Agymolesztáló Kütyü


A Mind Molester néven bemutatott eszköz feltalálóját azóta már agyonütötték a felháborodott vásárlók – rokonai és barátai. Ez a szerkezet ugyanis egyetlen dologra jó, de arra nagyon: mégpedig arra, hogy az
őrületbe kergesse barátainkat, tanárainkat, főnökünket vagy bárkit, akit arra érdemesnek tartunk.


A szerkezet nagyon kicsi, így könnyű elrejteni – és még nehezebb megtalálni. Nincs is más dolgunk, mint elrejteni a kiszemelt áldozat szobájában vagy autójában, majd bekapcsolni. A Mind Molester ekkor elkezd működni, ami abban nyilvánul meg, hogy egy 60 másodpercig tartó hangot (amolyan hangos ciripelést-sípolásfélét) hallat minden harmadik percben.

Ez még nem is lenne fond, ez a hang azonban olyan hangszínre és frekvenciára van „belőve”, hogy az embert az őrületbe kergesse, ugyanakkor a frekvencia miatt sajnos az emberi fül képtelen arra, hogy lokalizálja a hang forrását (nem tudjuk tehát „hallás után megtalálni). Idegesítőnek tehát idegesítő, megtalálni lehetetlen, ráadásul egy 9 voltos elemmel akár egy hétig (!) is működik. A termét tehát méltó a nevéhez…
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi