2014. december 2., kedd

Hótücskök – A Jég Hátán Ugrálnak

A tél közeledtével a kifejlett rovarok többnyire elpusztulnak, s csupán utódaik vészelik át a fagyokat. Elenyészően kevés faj aktív télen is – ezek közé tartoznak a hazai bükkösökben is fellelhető hótücskök.


Hazánkban két fajuk él, a fekete hótücsök (Boreus westwoodi) és a Westwood-hótücsök (Boreus westwoodi). Utóbbi faj ormányos tücsök néven is ismert, azonban az ormányszerű szájszerv nemcsak rá, de rendjének valamennyi fajára jellemző. Magyar nevükkel ellentétben ezek a pár milliméteres állatkák nem a tücskök rokonai, hanem a csőrösrovarok (Mecoptera) rendjének képviselői.

A hótücskök a hűvös mikroklímájú, ugyanakkor laza talajú erdők lakói. Ivarérett egyedeik hónapokon át a mohapárnák között, késő ősztől kora tavaszig élik aktív életüket. A nőstény egyedek szárnya apró, pikkelyszerű képletté csökevényesedett, míg a hímek valamivel nagyobb, ívelt szárnycsonkja a párzás során segíti az egyedek egymáshoz rögzülését.

Repülni tehát nem tudnak, erőteljes lábaikkal viszont 10-15 centiméteres ugrásokra is képesek. Amikor a hótücsökpár egymásra talál, rövid ismerkedést követően a nőstény a hím hátára kapaszkodik, majd ebben a különleges testtartásban napokon (olykor heteken) át „összeláncolva” közlekednek.



A megtermékenyített nőstények még a tél folyamán rakják le petéiket a mohapárnák sűrűjébe. A tavasszal kikelő apró lárvák is a mohákkal táplálkoznak; mintegy két év alatt válnak ivaréretté. A rejtett helyen bebábozódó állatok bő negyven napig fejlődnek a talajban kialakított kamráikban.

A teljes átalakulást követően előbújnak a felszínre, s nagy ritkán akár még a hóval borított tájon is találkozhatunk velük. A hótücskök meglehetősen ritkák, és ahol előfordulnak, általában itt is csak néhány példányt találni belőlük.

0 komment:

Megjegyzés küldése