Minél gyakrabban olvad meg a hó, annál kevésbé alkalmas az inuitok lakhelyeinek építéséhez.
A klímaváltozás nem csak a nyelvben jelent meg. Silaup asijjipallianinga, vagyis a „fokozatos időjárás-változás” Észak-Kanada lakóinak életét is egyre jobban befolyásolja: motoros szánjaik beszakadnak az egyre vékonyabb jégen. A „soha nem olvadó” Auyuittuq Nemzeti Park gleccserei visszahúzódnak, a „hideg nőnemű északi szél” helyett egyre gyakrabban fújnak délről érkező „maszkulin meleg szelek”.
Az éghajlatváltozás hatására – mondják maguk a bennszülöttek – már az őseik által téli házaik építéséhez használt hóféle sem nagyon található. A száraz hó megfelelő felhalmozásához és tömörítéséhez – aminek köszönhetően alkalmassá válik egy iglu építőelemeinek elkészítésére – erőteljes és hideg északi szélre van ugyanis szükség.
Ráadásul a hótakaró egyre gyakrabban van kitéve hőmérséklet-ingadozásoknak, ezáltal pedig már alig két hét alatt nagymértékben átalakul a kristályok szerkezete. Mindez csökkenti a hagyományos építőanyag szilárdságát.
A többször megolvadt és megfagyott hónak azonban más hátrányai is vannak. A hőingadozások hatására eljegesedik, és sokkal rosszabbul szigetel, mint az összetömörült, hosszú idegi „hideg hó. A hó jó szigetelő tulajdonságai a buborékokba zárt levegőkamráknak köszönhetők, amelyek még tömör hóban is a térfogat 60-80 százalékát teszik ki.
Emellett a hó szerkezete jóval összetettebb, ezáltal kedvezőbb a szigeteléshez, mint a jég. Ahhoz ugyanis, hogy a hő a falon keresztül kijusson az iglu belsejéből, viszonylag hosszú utat kell megtennie. A jól szigetelő hótömbökből épített kunyhókban kemény fagyok esetén is akár tíz Celsius-fokos, „kellemes” hőmérséklet uralkodik. A fűtést maguk a lakók jelentik, akik testük hőjével tartják fenn a kunyhó klímáját. Eljegesedett iglukban a benti hőmérséklet jóval alacsonyabb volna.
A klímaváltozás nem csak a nyelvben jelent meg. Silaup asijjipallianinga, vagyis a „fokozatos időjárás-változás” Észak-Kanada lakóinak életét is egyre jobban befolyásolja: motoros szánjaik beszakadnak az egyre vékonyabb jégen. A „soha nem olvadó” Auyuittuq Nemzeti Park gleccserei visszahúzódnak, a „hideg nőnemű északi szél” helyett egyre gyakrabban fújnak délről érkező „maszkulin meleg szelek”.
Az éghajlatváltozás hatására – mondják maguk a bennszülöttek – már az őseik által téli házaik építéséhez használt hóféle sem nagyon található. A száraz hó megfelelő felhalmozásához és tömörítéséhez – aminek köszönhetően alkalmassá válik egy iglu építőelemeinek elkészítésére – erőteljes és hideg északi szélre van ugyanis szükség.
Ráadásul a hótakaró egyre gyakrabban van kitéve hőmérséklet-ingadozásoknak, ezáltal pedig már alig két hét alatt nagymértékben átalakul a kristályok szerkezete. Mindez csökkenti a hagyományos építőanyag szilárdságát.
A többször megolvadt és megfagyott hónak azonban más hátrányai is vannak. A hőingadozások hatására eljegesedik, és sokkal rosszabbul szigetel, mint az összetömörült, hosszú idegi „hideg hó. A hó jó szigetelő tulajdonságai a buborékokba zárt levegőkamráknak köszönhetők, amelyek még tömör hóban is a térfogat 60-80 százalékát teszik ki.
Emellett a hó szerkezete jóval összetettebb, ezáltal kedvezőbb a szigeteléshez, mint a jég. Ahhoz ugyanis, hogy a hő a falon keresztül kijusson az iglu belsejéből, viszonylag hosszú utat kell megtennie. A jól szigetelő hótömbökből épített kunyhókban kemény fagyok esetén is akár tíz Celsius-fokos, „kellemes” hőmérséklet uralkodik. A fűtést maguk a lakók jelentik, akik testük hőjével tartják fenn a kunyhó klímáját. Eljegesedett iglukban a benti hőmérséklet jóval alacsonyabb volna.