2014. április 11., péntek

Újító Találmányok: Lift és Mozgólépcső

Elisha Graves Otist gyakran emlegetik, tévesen, a lift feltalálójának (1852). Valójában az első liftet már egy századdal korábban, 1743-ban beszerelték XV. Lajos versailles-i palotájába. Otis találmánya egy jóval korszerűbb, biztosító berendezéssel ellátott felvonó volt.

Otis-féle elektromos lift 1890-ből
Lift

XV. Lajos „repülő széke” lehetővé tette a király számára, hogy feljusson a saját lakosztálya fölött elhelyezkedő szobákba, a szeretőjéhez. Az ellensúllyal működő emelőszerkezet a királyt az épületen kívül, az erkélyről vitte fel a fölötte lakó Madame de Chäteauroux erkélyére. Nyolcvanhat esztendővel később az angol William George Horner beszerelte az első liftet a londoni Regent’s Park Coliseumba.

Egy 1835-ből származó útikalauz a következőképpen ír erről: „Azok, akik szeretnének feljutni, ám nem kívánnak a fárasztó lépcsőzéssel bajlódni, hat penny ellenében feljuthatnak egy mozgó szerkezet segítségével.” De a lift nem vált a mindennapi élet részévé egészen addig, amíg 1854-ben az amerikai Elisha Otis fel nem hívta rá a figyelmet egy drámai bemutatójával a New York-i Crystal Palace-ben. Otis egy liftben állt magasan a tömeg felett, majd kiadta az utasítást, hogy vágják el a liftet tartó kötelet.

Régi liftes játék
A kötelet valóban elvágták – és csodálatos módon semmi tragikus nem történt. A bemutatóból kiderült, hogy az a liftszerkezet, amelyet Otis mintegy két esztendővel korábban fejlesztett ki, tökéletesen biztonságos. A liftet vezető keretet fogas ütközővel szerelte fel, amely megakadályoz minden, hirtelen lefelé irányuló mozgást. Az évtized végére a legtöbb New York-i szállodába és áruházba szereltek liftet, de Otis biztonságos liftjének az volt a legnagyobb érdeme, hogy a gyakorlatban is használhatóvá tette az építészek által tervezett egyre magasabb épületeket.

Mozgólépcső

Az első, Léon Edoux tervezte hidroalikus
felvonó 1867-ből.
Az Otis Lift cég a mozgólépcsők elterjedésében is döntő szerepet játszott, valójában az Escalator
(mozgólépcső) is a cég által bejegyeztetett márkanév volt kezdetben. 1892-ben az amerikai Jesse Reno és Charles A. Wheeler külön-külön szabadalmaztatni akarták a mai mozgólépcső elődjét. Reno „emelkedő liftje” sokkal inkább egy fokozatosan emelkedő futószalagra hasonlított, mint mozgó lépcsősorra. Az első ilyen szerkezetet 1896-ban a New York-i Coney Islanden lévő vidámparkban szerelték fel.

Wheeler terveit Chalres D. Seeberger fejlesztette tovább, majd 1899-ben Otis megépítette azt a szerkezetet, amelyet 1900-ban mutattak be Párizsban. Két évtizeddel később, 1921-ben Otis elkészítette az első mozgólépcsőt.

Tudtad?

A legelső mozgólépcsők akkor szenzációnak számítottak, hogy amikor a londoni metró egyik állomásán, az Earl’s Courton 1911-ben felszereltek kettőt, az Illustrated London News így kommentálta az eseményt: „Többen látták, hogy a belváros felé tartó utasok leszállnak, felmennek a mozgólépcsőn, lejönnek, majd felszállnak a következő metróra.

0 komment:

Megjegyzés küldése