2014. január 2., csütörtök

A Napkirály Palotája

XIV. Lajos azt akarta, hogy Versailles Európa legragyogóbb királyi palotája legyen, amely nemcsak az ő, hanem Franciaország nagyságát is tükrözi.


A Napkirály, XIV. Lajos király mindössze kilencéves volt, amikor kiengesztelhetetlen ellenszenv fogta el Párizzsal és lakosaival szemben. 1648-ban ugyanis túszként ejtette foglyul a Louvre-beli otthonába betört tömeg és az ifjú királynak sok más megaláztatáson is át kellett esnie, mielőtt a következő esztendőben végre helyreállt a béke.

Lajos sohasem felejtette el ekkori élményeit, mint ahogy sohasem bocsátott meg a „párizsi söpredéknek”. Az 1660-as évek elején végül is elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra hátat fordít Párizsnak, és az onnan csupán 18 kilométerre délnyugatra eső Versailles-ben lévő szerény királyi vadászkastélyt pompázatos palotává építteti át. A helyhez meghitt gyermekkori emlékek kötötték, nem érdekelte, hogy udvaroncai szerint itt nem adódik „megfelelő látvány”. Eltökélt szándéka volt, hogy olyan királyi lakhelyet teremt, amely egyetlen uralkodóéhoz sem hasonlítható, és ahonnan kiterjeszti Franciaország befolyását és területét.

A király hálóterme.
Lajos jelszava így hangzott: L’État, c’est moi, vagyis Az állam én vagyok, s a parancsait, legyenek bármilyen furcsák, mindenképpen teljesíteni kellett. Elgondolásainak megfelelően szolgálatba állította Franciaország három kiemelkedő tehetségét: Louis le Vau (később Jules Hardouun-Manstart) építészt, André Le Notre kertépítőt és Charles Le Brunt, az udvar első festőjét. Le Vau felügyelete alatt a trió 1662-ben hozzálátott egy 415 méter hosszú homlokzatú hatalmas palota felépítéséhez.

Nem kevesebb, mint 30 ezer munkás kezdett munkához, hogy elegyengesse a palota helyéül kiszemelt kis dombocskát. Eközben el kellett terelni útjából egy patakot, ugyanakkor a 8 km-nyire folyó Szajnából vizet kellett felszivattyúzni, hogy az új Versailles-nak vízmedencéje is lehessen. Lajos, akit Napkirálynak is hívtak, miután 15 éves korában a napkirály szerepét táncolta el Az éjszaka (La Nuit) című balettben, azt kívánta, hogy Versailles-ban minden az ő dicsőségét hirdesse. A palota tetejét aranyfóliával vonták be, s amikor a felkelő nap rásütött, a szemtanúk leírása szerint a palota „valósággal lángra lobbant”.

A kifogástalanul megtervezett parkban kisebb-nagyobb vízesések zuhantak alá és 1400 szökőkút ontotta a vizet, bár sohasem volt elegendő víz ahhoz, hogy egyidejűleg valamennyi három óránál tovább működhessen.

Szolgáló seregei

A palota nyilvános fogadótermeiben és magánlakosztályaiban több mint 7000 alkalmazott tevékenykedett. A látogatóba érkezők olykor eltévedtek a folyosók útvesztőiben, ugyanakkor a legtávolabbi részeken beosztott szolgák némelyike éveken át munka nélkül tengődött, mert senki sem tudta, mi is tulajdonképpen a teendőjük.

A Tükör-terem a versailles-i pompát mutatja.
Versailles-t vagy 7000-es létszámú udvartartási katonaság őrizte. A palotában festők, drámaírók, zenészek, filozófusok, költők, papok, mesteremberek és orvosok változó számú és összetételű sokasága tartózkodott, nekik az volt a dolguk, hogy egész nap szórakoztassák, felvilágosítsák vagy egyszerűen gondját viseljék a királynak.

Az udvarban szigorú rend szerint zajlott az élet. Napjában két alkalommal a király reggeli fogadást (lever), „felkelést” tartott, amikor ott szorgoskodtak körülötte a hálókamra urai, a királyi borbély, az első számú orvos és az első sebész, nemkülönben a királyi órásmester, aki felhúzta az uralkodó óráit.

XIV. Lajos kíséretével a versailles-i királyi palota vízellátását biztosító víztárolókat szemléli.
Ezen alkalmakkor Lajost megmosdatták, felöltöztették, megetették és tájékoztatták a legfrissebb hírekről az inasok, udvaroncok és az udvartartás többi tagjai. Ezt követően a király egy török fürdővel felszerelt díszes fogadóteremben fogadta az eléje járuló követeket, vagy épp légyottokat illesztett közbe.

1682-ben még javában folyt az építkezés, mikor Lajos határozott, hogy az egész országot Versailles-ból kell kormányozni.

0 komment:

Megjegyzés küldése