A kapitalizmus közismert jellegzetessége a New York-i tőzsde vagy a londoni City. Történetük az első piacterekkel kezdődött, ahová a parasztok azért mentek ki, hogy eladják a terményeiket és csevegjenek egy jóízűt.
A primitív társadalmakban cserekereskedést folytattak – közvetlenül cserélték el egymással a javakat. Ennek azonban megvoltak a korlátai: ha valakinek egy disznó birtokában juhra lett volna szüksége, akkor magának kellett felkutatnia a cserepartnerét, és az üzlet során nemigen vehették tekintetbe a javak értékkülönbözetét. Ezt a bajt egy mindenki által elfogadott értékmérő bevezetésével orvosolták: i. e. 2000-ben a gabonát és az ezüstöt használták Mezopotámiában pénz gyanánt. A pénzverés kialakulása után az ókori Görögországban és Rómában már a vevők és eladók bonyolult láncolatában, pénzért adták-vették a különféle értékű javakat.
A piacok akkor jöttek létre, amikor a kereskedés már elkezdte háttérbe szorítani a cserét. A társadalom fejlődésének fontos fordulópontja volt a piacok megjelenése – általában a városok főterén, ahol kényelmesen összejöhettek egymással a kereskedők.
A világ minden részén kialakultak piacterek, s számos település nevében fellelhető a vásárra vagy piacra utaló elem (például: - vásárhely, market, cheap vagy chipp, ami a piac jelentésű angolszász ceap szóból ered). Német városokban, például Frankfurtban éves vásárokat tartottak, melyek egész Európából vonzották a kalmárokat. Európa bármelyik középkori várostere eltörpült volna azonban a mexikói aztékok tenochtitláni piaca mellett, ahol 60 ezer árus is megfordult naponta, a spanyol konkvisztádor, Hernando Cortez leírása szerint.
Adásvétel
Az iparosodás előtti Európában a piac volt a falusi társadalom kereskedelmi tevékenységének fő színtere. Városok nőttek ki a földből egy-egy piactér körül, s vásárnapokon parasztok sereglettek a városba, hogy állatokat adjanak-vegyenek, vagy élelmiszert áruljanak a standokon. Az is vonzotta őket, hogy itt ruhát, cipőt, edényeket és egyéb javakat vásárolhattak – csupa olyan holmit, amit házilag nem tudtak előállítani. A hetivásár fontos társadalmi esemény volt, némi színt vitt a parasztok egyhangú életébe. Várva várták – nem utolsósorban azért, hogy végre ihassanak egyet barátaikkal a vásári csapszékben.
A piacokat már kezdettől fogva szabályozták. A városi tanácsok felismerték, hogy a vásár kitűnő jövedelemforrás, így vámot vagy helypénzt szedtek minden kereskedőtől. Az Institutae Lundoniae például felsorolta a Londonban kivetett, mintegy ezer különféle illetéket. Cserébe a kereskedők rendezett piacon tevékenykedhettek, nemegyszer fedett helyen, ahol hiteles súlyok és mércék szavatolták a tisztes versenyt és a méltányos árakat.
Amint az iparosodással javul a kommunikáció, s az árusok a nagyobb haszon reményében távolabbi piacokat is felkerestek, megszűnt a helyi árszabályozás. Gyakran tört ki forrongás a piacokon, amikor a tiltakozók valamilyen hatósági közbelépést követeltek. Az 1764-es notinghami nagy sajtlázadás során a tömeg sajtokat gurított végig az utcákon.
A piaci kiskereskedelem ma is a városi élet része. A modern közgazdászok már nem valamilyen konkrét helynek tekintik a piacot, hanem egy általánosabb térségnek – világpiacnak – ahol kereskedni lehet. A kapitalista gazdaságok különböző mértékben ugyan, de mindannyian a „szabad piac” elvén alapulnak, melynek lényege, hogy nyílt verseny alakuljon ki a különböző áruk között.
 |
| A középkori piactéren nyüzsgő városi polgárokat a németalföldi Pieter Aertsen festette meg a XVI: században. |
A piacok akkor jöttek létre, amikor a kereskedés már elkezdte háttérbe szorítani a cserét. A társadalom fejlődésének fontos fordulópontja volt a piacok megjelenése – általában a városok főterén, ahol kényelmesen összejöhettek egymással a kereskedők.
A világ minden részén kialakultak piacterek, s számos település nevében fellelhető a vásárra vagy piacra utaló elem (például: - vásárhely, market, cheap vagy chipp, ami a piac jelentésű angolszász ceap szóból ered). Német városokban, például Frankfurtban éves vásárokat tartottak, melyek egész Európából vonzották a kalmárokat. Európa bármelyik középkori várostere eltörpült volna azonban a mexikói aztékok tenochtitláni piaca mellett, ahol 60 ezer árus is megfordult naponta, a spanyol konkvisztádor, Hernando Cortez leírása szerint.
Adásvétel
Az iparosodás előtti Európában a piac volt a falusi társadalom kereskedelmi tevékenységének fő színtere. Városok nőttek ki a földből egy-egy piactér körül, s vásárnapokon parasztok sereglettek a városba, hogy állatokat adjanak-vegyenek, vagy élelmiszert áruljanak a standokon. Az is vonzotta őket, hogy itt ruhát, cipőt, edényeket és egyéb javakat vásárolhattak – csupa olyan holmit, amit házilag nem tudtak előállítani. A hetivásár fontos társadalmi esemény volt, némi színt vitt a parasztok egyhangú életébe. Várva várták – nem utolsósorban azért, hogy végre ihassanak egyet barátaikkal a vásári csapszékben.
A piacokat már kezdettől fogva szabályozták. A városi tanácsok felismerték, hogy a vásár kitűnő jövedelemforrás, így vámot vagy helypénzt szedtek minden kereskedőtől. Az Institutae Lundoniae például felsorolta a Londonban kivetett, mintegy ezer különféle illetéket. Cserébe a kereskedők rendezett piacon tevékenykedhettek, nemegyszer fedett helyen, ahol hiteles súlyok és mércék szavatolták a tisztes versenyt és a méltányos árakat.
Amint az iparosodással javul a kommunikáció, s az árusok a nagyobb haszon reményében távolabbi piacokat is felkerestek, megszűnt a helyi árszabályozás. Gyakran tört ki forrongás a piacokon, amikor a tiltakozók valamilyen hatósági közbelépést követeltek. Az 1764-es notinghami nagy sajtlázadás során a tömeg sajtokat gurított végig az utcákon.
A piaci kiskereskedelem ma is a városi élet része. A modern közgazdászok már nem valamilyen konkrét helynek tekintik a piacot, hanem egy általánosabb térségnek – világpiacnak – ahol kereskedni lehet. A kapitalista gazdaságok különböző mértékben ugyan, de mindannyian a „szabad piac” elvén alapulnak, melynek lényege, hogy nyílt verseny alakuljon ki a különböző áruk között.