A Kis-Balaton valamikor a Balaton szerves részét képezte, később szántófölddé tették volna. Mára azonban ismét egyre nagyobb összefüggő vízfelület borítja a területét, nádasokkal, szigetekkel, amelyek száznál is több madárfajnak nyújtanak pompás menedéket.
A mai Kis-Balaton területe még a történelmi időkben is „csupán” a Balaton egyik öble volt. Vörs, Balatonmagyaród és a többi kisközség lakossága a halászatból élt. Ennek ma már nyomát sem lelni, csak a vörsi tájház kiállítási tárgyai és tablói emlékeztetnek a nem is oly távoli múltra.
A Zala folyó az 1700-as évekre egyre több hordalékot rakott le a tó délnyugati öblében. A víz egyre sekélyesebb lett, végül az öböl teljesen elszigetelődött a tó testétől, és az egykori torkolat mocsaras, tőzeges lápvidékké vált.
A pákászok ladikjai helyett másféle „halászok” vették birtokukba a tájat: hihetetlenül gazdag állatvilág lelt új élőhelyre és telepedett meg a sásban, a kis szigeteken és ártereken. Manapság több mint száz madárfaj otthona a berek, amelynek hangulata szavakkal szinte visszaadhatatlan. A nagy kócsagok, a kanalas és szürke gémek, a kárókatonák mellett nagy számban élnek a tőkés és cigányrécék, a nyári ludak, a szárcsák, de a figyelmes szem felfedezheti a búbos vöcsköt, a bíbicet, a kormos és fattyúszerkót is.
Természetesen a ragadozó madarak is háborítatlanul vadászhatnak a vadregényes tájon. A Kis-Balatonhoz kirándulóknak távcsövet is érdemes magukkal vinniük, hiszen „vadászat közben” figyelhetők meg a nagy légi ragadozók, rétihéják, az egerészölyvek, a rétisasok, a kabasólymok, a kék és vörös vércsék.
Persze nem csak a madarak élnek a berek nádrengetegeiben és a Kis-Balatont övező erdőkben. Őzekkel, szarvasokkal, vaddisznókkal bárki találkozhat, de honos még itt az ürge, menyét, a hermelin csakúgy, mint a róka és a vidra is. A nád- és láprengeteg élővilága, továbbá festményekre kivánkozó, háborítatlanságukban elragadó természeti kincsei mellett azonban a környező kistelepülések kincsei mellett azonban a környező kistelepülések is számos látnivalóval vonzzák az idelátogatókat.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj7izRRAGAt_FZLfnWukOib8Vf7YLPpCT719JUHiCH47Wb55zBzBoSXyW-sKCE-qR1FiixYwUI42X9bj3cHI1Yu4p23kiToXvtmAPj7X_LEtlip6V9cYEBw-HVZBGvByCGfm8kBbjmZ4mo/s1600/mocsari-noszirom.jpg) |
A mocsári nőszirom kitűnik környezetéből sárga sziromleveleivel. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFlnj9xRQ95SltmgQkcIaT4dd_vmruz69_0mJkRNrK2SdaA9bgqMt329coItPz52v9Glun9GNf-fSkzxUzGedsNQeRtcJ4TQuUd-gRHSAamK8LyYE-do8Eu8SSxhnr7y6O3CaNXSEGj0I/s1600/bubos-vocsok.jpg) |
Védett állataink közül a búbos vöcsök jól felismerhető a fején található tollbóbitáról. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzYSzaZhxZB1ThsrpMZ0jSz76T1RVS3twvDBh3QhDwfvz8ZBk3oYudGmJnUFy46Fj4RO875ZmkEj2wENvEUYbMNP7qGib_Jp9EO9PQUhVrRjGIGVw7MCtLOpEaXQqPUrilZ7doNRepqpM/s1600/urge.jpg) |
Az ürge néha két lábra állva kémleli a vidéket, s veszély esetén füttyentéssel figyelmezteti társait. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCFzIbgeMRvvmMTAzqGkzdP7HLDJSToFxbFlIRynXKnh0_6Omw1qVyFHMqBVbXTjncYtziM6tofWc38rU6MxBV0KOlLSnEKUF7oUOxdGFmoPmsT0WHvAJBE5GjnWacA7VRi_RRbxPqdUE/s1600/kenderes-rece.jpg) |
A kenderesréce-család együtt keres élelmet. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgulKVsoQ1PSfEi2XWddsq9QF3NFtB8lyOjFL5DZVmcJQQ3JCBlbXSa57ViI5q0v0fVvqtJmAg5r0HusPsdl75aKa_4xnHxKJFVdsThIiey20GLfYUJIfpdwoyKWjVIWCKauLa8rFqj04/s1600/kocsag.jpg) |
A kócsagot sokan nádasaink királynőjének is nevezik |