Valójában Mennyi Alvásra Van Szükségünk?

Nehéz megmondani, napi hány óra alvásra van az embernek szüksége, mivel ez túlságosan is függ az egyéni szükségletektől. A legegyszerűbb számítási mód a következő: annyi óra alvásra van szüksége, amennyi után reggel kipihenten és éberen kel, és egész nap tele van energiával.


Habár számos különböző tényező befolyásolja az alvás mennyiségét, a legtöbb ember arról számol be, hogy hétközben naponta hét és fél órát, míg hétvégén nyolc és fél órát alszanak. A szokásos ajánlás napi 8 óra, de ez a mennyiség változhat. Vannak olyan emberek, akiknek kevesebb is elég, és tökéletesen megfelel nekik a napi 5 óra alvás, míg mások teljesen kimerültek, ha nem alhatnak legalább 9 órát.

Az egyéni alvásszükségletünk a következőktől függ:
  1. örökölt szükséglet,
  2. alvási higiénia (a szokásos napi tevékenységek, amelyeket irányítunk, a kávéivástól az alkoholon és a dohányzáson át a testmozgásig),
  3. az alvás minősége,
  4. az 24 órás alvásritmusunk.
A dohányzás, az ivás és a testmozgás például erősen befolyásolja az alvást, csakúgy, mint az, mennyi fénynek van kitéve a szervezet lefekvés előtt (pl. ha bekapcsolt monitor előtt ül késő éjszaka). Mindezek befolyásolják, hány óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy eleget aludjon.
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi