2012. október 2., kedd

Veszett Volt-e Drakula Gróf?

Az orvosok biztosak a válaszban, és betegségének tünetei egyértelműek – de a vámpír grófról szóló történetek ettől függetlenül is hátborzongatóak.


A jelenet kísérteties, ám mindnyájunk számára ismerős. A sápadt Hold hideg fényköre előtt kirajzolódnak a sziklaszirtre épült ősi kastély éles körvonalai. Csak a farkasok velőtrázó üvöltése töri meg az éjszaka síri csöndjét. A faágak árnyai közt denevérek repkednek. Pontban éjfélkor azután bekövetkezik a rettenet. A vámpír Drakula kiszáll koporsójából, hogy útjára indulva mit sem sejtő emberek vérét szívja, akik aztán harapása következtében maguk is vámpírrá változnak majd.

Így ábrázolta őt az ír származású író, Bram Stoker 1897-ben, Dracula című híres rémregényében. A könyv óriási sikert aratott, rövid időn belül több mint egymillió példányban kelt el. Azóta az Erdélyben élt vérszívó meséjét kétszáznál is többször filmesítették meg, a legemlékezetesebb alakítást Christopher Lee és a magyar származású Lugosi Béla nyújtották.

Ma rajongók milliói adják át magukat világszerte a jóleső rémületnek, amelyet Drakula gróf vált ki belőlük. Az Egyesült Államokban pedig mintegy 10 000 emberen lett úrrá a Drakula-őrület, akik mozdulataikban, ruházatukban és vágyaikban mind a vámpír grófot utánozzák. Drakula, aki a valóságban sohasem létezett, rajongói fantáziájában életre kelt, sőt halhatatlanná vált.

Nem csoda, hogy az összes érintett tudományág kutatói azon fáradoznak, hogy a kísérteties gróf titkait az emberi képzelet alkotta sírboltok és kínzókamrák sötét birodalmából kiszabadítsák. De vajon hogyan jutottak el az emberek egyáltalán idáig, hogy Drakulát, ezt az embervért szívó rémalakot képzeletükben megteremtsék?


Járvány Délkelet-Európában

Drakula gróf veszett volt, véli a spanyol neurológus, a vigói illetőségű Dr. Juan Gomez Alonso. Vagy ha konkrétan ő maga nem is szenvedett ebben a betegségben, azok az emberek, akik a nép fantáziájában életre kel alak számára mintául szolgáltak, mindenképp. 1720-ban Délkelet-Európában veszettségjárvány tombolt, amelynek számos ember és állat esett áldozatául. Tizenkét évvel később osztrák felcserek és katonák a szerb Medvegiában, közel a török határhoz egy sor gyanús haláleset ügyében nyomoztak, és állítólag a vampirizmus megdönthetetlen bizonyítékaira bukkantak.

Amit tényként megállapíthatunk, az a következő: a veszettség kiváltója egy vírus, amely több között harapás útján terjed – fertőzött farkasok és kutyák is továbbadhatják. A vírus az idegpályák mentén jut el a gerincvelőbe, valamint az agyba, innét pedig újra vissza egészen a nyálmirigyekig.

A veszettség tünetei ugyanazok, amelyeket Drakula gróf kapcsán ismerünk. A betegség rosszulléttel, étvágytalansággal és lázzal kezdődik. A betegek nagyon érzékenyen reagálnak a fényre – az orvosok ezt fotofóbiának nevezik – és az erős szagokra, mint például a vámpírokat a hiedelmek szerint távol tartó fokhagymára. Nyelésnél a torokizomzat fájdalmas görcsei lépnek fel, főleg, ha a beteg inni próbál: ez az úgynevezett hidrofóbia. A fertőzött kutyához hasonlóan a beteg nagyon feszült, agresszíven viselkedik, innen az elnevezés: veszettség. A fertőzött egyéneknél szexuális túlfűtöttség is felléphet. A végstádiumban pedig teljes bénulás áll be. Drakula gróf áldozatával – miközben az teljesen öntudatánál van – légzésbénulás végez.

Bár egyes biológusok komolyan felvetették annak a lehetőségét, hogy fertőzött denevérek szerepe játszanak a vámpírvírus terjesztésében, ez valószínűtlen. De kétségtelen, hogy a hosszú köpenyek, amelyeket az első Drakula-filmek vámpírjai viseltek, a denevérek szárnyára való utalások.

Noha valóban létezik egy bizonyos denevérfajta, amely kisebb sebeket ejt állatokon, majd a kibuggyanó vért lenyalja, s amelyet nagyon találóan vámpírdenevérnek neveznek, ám ez a fajta csak Dél-Amerikában fordul elő. Európában egyáltalán nem ismeretes denevér által okozott fertőzés.

Egy másik nyomon indult el és haladt éveken át a göttingeni biológus, Thomas Crozier és az oldenburgi irodalomtörténész, Frank Möbus, és munkájukat siker koronázta.


Csámcsogó halottak

Crozier így mesélt a lehetséges magyarázatról: „Amikor évszázadokkal ezelőtt egy család valamely tagja meghalt, majd röviddel később a család más tagja is hasonló körülmények között távoztak az élők sorából, gyakran kihantolták azt, aki utoljára halt meg. A halott arca ekkor rózsaszínű volt, és vérvörös folyadékot találtak a szájában. E jelek az oszlás természetes tünetei, ám ezt korábban még nem tudták. Az emberek ezért azt gondoltál, hogy a halott még nem teljesen halott. Úgy hitték, hogy éjszakánként kiszáll a sírjából, és megtámadja az élőket. Azt mondták rá: >kifordul az utolsó lakoma a szájából<.” A bomlás következtében keletkező gázok eltávozását kísérő hangjelenségek alapján pedig arra következtettek, hogy a hulla csámcsog.

De akadnak más, korábban rejtélyesnek tartott esetek is. Például az, hogy egyes halottak, amelyeknek sírját egy idő elteltével felnyitják, olykor más helyzetben fekszenek, mint ahogy eltemették őket. Ám ennek hátterében sem misztikus jelenségek állnak: a helyzetváltoztatást is a bomlás során keletkező és kiáramló gázok okozzák.

„Ha ma egy családban egymás után több hasonló lefolyású haláleset történne, a jelenséget egyértelműen egy ragályos betegségre vezetnék vissza. Régen azonban még semmit sem tudtak a fertőzésekről” – véli Möbus.

Egy örökletes betegség, a porfíria, amely a vörösvértestek képződésének zavarával jár, maga is közrejátszhatott a rettenetes vámpír alakjának megszületésében. A vámpírokhoz hasonlóan a porfíriában szenvedők is holtsápadtak és fényérzékenyek, sőt a vérző fogak is a tünetek közé tartoznak. E kór orvosi megnevezése: erythrodontia.


Szívbe döfött karó

Reiter professzor a bécsi Igazságügyi Orvostani Intézetből egy másik lehetséges magyarázattal állt elő. A 18. századból maradtak fenn olyan hullákkal kapcsolatos boncolási beszámolók, amelyek esetében vampirizmusra gyanakodtak, és amelyek szívét valóban karóval döfték át. Az elhunytak a jegyzőkönyvek szerint a halálos kimenetelű lépfene fertőzés tüneteit mutatták. Az e betegségben szenvedőknél a tüdőgyulladás egy vérzéses formája lép fel, amelyet korábban talán a vérszívásra utaló jelnek tartottak.

Elterjedt szokás volt, hogy az állítólagos vámpírok holttestének szívébe karót döftek, hogy így tegyék őket ártalmatlanná. Ausztriában, Szerbiában, Mexikóban és az USA-ban vagy két tucat vámpírtemetőt ástak ki a kutatók karóba húzott vagy lefejezett csontvázakat. Néhány hulla esetében a combcsontokat kereszt alakban helyezték el a mellkason.


Hogy mi táplálja tulajdonképpen azóta is a vámpírok létezésében vetett hitet? Az emberek ma is azzal foglalkoznak, ami már a régmúltban is izgatta őket. A zsidó démonológia beszámol Lilithről, az ősi vámpírnőről, aki újszülöttek vérét és velejét szívta ki; a rómaiak a Strixtől reszkettek, aki nő volt madár alakjában, és kisgyerekek belső szerveit ette; az ókori Görögországban a lamik garázdálkodtak, ők a fiatal férfiak és gyerekek vérét szívták; Dél-Amerikában az azemannak nevezett vámpírdenevértől, Indiában a vetaláktól és a gandharvoktól, Borneóban a buauktól rettegtek.


Halottkultusz és egyház

Hogy miért tartotta magát a vámpírokba vetett hit éppen Délkelet-Európában leginkább, azt a bonni történész és balkanológus, Dr. Peter Mario Kreuter azzal magyarázza, hogy az ortodox egyházak nem szenteltek kellő figyelmet a halottkultusznak. „Ezeket a hézagokat az emberek sokkal régebbi múltra visszatekintő hiedelmekkel töltötték ki.”

Hiedelmekből az ír szerző, Bram Stoker is jócskán merített, mielőtt írni kezdett. Ő maga sohasem járt Délkelet-Európában, ám annál sűrűbben látogatta a londoni British Museum könyvtárát, ahol gazdag anyagot talált. Ennek elemeit saját kénye-kedve, szabad írói fantáziája szerint illesztette össze. Stoker „csalását” egy kanadai professzornő, Elisabeth Miller leplezte le, amikor nemrég átvizsgálta az író jegyzeteit, amelyekre egy parasztházban bukkantak rá.


Mindez puszta kitaláció

A jegyzetekből kiderül, hogy a Borgo-szorosnál, amelynek környékén Stoker szerint a vámpír gróf kísértett, bár vannak gyümölcsöskertek és erdős völgyek, „ám a vad szakadékok által szabdalt utakat egy olyan útleírásból másolta ki, amely a Kárpátoknak egy másik szegletét írja le” fedte fel Elisabeth Miller. Kastély azonban sehol sem volt a környéken, és ez egy bizonyos Mr. Whitman számára is keserves csalódást jelentett, amikor 1972-ben az angol Drakula-klubbal erre a vidékre utazott, és feltette a kérdést: „Hol van a kastély?” Amikor rájött, hogy hiába is keresi, elhatározta, hogy maga épít egyet, és így jött létre ezen a helyen a mai Castle Dracula Hotel, amelynek az eredetit utánzó falai között a tehetős turistákat többek között szellemjárással szórakoztatják a házigazdák.

A Drakula-kutató Dr. Kreuter azt is kimutatta, hogy a vámpír „védjegyként” számon tartott nyakba mélyesztett fog sem fordul elő egyetlen történeti vagy néprajzi forrásban sem. A néphír vámpírjai sokkal inkább mágikus módon a távolból szívták ki áldozatuk vérét.


Stoker ferdítései

A legnagyobb önkényt azonban Stoker személyesen Drakulával kapcsolatban követte el. Az igazi Vlad Tepes Dracul gróf ugyanis semmi esetre sem Erdélyben élt, hanem a szomszédos Havasalföldről származott. Mindenesetre sokféle csak „a karóba húzó”-ként emlegették, mert állítólag mindenkit, aki szembeszállt bele, karóba húzatott.

Az erdélyi Drakula Társaság ülésén azonban, amelyet Segesváron rendeztek, ahol a gróf is született, a történészek rámutattak, hogy Drakula valójában egy művelt, bár fanatikus módon igazságosztó uralkodó volt, aki országában az idegen törvényszegőket következetesen úgy büntette meg, ahogyan saját hazájukban megbüntették volna őket.

Ilyen volt az igazi Dracula gróf - Vlad Tepes Havasalföld fejedelme (festmény
a 16. századból, Innsbruck, Ambras-kastély)
A Havasalföld ugyanis akkoriban egyike volt a földkerekség azon kevés országainak, ahol a bűnösökre kimondottan enyhe ítéletek vártak. Amiért másutt bárkit elégettek, felnégyeltek, vagy élve eltemettek volna, azért Drakula földjén néhány botütés, egy metszés az orrba vagy egy hosszú böjt járt. Amikor Drakula durvább, idegen jogi eszközöket alkalmazott, amögött általában okos számítás rejlett: az elrettentés szándéka.

Igaz ez arra a gonosztettre is, amely rossz hírét keltette: állítólag egész erdőt létesített karóba húzottakból, annyi török katonát végeztetett ki. Ez pedig meghozta az eredményt: országa megmenekült a pusztulástól.

0 komment:

Megjegyzés küldése