Lébényi Bencés Templom és Apátság

Egyes források szerint 1206-ban, mások szerint 1212-ben épült a település bencés temploma és kolostora, mindkettő fehér mészkőből. A különleges mészkő a legenda szerint úgy keletkezett, hogy a bazilika építtetője bárányokat áldozott a templom céljára, s a nyáj kővé vált, hogy belőlük építhessék fel Isten házát. A háromhajós templom félköríves apszisokkal, nyugati toronypárral és kegyúri karzattal épült.


Démonűzők a falon

A templom falán több érdekes "névjegy", különleges épületplasztika figyelhető meg, amelyeket - a kor szokásának megfelelően - az építőmesterek hagytak az utókorra. Érdekes a szentély felőli oldalon a boltozatot tartó kőgerendák végződése is: az ördög- és boszorkányfej "feladata, hogy a démonokat elűzze a Mindenható házából.



Mesteri névjegy

A középkori mesterek gyakran hagytak "névjegyet" az általuk faragott kövek oldalain, amely egyrészt védjegyként szolgált, másrészt segítségével igen könnyen lehetett ellenőrizni szerencsétlenség esetén, ki is a felelős a történtekért. A kapu bélletét négy-négy oszlop keretezi, tagolt oszlopfőkkel. Ezek tartják az oszloppárokat összefogó félköríveket. Az oszlopok közti falfelületet dús növényi ornamentika ékesíti.


Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi