A lovagiasság eszméje, filozófiája nem másból táplálkozik, mint a legeredendőbb és legnemesebb ideológiából: önfeláldozás, áldozatvállalás másokért. Persze kicsit önzésből is, hiszen a lovagok célja nem más, mint szellemi útjuk végén kötelességtudatuk, elhivatottságuk gyümölcsét learatni, vagyis bűnbocsánatot nyerni, és ezzel együtt ranghoz, címhez jutni.
A lovagok cselekményorientáltsága bizony korántsem mondható a legveszélytelenebbnek – gondoljuk csak végig, hány út van megvilágosodás, a megtisztulás elnyerésére. A meditáció vagy a vallási üldözés minden bizonnyal kevesebb kockázatot rejtett magában, mint helytállni a véres harcokban. A csatasorban állók közül sokan vágyták a halált, hiszen aki a tettek mezején adta ki utolsó leheletét, biztos lehetett abban, hogy neve a hősök közé kerül.
Talán ezért történt, hogy a szerzetesrendek mintájára, vallásos elkötelezettségtől áthatva, a hasznosság elve alapján és az egyház ösztönzésére az I. keresztes hadjárat után létrejöttek az első lovagrendek, melyek egyházi lovagrendekként váltak ismertté. Tetteik és elhivatottságuk a kereszt védelme alatt szent volt és sérthetetlen. Vallási jellegük olyan erős volt, hogy szerzetesi hármas fogadalmat tettek. Egyvalamiben különböztek csak a szerzetesektől: a kardforgatásban.
Csakhogy az üldözők lassan üldözöttekké váltak, hiszen a XIII-XV. században a vakbuzgó vallásosság divatja letűnőben volt. Nem úgy, mint a lovagiasság eszményei. A heroizmus éppen ekkor élte virágkorát, s a lovagreneszánsz idején az uralkodók felismerték a lovagrendekben rejlő lehetőségeket, megértették, hogy szolgálataikat ők is maguk hasznára fordíthatják. Így a nagy királyok jóvoltából létrejöttek az első világi lovagrendek, amelyek a király és hűségesei javát hivatottak szolgálni. Mindemellett a lovagoknak általában valamilyen vallási vagy jótékonysági szerepük is volt, sőt, példaértékű magatartásukat, lovagias cselekedetüket számon tartották, hogy az utókor is tanulhasson belőle.
A bátor sárkányölők
Az első ilyen társaság a magyarországi alapítású Szent György Lovagrend volt, amelyet Károly Róbert alapított 1326-ban. Szent György nevéhez számtalan legendás történet fűződik, egy azonban történelmileg is biztosnak tekinthető. György Kappadókiából származó katonatiszt volt, aki anyja hatására áttért a keresztény hitre. Vallásossága rendíthetetlen volt, így harcba indult a pogányság ellen. Dadianosz király nem tűrte ezt, börtönbe zárta és megkínozta Györgyöt. A válogatott kínzások ellenére a férfi kitartott eszméi mellett, ezért még brutálisabb próbákat kellett kiállnia. Hite kitartott még akkor is, amikor egyszerre 60 szöget ütöttek a fejébe.
A legenda szerint ekkor megjelent előtte Jézus, s látomásba adta tudtára feltámadását. De nemcsak a Krisztusért halt vértanúhalál története emelte a férfiút a szentek közé: György más, nyugati mitológiákban sárkányölőként szerepel, sőt, a híres Merowing-család egyenes ősatyjának tekintette a bátor hőst.
A középkorra az egykori katonatiszt nimbusza kicsit sem csorbult, sőt, ekkor már nemcsak a lovagi és nemesi rend szentje volt, hanem az egész népé is. Hozzá fordultak, ha védelemre szorultak, vagy ha gyógyulást reméltek a szifilisztől, a pestisből, leprából. György bátorsága, erős jelleme példaértékűvé vált minden Szent György Lovagrendben szolgálónak. A rend ekkor egyházi és világi feladatokat is ellátott, fellépett a szegényes, elesettek védelmében, segítette a rászorulókat, a visegrádi várban még a Szent Koronát is őrizték tagjai.
Ezek mellett azonban ott bujkált Károly Róbert kívánsága is, aki a rend létrejöttével saját hatalmát szerette volna erősíteni, sőt, ezzel akarta enyhíteni az országhatáron belüli ellenségeskedés. Lovagjainak félre kellett tenniük gyűlölködéseiket, hiszen egy zászló alatt harcoltak. Büszkén viselték jelvényüket, mely egy fekete mezőben elhelyezett vörös kereszt volt. Históriájuk hol győzelmet, hol vereséget vívott ki magának az évszázadok alatt, mígnem 1990-ben a lovagiasság régi szellemében felújították a rendet. Ma évente rengeteg esemény, történelmi játék, lovagi bemutató fűződik nevükhöz amellett, hogy filozófiájuk megmaradt: segíteni mindenkit, aki arra rászorul. A Szent György Lovagrend jelmondata: „IN VERUTAE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI” (Valóssággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt.)
Fenevad a sárkányok között
A Sárkányrend alig 80 évvel később, 1408. december 12-én született meg. Életrehívásának hasonló okai voltak, mint a Szent György Lovagrendnél: Luxemburgi Zsigmond és neje, Cillei Borbála szerette volna trónját megszilárdítani az őt szolgáló lovagok munkájával. A királynéval együtt védőszentjükként Szent György mellett Szent Margitot választották, utalva ezzel a sárkányölő legendájára, ahol Margit isteni segítséggel sértetlenül került ki a fenevad gyomrából.
A rend tagjai között bárók és főemberek voltak, akik hűen szolgálták királyukat, természetesen a renddel járó magasabb rangért és királyi védelemért cserébe. Így talán nem véletlen, hogy mindössze 22 lovagja volt először a rendnek, közöttük természetesen a legbefolyásosabb emberekkel. Zsigmond német királlyá, majd német-római császárrá válása megkívánta, hogy erejét, biztonságát hű szolgái az országhatáron kívül is vigyázzák, így indult hódító útjára ez a büszkén viselt tisztség. A lovagok híre és rendje túlélte Zsigmondot, Albert király és császár hasonló céllal osztogatta a körré görbült sárkányt ábrázoló jelvényt, mint elődje: aki belépett a rendbe, munkájáért és hűségéért megkapta a legmagasabb rangot, a bárói címet.
A nemzetközi kapcsolatok erősítésére is szolgáló tagság egyszer magát a fenevadat is kitüntette: a nagy méltóságok legendás névsorában ott találjuk a hírhedt Dracula grófot is, vagyis Vlad Tepest, a havasalföldi Dacul nyomdokaiba szeretett volna lépni, aki Zsigmond uralkodása alatt nemcsak a király vazallusa, hanem a Szent György Lovagrend oszlopos tagja is volt. A havasalföldi vajda híre a rendbe lépésekor már bejárta az egész világot, igaz, a történelem úgy tartja, legendás Dracula nevét nem kegyetlenkedései miatt kapta, hanem a Sárkányos Lovagrendbe lépéséért, hiszen a draco szó latinul sárkányt jelent.
Válogatott kínzásai és könyörtelensége nem ismert határokat: a legkisebb lopásért is karóba húzás járt. Kedvelte az élve megnyúzást, vagy a megdöbbentő kínzások mellett megváltásnak tűnő lefejezést. Haláláig üldözte a munkakerülőket. Egy legenda szerint egyszer vendégségbe hívta Targoviste koldusait és szegényeit, majd megkérdezte őket, szeretnének-e mindörökké megszabadulni szegénységüktől. Amikor megkapta az igenlő választ, rájuk gyújtatta a termet. Ennek ellenére a korabeli elöljárók és nemesek úgy tekintettek Vlad Tepesre, mint az egyetlen olyan keménykezű uralkodóra, aki meg tudta állítani a züllést.
Pompakedvelő lovagok
Az Aranygyapjas rend alapítása már sokkal később, 1429. január 10-én történt. A lovagrendet Jó Fülöp és harmadik neje, Izabella portugál hercegnő hívta életre. Védőszentjükké Máriát és Szent Andrást fogadták, s feladatuknak tekintették az egyház védelmét, a lovagias eszmék ápolását, az erkölcsös életet. Természetesen tagjai itt is csak az előkelők közül kerülhettek ki, igaz, a férfiak mellett jelentkezhettek e büszke rangra női elöljáróságok is.
A rend jelvénye minden eddig lovagi jelvénynél pompázatosabb volt: arany kosbőr, mely kékzománcos, lángokat szóró tűzkövön függ. Egyik legnagyobb alakja nem más volt, mint a Pompakedvelőként emlegetett I. Esterházy Miklós herceg, akinek legfőbb érdemei között említi a história Eszterháza megépítését és Haydn támogatását. De nem ő volt az egyetlen Esterházy, aki az Aranygyapjas rend szolgálatába állt, hiszen majdnem egész családja viselhette a különleges jelvényt.
Főbb világi lovagrendek és alapítóik:
A Szalag Rendje: XI. Alfonso kasztíliai király (1330)
A Térdszalag rendje: III. Edward (1348), védőszent: Szent György
A Csillag Rendje: János francia király (1351)
A Csomó Rendje: Nápolyi Lajos (1352), védőszent: Szentlélek
Az Aranycsat Rendje: IV. Károly (1355)
A Kard Rendje: Ciprus királya (1359)
A Gallér Rendje: Savoy grófja (1363)
A Hattyú Rendje: Albert Achilles brandenburgi herceg (1444)
A Croissant Rendje: Anjou René (1448), védőszent: Szent Maurice)
Szent Mihály Rendje: XI. Lajos francia király (1469)