2014. március 21., péntek

Jelentősebb Bútorstílusok a Reneszánsztól Napjainkig

A bútorkészítésben a legnagyobb fejlődés Nyugat-Európában ment végbe. A bútorok stílusa – különösen a székeké – általában a korstílushoz igazodott, főként az építészetéhez. Jól látható ez a barokk klasszikus arányain és a modern bútorok dísztelen funkcionalizmusában.



Főbb bútorstílusok a nyugati kultúrában

Reneszánsz (XV-XVI. század)
A polgárság növekvő jóléte nyomán feltámadt az igény a kifinomultabb bútorok iránt. Az olasz bútorok –
amelyek gyakran alkalmaztak aránytalanul sok, az építészetből átvett díszítményt – Spanyolországban és Franciaországban is elterjedtek.

Barokk (XVII.-XVIII. század)
A műbútorasztalosság általános lett. A bútorok díszeit klasszikus oszlopok formájára vésték. A polírozott fát kontraszthatást keltő fából készült intarziákkal díszítették vagy aranyozták.

György korabeli (XVIII-XIX. sz. eleje)
A György korabeli bútorstílus egész sor, Angliában elterjedt stílus
elemeit ötvözi (rokokó, klasszicizmus, gótika). A tervezés az építészetben érvényesülő arányokra és díszítésre vonatkozó szabályokon alapult. A finom bútoroknál a diófát az importált mahagóni váltotta fel.

Francia rokokó (XVIII. század)
A súlyos, díszes barokk utat engedett, hajlékonyabb régence stílusnak, ez viszont 1735 után a rokokónak adott helyet. XV. és XVI. Lajos idejében a bútorok elegánsabbak lettek; indás, kagyló- vagy virágdíszítést kaptak. Felhasználták az aranyozott bronzot, a lakott és az intarziát is.

Klasszicizmus (XIX. sz. első fele) 
A különböző országokban jellemző korabeli stílusok (a György-kori angol, a
klasszicista olasz, a francia empire és a német területek biedermeier) sok klasszikus elemet használtak a bútorművészetben. Mindegyikük impozáns bútorokat állított elő szigorú szimmetriával és díszítményekkel, pl. oroszlánfejes kartámaszokkal.

Viktória korabeli stílus (1830-1900)
Angliában a gótikus, az Erzsébet-kori, a György-kori és több korábbi stílust utánzott és egyesített. A gépek kezdték elfoglalni a kézművesség helyét, új anyagokat használtak fel, pl. a rezet. E kor székein gyakran jelent meg a finoman kidolgozott kárpitozás.

Arts and Crafts Movement (XIX. sz. második fele)
A tömegtermeléssel szembeni ellenhatásként a William Morris
kezdeményezte kézműves iparművészeti mozgalom arra törekedett, hogy felélesztendő kézműipar révén emeljék az ipari termékek művészi színvonalát.

Szecesszió (XIX-XX. sz. fordulója) 
A faanyagok könnyen alkalmazkodtak a szecessziós formákhoz: a természetes motívumokon alapuló görbületeket gyakran kombinálták egyszerűbb japán vonalakkal. A kárpitozást gazdagon díszítette a bársony és a bőr.

Art deco (1930-as évek)
A bútortervezés geometrikus formákon, így körökön, cikcakkokon és háromszögeken alapult. A stílus fényűző hatást keltett a lakkozott fával, a Pazar ezüsttel és obszidiánnal, a stilizált díszítőmotívumokkal, mint a napsugarak, a levelek és az állatok.

Modernizmus (1920-as évektől-XX. sz. közepe)
A modernista bútor a Bauhaus iskolából nőtt ki 1920 táján, ahol az acélcsőből készült kereteket először alkalmazták, mint a funkcionális tervezés alapját (pl. Breuer Marcell csőszéke). A kárpit gyakran külön készült a váztól.

Háború utáni bútortervezés (1945 után)
Az USA, Olaszország és Skandinávia tervezői új módszereket és anyagokat használtak fel, hogy praktikus, tömeggyártásra alkalmas bútorokat állítsanak elő. A hajlékony, laminált fa, az acélkeretek, a megformált műanyag, a kárpitozott habszivacs párnák szabadabb formákat tettek lehetővé.

Posztmodernizmus (1945 után)
A posztmodern bútoripar fő problémája az volt, hogyan hidalható át az ellentét a művészi újítás és a piaci igények között. Sok tervező a hagyományos stílusokhoz tért vissza, korábbi korok, mint a barokk vagy az art deco elemeit használva fel, de korszerű anyagokból, pl. furnérlemezből kivitelezve. Mások jól használható, alig díszített bútorokat készítettek.

Kína és Japán

A kínai civilizáció technikailag egészen a XVIII. század végéig sokkal előbbre tartott, mint a nyugati, bútorai ezzel szemben – bár többnyire szépen megmunkáltak – mégsem voltak olyan bonyolultak, mint az európaiak. Ez részben az eltérő kínai szokások következménye volt – széke a XIX. századig ritkán használtak, az asztalok rendkívül alacsonyak voltak – másrészt az egyszerűséget és a mesterségbeli tudást általában többre becsülték, mint a díszítményeket. E szabály alól csak a gazdagon díszített, lakkozott paravánok képeztek kivételt. A japán bútor még puritánabb volt; az ideális ház csak néhány egyszerű, pompásan megmunkált bútordarabot tartalmazott.

Shaker bútor

A shaker bútor az európai bútorstílus fejlődésétől elkülönülve jött létre. A shakerek vallási közössége a XVIII. század végén alakult ki, amely a puritán életvitel nevében elutasította a világiasságot. Bútoraik vallási meggyőződésüket tükrözik: szerények és funkcionálisak, de választékos ízléssel készítették el őket.

Shaker stílus Funkcionális egyszerűség
Minden munkadarabot úgy tekintettek, mint az Isten iránti áhítat kifejezését, így egy praktikus tárgynak is – természetétől fogva – szépnek kellett lennie. Ez a gondolat szorosan kapcsolódott William Morris filozófiájához, de központi tétele lesz a két évszázaddal későbbi modernizmusnak is.

0 komment:

Megjegyzés küldése