A Granadai Alhambra – Egy Civilizáció Utolsó Lobbanása

A „vörös erőd” – amelyet ma már csak a növények és a Granadába érkező turisták ostromolnak – a szomszédos Albaicín-dombról szemlélve tüzesen izzik a Sierra Nevada mögé lebukó nap fényében. E látvány tárult a legtávolabbi dombról Hispánia utolsó mór uralkodója, Boabdil elé is 1492. január 2-án, amikor utoljára visszanézett a városra, melynek kulcsait át kellett adnia a keresztény seregnek.

Az Oroszlános udvaron kellett áthaladnia annak, aki a 14. század végén az épületegyüttes magáncélokra fenntartott részeibe igyekezett. A finom eleganciát sugárzó műremek az alabástrom szökőkutat tartó, tizenkét 11. századi oroszlánszobor köré szerveződik. 124 márványoszlop alkotta árkádsor határolja, melynek boltozatai míves stukkók díszítik. Innen nyílnak a fogadótermek és a lakosztályok.

A hely hihetetlen szépsége máig megidézi a 9-től a 15. századig tartó arab-andalúz kultúra végét, amelyet a tolerancia és a kifinomultság jellemezett. Az idelátogatót elfogja a vágy, hogy belehallgathasson a sétálóudvarokban egykor intellektuális vitákat folytató zsidók, keresztények és muzulmánok eszmercseréjébe, vagy a keleti és nyugati elemeket ötvöző muzsikába.

A 19. század elejére jellemző romantikus hevületben az európai értelmiségiek rajongani kezdtek a népies és mór hatásokat mutató spanyol kultúráért. Az amerikaiak nemkülönben: a granadaiak kíváncsisággal vegyes csodálkozással figyelték a Madridból érkező amerikai nagykövetet, aki képes volt három hónapot eltölteni a romos palotában – ahol egyébként szegény cigányok találtak menedéket. A legtöbbet azonban Washington Irvingnek, a követség munkatársának köszönhetjük, aki felhívta a figyelmet a letűnt világból ránk maradt épületegyüttes szépségére. Alhambra című műve, melyben megelevenednek a hely mindennapjai, nagymértékben hozzájárult újbóli felfedezéséhez. Ezzel egy időben Franciaországban megszületett a spanyol-mór stílus, és minden másnál divatosabbá válik a második császárság vízparti városaiban. Eugénia császárné, III. Napóleon felesége e stílusirányzat lelkes támogatója volt, hiszen éppen Granadában született…

Az Abencerraje család fényűző termének pompás boltozatát nyolcágú csillagot formázó kupola koronázza meg. A legenda szerint Boabdil, az utolsó granadai király szörnyű bosszút állt az előkelő famílián: parancsára harminchét férfi tagját lenyakazták, fejüket pedig a terem közepén álló kútban nyársra tűzték, amiért egyikük szemet mert vetni a menyasszonyára.

Az Alhambrának helyet adó dombra nyolc évszázadon keresztül folyamatosan építkeztek. Az elsőként felépített Alcazaba, a tizenegy tornyú fellegvár erős falai minden bizonnyal katonai-védelmi célokat hivatottak szolgálni. Ezt később a Naszrida-dinasztia uralkodóinak fényűző házai követték, melyek közül a két utolsó maradt fenn. Végül V. Károly emeltetett itt palotát, amely uralkodásának emlékét őrzi: másutt az embert minden bizonnyal elbűvölné fenséges reneszánsz körudvara, itt azonban némiképp elhalványul a keleti stílusban épült csodák mellett.

A patkóíves kapukon belépve számtalan szépséggel találkozunk. Az 1334-ben, I. Juszuf által építtetett Comares-palota szívében lévő Nagykövetek szalonja Alhambra legkáprázatosabb terme. Pompája politikai célokat szolgált: az uralkodó itt fogadta más államok képviselőit. A tárgyalásokat „Allah oltalma alatt” folytatták: a fakupolát, amely a mozlimok hetedik mennyországát és a paradicsomi sátor csillagait kívánja szimbolizálni, 8017 berakásos cédrusfaelem díszíti. A falakon arabeszkekből és egymásba fonódó motívumokból a Koránból vett idézetek, illetve a herceget magasztaló versek bontakoznak ki.

Az Alhambra-váza a spanyol-mór művészetet egyik gyöngyszeme, 1400 táján készült. A 19. században számos metszet készült róla – így az alábbi Gustave Doré-munka – melyek révén gyorsan népszerűvé vált. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a kor embere rajongott a „mór” Spanyolországért (ami többnyire egy erősen idealizált kultúrát jelentett számára). Ennek a rajongásának köszönhető, hogy az addig teljesen elhanyagolt Alhambra megmenekült a pusztulástól. A hatalmas fajanszvázát ma az V. Károly palotájában létrehozott múzeumban őrzik

A palota helyiségei a Mirtusz-udvart ölelik körül, illetve annak hosszú halasmedencéjét, melynek vizén két fedett árkádsor tükröződik. Az aszályos területeken oly értékes víz Alhambrában valamilyen formában mindenütt jelen van: a mór fürdőkben (a római villák e kései örökségeiben), a csatornákban, vagy az Oroszlános udvar csodás szökőkútjában. Ez a finom márványoszlopok erdejével körülvett mű a második Naszrida-palota középpontját foglalta el. Termeinek dekorációja káprázatos: különösen a mennyezet stukkóin és a faragott gipsz- és azulejoburkolatokon – a tűzzománcozott fajanszcsempék kékje (azul) az ég színét idézi, vagyis Istent jelképezi, és a gonosz szellemeket hivatott elűzni. Noha a hely emberek számára készült, Allah jelenlétéről itt sem lehetett elfeledkezni.

A reconquista jelképe lett az a palota, amely 1527 és 1597 között V. Károly megbízásából készült a Naszrida-paloták mellett. Michelangelo egyik tanítványa, Pedro Machuca tervezte az itáliai barokk „iskolapéldájának” tekintett épületet. Noha négyszög alapra emelték, a közepén egy hatalmas kör alakú udvart alakítottak ki, melyet kétemeletnyi oszlopsor szegélyez.

A kívülről megtévesztően komornak ható két torony belül gazdagon díszített. A Fogolynő tornya, amelyet I. Juszuf emeltetett, Isabel de Solis börtöne volt – egy szép keresztény lányé, aki Mulej Hasszán vett feleségül. Az Infánsnők tornya a 15. század elején épült, s egy legenda kötődik hozzá: a Balkezes Mohamednek gúnyolt Naszrida-uralkodó beleszeretett egy keresztény fogolyba. Feleségül vette, és három lányuk született. Az udvari csillagjósok azonban figyelmeztették, hogy óvja őket, amikor eladósorba kerülnek. A lányok ezért Granadán kívül nevelkedtek, és gyönyörű hajadonokká serdültek.

Tavasszal és nyár elején az újjáéledő növényzet zöldre festi az Alhambra dombját, ahol a paloták elválaszthatatlanul összetartoznak az őket körülvevő kertekkel. Ez a díszlet elfeledteti a látogatóval, hogy Alhambra legrégebbi része, az Alcazaba eredetileg katonai célokat szolgáló, vizesárokkal körülvett, tizenegy toronnyal tagolt, és dupla fallal megerősített fellegvár volt.

Egy nap ablakukból három délceg spanyol lovagot pillantottak meg, és nyomban beléjük szerettek. Mohamed, emlékezve a jóslatra, visszahozatta őket Granadába, és a toronyba záratta őket. Közben a három fiatalembert a mórok elfogták, és szintén Granadába hurcolták. Itt újra láthatták kedveseiket, akiket meg akartak szöktetni. Ketten követtek is őket. A harmadik lány azonban ott maradt, és belehalt bánatába.

A Naszrida-paloták díszítőelemeit nagyrészt kék fajanszlapok (azulejók) és mozaikberakásos táblácskák (zellijek) adják. Az előbbiek a 12. században megjelent zománcozott csempék, az utóbbiak finomam megmunkált agyagképek. Különböző motívumok mellett a Koránból vett feliratok szerepelnek rajtuk, így a figurális ábrázolás iszlám tilalma ellenére sem kellett lemondani a belső terek ékesítéséről. A stukkókból készült sztalaktitboltozat ugyancsak népszerű mór díszítőeljárás.

A márvánnyal kirakott udvar közepén egy 16. századi szökőkút áll. A tér a törvényszéki meghallgatási termekbe (El Mexuar) vezetett, melyeket a hivatalos fogadásokra szolgáló helyiségektől és a magánlakosztályoktól elkülönítve alakították ki.

A Generalife

A Naszrida-uralkodók nyári pihenőhelyre vágytak, ezért a 14. század elején elkészült a Generilife („az építő kertje”). Tervezője két, egymással tökéletes összhangban lévő, szerény méreteket követő épületegyüttest álmodott meg. Egy udvar köré rendezte el őket, melyet hosszú csatorna szel át – így mindig hallható a víz halk csobogása. A paradicsom a Koránban patakokkal szabdalt ligetként jelenik meg, és a teraszos kerteket ennek földi másaként alakították ki.

A vizet Mohammed ibn al-Ahmar, a Naszrida-dinasztia alapítója vezettette ide csatornákon keresztül a Darro folyóból. Az öntözőrendszer működését egy cső- és ciszternahálózat tette lehetővé, anélkül hogy valaha is szivattyúkat használtak volna.

A ciprusokkal szegélyezett sétányokat, a puszpánglabirintusok, a narancsfák sorai, a rózsalugasok, a kegyencnőknek fenntartott, enyhet adó zártkertek, a szökőkutak és medencék, a vízesések lépcsői – minden az ide érkező magas rangú személyek és vendéglátóik kényelmére és gyönyörködtetésére szolgált.

Címkék: épületek, képek, kreatív, történelem