann feltevése, miszerint rábukkant Agamemnón sírhelyére, a II. században élt görög utazó és író, Pauszainasz Periégétész feljegyzésein alapult, aki beszámolt róla, hogy Agamemnót a városfalon belül temették el, míg gyilkosai, Klütaimnésztra és Aigiszthosz a falakon kívülre, kupolasírokba kerültek. Az A sírkör aknasírjai valóban a mükénéi városfalon belül találhatók, a piactér szintje alatt, de korukat a legújabb módszerek alapján i. e. 1600 körülre datálják.
Feltehetően ugyanebből a korból származik „Agamemnón maszkja” is, amelyről kiderült, hogy csupán egy a később napvilágra került hasonló aranymaszkok közül, melyek többsége túlságosan stilizált ahhoz, hogy a szó általánosan elfogadott értelmében halotti maszknak lehessen nevezni. Ennél is fontosabb, hogy a trójai háború – ha a valóságban is lezajlott – i. e. 1200 táján dúlhatott, jó 400 évvel azután, hogy Mükénében a holttesteket kincseikkel együtt az aknasírokba temették.
A mükénéi fellegvár
A mükénéi fellegvár stratégiailag fontos helyen épült, szemmel lehetett tartani innen az argoszi síkságot és a hegyi hágókat északon egészen Korinthoszig. Durván megmunkált kőtömbökből álló, 5 m vastag mészkőfalait küklopsz-falaknak hívják: a hagyomány szerint a hős Proitósz által idevezényelt mitikus egyszemű óriások, a küklopszok építették őket. A város főbejáratánál emelkedik a feltehetően i. e. 1260-ból származó Oroszlánkapu. Szemöldökgerendájára, amely 5 m hosszú, 90 cm magas és 2,4 m széles, két kőoroszlán domborművét helyezték el.
A kaputól meredek út vezet a királyi palotaegyütteshez. Belül a krétai paloták belő kiképzésével rokonságot mutató festett stokkópadozat és a gondosan kimunkált falfreskók egyértelműen bizonyítják, hogy a mükénéiek jól ismerték a minószi építészetet. A palota körül az arisztokrácia és a főtisztviselők házai sorakoztak, egyikük, az úgynevezett Oszlopos ház, háromemeletes volt.
 |
| Az "Aranyló kincsű Mükéné" Jelmagyarázat: 1. Oroszlánkapu, 2. Piactér (az A sírkör aknasírjai felett), 3. Királyi palota, 4. Magas rangú katonák és hivatalnokok házai |
Mükéné leglátványosabb kupolasírjai Atreusz (Agamemnón atyja) „kincsesháza” és „Klótaimnésztra sírja”. Bár a „megfelelő” korból származnak, nincs bizonyíték rá, hogy valóban őket temették ide. Nem kizárt, hogy e sírokban az aknasírok leleteivel vetekedő kincsek lehettek, ám az évszázados fosztogatások következtében Atreusz kincsesházából napjainkra pusztán maga az építmény maradt fenn.
A mükénéi kultúra virágzása i. e. 1150 körül hirtelen félbeszakadt, a várost vagy lerombolták, vagy elnéptelenedett. Ma is rejtély, hogy miért. Utolsó volt a korai nagy görög kultúrák sorában, bukásával Görögországra az ún. sötét századok időszaka köszöntött, hogy majd 600 év múltán kezdetét vegye a virágzó klasszikus korszak.
A megfejtett jelek
A mükénéiek a görög írás egyik kezdetleges, a modern tudomány által lineáris B-nek nevezett válfaját használták. Értelmét több mint 3000 éven át homály fedte, mígnem 1952-ben Michael Ventris angol építész 3 évi munkával megfejtette az ősi jelrendszert. A második világháborúban az ellenség rádiós kódjeleinek megfejtésénél használt módszerek segítségével a peloponnészoszi Píloszból előkerült több mint 400 agyagtáblán vizsgálta a lineáris B jeleit és szimbólumait.
Bizonyos ismétlődő írásjegyek alapján Ventrisnek sikerült kidolgoznia a magán- és mássalhangzók-megfelelések sajátos rendszerét. Rájött, hogy a lineáris B a görög nyelv archaikus formája, és a táblafeliratok egyszeriben értelmet nyertek.