2014. július 8., kedd

Egy Könyörtelen Apa - Nagy Frigyes Sikertelen Szökése

Pontosan reggel hét óra volt, 1730. november 6-át írtak. Küstrin (a mai Lengyelországhoz tartozó, a Warta és az Odera találkozásánál álló Kostrzyn) erődítményének udvarán dobpergés hallatszott. Körben állt I. Frigyes Vilmosnak, Poroszország királyának a testőrsége, középütt pedig komoly és eltökélt arccal von Katte hadnagy, testőrtiszt. A feje felett, az ablakból hallatszott: - Bocsáss meg nekem! – Frigyes hercegnek cellája ablakából kellett végignéznie barátja kivégzését.

A fogva tartott Frigyes hercegnek végig kellett néznie, ahogyan barátját, von Kattét a vesztőhelyre kísérték.
Így határozott a király, az ifjú herceg édesatyja. A büszke hadnagy a herceghez fordult: - Semmiről nem tudok, amit meg kellene bocsátanom. – Ekkor Frigyes szeme előtt elsötétült a világ, az érzékei cserben hagyták. Amikor újra magához tért, von Katte már halott volt. Karddal a fejét vették. A király nem ismert könyörületet – túl nagy bűnnek tartotta von Katte árulását, aki – bár sikertelenül – segített megszökni a hercegnek a gyűlölt szülői házból.

Nézeteltérések

De miért akart egyáltalán megszökni a trónörökös herceg a szülői házból? Elkerülhetetlen, hogy apák és fiaik között véleménykülönbségek adódjanak, s megesik az ilyesmi a királyi családokban is. Poroszország uralkodójának a házában azonban ezek a nézeteltérések már a család békéjét veszélyeztették.

Az egész állam sorsa múlott azon, hogy apa és fia képesek-e úrrák  lenne szembenállásukon. A felek távolról sem voltak egyenlőek, így a békülés kilátásai sem voltak túl jók. Egyikük sem volt hajlandó engedni, így az ifjú Frigyes számára aligha maradt más választás, mint a menekülés.

Frigyes, aki utóbb II. (Nagy) Frigyes néven került be a történelembe, minden olyat kedvelt, amit az apja megvetett. Míg ő tűnődve követte a muzsika hangjait, s beleveszett a bölcseleti problémákba, a király két lábbal állt a földön. Vesszőparipája a hadsereg volt. Aligha véletlen, hogy „katonakirálynak” nevezték. Meg volt győződve arról, hogy erős hadsereg nélkül egy ország gyönge és kiszolgáltatott. A hadsereg finanszírozásához azonban tengernyi pénzre volt szükség.

E téren azonban apjától, I. Frigyestől nem örökölt kedvező feltételeket. Művészet- és kultúrapártolásával ugyanis a nagyapa (I. Frigyes) majdnem csődbe jutatta az államháztartást, így még inkább érthető, hogy Frigyes Vilmos nem tűrte fia efféle kedvteléseit. Azt szerette volna, ha inkább az országlás és a gazdaságpolitika iránt érdeklődik. Az érzékeny Frigyes így elnyomva érezte magát, és úgy gondolta: menekülnie kell otthonról.

Menekülési lehetőségek

Nem telt el sok idő, és máris Angliában érdeklődött, hogy szívesen fogadnák-e. A válasz nem volt éppen biztató. Londonban nem voltak elragadtatva attól a gondolattól, hogy bevonják őket a porosz királyi ház belső, családi vitájába. Frigyes tehát más megoldást keresett: Párizs irányában tapogatózott; annak az országnak a fővárosába akart menni, amellyel Poroszország éppen háborúra készülődött.

Az, hogy egy trónörökös az ellenség földjére menekül, mindenképpen felér egy botránnyal, de ő emiatt láthatóan nem zavartatta magát. Egyvalami azonban bizonyossá vált számára: nem reménykedhet abban, hogy egyedül képes lesz kiszabadulni atyja szigorú felügyelete alól. Segítőkre volt szüksége, vagy pontosabban fogalmazva: egy igazi barátra.

Von Katte hadnagy

A királyi testőrség ifjú és jóvágású hadnagya, von Katte kedvelte a kalandokat. Szívesen kérkedett azzal, hogy ő a trónörökös legjobb barátja. Együtt eszeltek ki újabb és újabb terveket arra, hogy Frigyes miképpen szökhetne meg a zord szülői házból. Az ifjú hadnagy az előkészületeket illetően is igyekezett minél több romantikát és színpadiasságot vinni a szökésbe.

Frigyes (középütt) olyan dolgokért lelkesedett, amelyeket apja (jobbra) gyűlölt. Emiatt gyakran hevesen összekülönböztek.
Az angol követtel, aki Londonba küldtek, hogy kipuhatolja, készek-e fogadni Frigyest, éjfélkor találkoztak a várkapu alatt. Az összeesküvősdinek ez a gyermekded módja azonban nem biztosította, hogy az titokban maradjon.

Frigyes terveiről mindeni tudott az udvarban: kellemesen szórakozva figyelték őket, és tárgyalták az eseményeket. Senki nem vette komolyan a készülődést. Hadd kösse le az idejét a két barát a maga romantikus elképzeléseivel! Úgyse lesz az egészből semmi. Minden jel erre mutatott. Így csiszolgatták a terve minden egyes részletét, de konkrét időpontot soha nem tűztek ki – míg maga a király nem gondoskodott arról, hogy az összeesküvők végre határozzanak, és terveiket mégiscsak megvalósítsák.

Megszületik a döntés

Frigyes Vilmos ugyanis az udvar tudtára adta, hogy ő maga akar fiának egyet s mást megmutatni a világban. A herceg köteles elkísérni apját a német fejedelemségekbe, hogy pallérozza diplomáciai ügyességét. Frigyes lelkesedett az ötletért, és egy időre meg is feledkezett tervéről. De az összhang atyjával kérészéletűnek bizonyult

A szigorú biztonsági intézkedések miatt Frigyes egyetlen lépést sem tehetett felügyelet nélkül. Elégedetlensége egyre növekedett. A fekete-erdei Freudenstadtban a helyzet elmérgesedett. Amikor fiút a király minden különösebb ők nélkül nyilvánosan rendreutasította, Frigyes úgy érezte: betelt a pohár. Vagy most kell megszöknie, vagy soha többé nem foga már megtenni. Elég volt egyetlen pillantás a térképre, hogy lássa, a látogatás útvonala néhány nap múlva a francia határ közelében vezet. Még egy ilyen kedvező alkalom sosem adódik.

Von Katte hadnagyot, aki a testőrség megbízásából vett részt az úton, és a közelben tartózkodott, Frigyes már a hosszas tervezgetés során elegendő pénzzel és kinccsel látta el, s az ő feladata volt, hogy a szökés során gondoskodjék váltólovakról. Frigyesnek pedig sikerült megvesztegetnie a király egyik apródját, hogy a szükséges lovakat felnyergelje számára, és álljon készenlétben.

A szökés nem sikerül

Von Katte hadnagyot Küstrin erődítményében
(ma Kostrzyn, Lengyelország) börtönözték be
és hallgatták ki.
Kíséretével a király egy kis faluban, Steinfurtban tartott éjszakai pihenőt, Mannheim közelében. Mivel a
másnapra tervezett út rövidnek ígérkezett, a király úgy döntött, hogy most az egyszer jól kialussza magát, és csak későn indulnak útnak. – Elérkezett az idő, most vagy soha -  gondolhatta Frigyes.

Levelében értesítette von Kattét, az apródot pedig utasította, hogy a lovak hajnali háromkor álljanak készenlétben. Két órának elegendőnek kell lennie arra, hogy elérjék a közeli francia határt. Addig a király táborában még csak fel sem fedezik majd a szökést.

Frigyes már hajnalhasadás előtt izgatottan várta a lovait. Ám alighogy felbukkant az apród, a király egyik besúgója is itt termett. A herceg megpróbálta valami sebtében kieszelt ürüggyel kimagyarázni magát, de az apródnak inába szállt a bátorsága. Töredelmesen bevallotta a királynak, mi volt az ő szerepe.

Frigyes Vilmos eleinte tanácstalan volt, nem tudta, mit tegyen. Igaz, szövetséges területen, de nem a saját államának területén tartózkodott. Úgy döntött, hogy vár a szökevény letartóztatásával, míg el nem éri a határt. Frigyest minden körülmények között Poroszországba kell vinni, élve vagy holtan -  így hangzott a király parancsa.

Frigyes eddigi őrzése is szigorú volt, de most már egyetlen másodpercre sem tévesztették szem elől. Amikor azonban átlépték a porosz határt, apja magához hívatta, heves vádakkal illette, és elrendelte fia börtönbe vetését. A herceg nem tagadott semmit, büszke tartással viselte a történeteket, és sajnos segítőjének szerepét sem hallgatta el.

Napokkal korábban ugyanis figyelmeztető levelet küldött von Katténak, s most úgy hitte, hogy barátja már árkon-bokron túl van. Ez azonban fatális tévedésnek bizonyult: a hadnagy már a király fogságában volt! Kihallgatás kihallgatást követett, s az igazság lassan-lassan kiderült.

Bíróság előtt

Poroszország királya törvénytisztelő ember volt. Az összeesküvők fölött nem ő, hanem valódi haditörvényszék mondott ítéletet. A bíróság 1730. október 25-én ült össze. Az óvatos bírák hamar megegyeztek a trónörökös ügyében. Alattvalóként nem kívántak döntést hozni. Atyja kegyelmébe ajánlották, megjegyezve, hogy az őrizetbe vétele óta tartó várfogás voltaképpen már önmagában is elegendő büntetés.

Vont Katte hadnagy esetében az ügy kissé nehezebb volt. Ítéljék halálra felségárulásért, vagy elég lesz az életfogytig tartó várfogság? A bírák nem tudtak egyezségre jutni. Végül kimondták a bűnösséget, de enyhébb ítéletet hoztak, s mindkét döntést a király elé terjesztették. Október 31-én az uralkodó kezében voltak az iratok. Frigyes ítéletét azon nyomban aláírta. De mi legyen a hadnaggyal? Hiszen megszegte a királyi testőrségre tett esküjét. Ez csakis halállal büntethető. a király egyetlen tollvonással megpecsételte Frigyes barátjának sorsát – az ítéletet néhány nappal később végre is hajtották.

Frigyes büntetése

A következő hónapok keserűségben teltek. Frigyest a lelkiismeret mellett még tanárai is kínozták. Gazdaságtan és kormányzás – ez a két tárgy szerepelt a börtöntantervben. A herceg meglepően jó felfogóképességről tett tanúbizonyságot – meg kell hagyni, kérlelhetetlen apja e téren pozitív hatással volt Poroszország történetére.

Frigyes Vilmos 1731. augusztus 15-én végleg szabadon engedte fiát. Ám Frigyes 1730. november 6-ának reggelét éppoly kevéssé feledte, mint ahogyan apjának sem sikerült a bölcselet és a művészetek iránti rajongását elnyomnia. Nagy Frigyest mindmáig filozófusként emlegetik a királyok között.

0 komment:

Megjegyzés küldése