2012. július 10., kedd

A Szamáriai-Szurdok

Kréta szigetén magas sziklafalak közt húzódik egy mély hasadék, amely egykor száműzötteknek nyújtott menedéket.

ÖSSZEZÁRULÓ SZIKLÁK A Szamáriai-szurdok oldalfalai a Vaskapunál szinte összeérnek
közöttük eltörpülnek a turisták.
Kréta nyugati vidékén, égbe nyúló tengerparti sziklák és magas hegyek közé látványos hasadékként ékelődik be a helyenként merőleges falú, mély vízmosás. A Szamáriai-szurdok 18 km-en át tekereg-kanyarog – hol összeszűkülve, hol kiszélesedve – a Lefká-hegységen át, melynek lejtőin fehéren csillognak a nyári nap hatására, télen viszont hótakaró fedi őket.

A szurdokfalak hasadékaiban és párkányain ciprusok, fügefák és leanderek nőnek. Néhol óriási ciprusfák vertek gyökeret a mészkőkéregben, amelyet a hegyoldalakon végigszivárgó víz telepített a falakra.
Fönt a magasba sasok és sólymok emelkednek az égbe, s tartják rettegésben a vidék kis rágcsálóit; illetve havasi csókák köröznek csapatostul.

A szurdokot a Tarraiosz folyó vájta ki, mely a keletre magasodó Páhnesz-masszívum, valamit a nyugati irányban fekvő Gingilosz- és Volakiász-hey közti törésvonal mentén kanyarog. Télen a folyó sebes sodrású áradatként száguld végig a szurdokon, nyáron azonban gyöngyöző patakká szelídül.

E festői hasadékban évszázadokon át banditák és számkivetettek találtak menedéket; továbbá olyanok, akik a krétai falvak között fellángoló vérbosszúk elől menekültek. Az 1940-es években a görög polgárháborúban harcoló kommunista gerilláknak ideális búvóhelyül szolgált a hely.


A szurdok északi végében, csaknem 1200 m-rel a tengerszint felett, meredek falépcső vezet le a szakadékba, melyen át a turisták fenyőfák között juthatnak el a folyómederhez. Nyolc kilométerrel beljebb található Szamária néptelen falva; utolsó lakói 1962-ben hagyták el, amikor a szurdokot egy nemzeti parkhoz csatolták. Úgy tudják, hogy a szurdok a korai bizánci stílusú, freskókkal díszített, Oszía Maria nevű templom után kapta a nevét.

A turistaösvény minden kanyarulatánál újabb lélegzetelállító látvány tárul a látogató elé. Óriási kőtömbök halmozódnak magasan egymásra, a folyó sziklákon át örvénylik, apró tavakat formál. A víz lankadatlan eróziós munkája lenyűgöző formációkat váj ki a sziklákból.

Szamárián túl a szurdok egyre jobban összeszűkül, a folyómederből szédítő meredeken égbe törő sziklafalak lassan szinte összezáródnak – magasságuk eléri a 300 m-t. E mély és szűk folyosóból nézve az ég keskeny kék csíkká zsugorodik, s a nap sugarai csak rövid időre hatolnak le ide.

A szurdok legkeskenyebb pontját a Vaskapunál éri el, melyről kitűnő leírást adott az angol Robert Pahley, aki a XIX. század elején öszvérháton járta végig ezt az utat.
„E fenséges szakadék lent mintegy 3 m széles, és felfelé 9, legfeljebb 12 méterre szélesedik. Az út, melyet a sebes vízfolyás közepén kell megtennünk, kb. 60 lépés hosszú lehet.” Legalább 500 m magasra törő falaival a Vaskapu, különösen amikor a keskeny hasadékon végigsüvít a szél, félelmetes hely lehet.


Kalózok elől rejtve

A Vaskapu és a tenger között a szurdok lassan kiszélesedik. Kissé beljebb a szárazföldön egy elnéptelenedett falucska búvik meg; mivel a partról észrevehetetlen, rejtve marad a kalózok elől. Egykor Ajía Rúmelihoz, a sziget e partszakaszát övező, magas sziklák között megtelepült kevés lakott hely egyikéhez tartozott.


Ajía Rúmeli szép fekvésű városkáját oleanderek és olajfák között találjuk, az ősi város, Tarrhia helyén. Az egykor forgalmas kikötőváros, amelyet Kr. u. 66-ban földrengés pusztított el, ciprusfát exportált Trójába és Mükénébe. Ma Ajía Rúmeli lakosai a gyógyteákhoz használatos igen ritka növénnyel, a nagyezerjófűvel kereskednek. A szurdok magas, szinte megközelíthetetlen részein terem, amely a fürge mozgású – a helybeliek által „krikri”-nek nevezett – Agrími kőszáli kecske otthona.

A Szamáraiai-szurdokot rendszerint májusban, a folyószint csökkenése után nyitják meg a turisták előtt, és októberben zárják be. A szakadékon végigvezető út legalább öt órát vesz igénybe, s csak tapasztalt túrázók számára ajánlott.

0 komment:

Megjegyzés küldése