A walesi halászlány elképzelhetetlen viszontagságokon ment keresztül, mire hét esztendeig tartó odisszeája után ismét szabadon élhetett.
![]() |
Nagy-Britannia zsúfolásig megtelt börtöneinek tehermentesítése érdekében a foglyokat ilyen börtönhajókon helyezték el a Temzén, mint amilyenek ezen az 1805-ös képen láthatók. |
Komor idők
Mary 1765. május 1-jén jött világra William Broad halász és felesége, Grace második gyermekeként Foweyban, a dél-angliai Cornwall egyik kis halászfalujában. Ez a grófság abban az időben az ország legszegényebb részei közé tartozott. A lakosság nagy része éhezett. A kétségbeesett emberek bűnözési hajlama felerősödött, a kormányzat pedig drasztikus intézkedésekkel igyekezett úrrá lenni a helyzeten: már a legcsekélyebb kihágást is a legszigorúbban, halállal büntették.
A cseperedő Mary Broad is szembekerült a törvénnyel. Cinkostársaival, két lánnyal bizonytalanságban tartotta a környéket, és összerabolt mindent, mire a megélhetéshez szüksége volt. Csakhogy az egyik áldozata, bizonyos Agnes Lakeman, más irányt adott a sorsának. A megtámadott asszony, akinek Mary mindössze két ruhadarabját tulajdonította el, egy szembesítés során, 1786 januárjában felismerte Maryt. Ezzel a lány sorsa megpecsételődött.
Két hónappal később, 1786. március 21-én Maryt kötél általi halálra ítélték. Visszavezették a börtönbe, ahol a kivégzésére várt. Ekkor azonban az ítéletet megváltoztatták, mégpedig hétévi, „tengeren túli” deportálásra.
A fegyenchajó
A nők halálos ítéletének deportálásra változtatásának praktikus okai voltak. A Brit Birodalom fegyenctelepein krónikus nőhiány uralkodott. Ennek mérséklése érdekében már évtizedekkel korábban azt fontolgatták, hogy az elítélt nőket, akiket a társadalom amúgy is csak szajhaként emlegetett, deportálni kellene a fegyenctelepekre – a foglyok lelkiállapotának javítása érdekében.
Az elítéltek elszállításának addigi fő célpontja, Észak-Amerika 1783-ban, amikor Nagy-Britannia elfogadta az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot, már nem jöhetett számításba. Így aztán a brit börtönök zsúfolásig megteltek az elszállításra váró elítéltekkel. Jobb híján a harcból kivont hadihajókon helyezték el a deportálandókat, nemek szerint elkülönítve, hét kilogrammos vasba verve, és a lehető legszűkebb helyen összepréselve. A levegőben förtelmes bűz terjengett – az izzadságszagnak és a fekáliás vedrek kipárolgásának keveréke. A betegségek is gyorsan terjedtek. Az elítéltek helyzete reménytelen és teljesen kilátástalan volt.
Szűk, sötét ki fülkéjében a Dunkirk nevű fegyenchajó fedélzetén kínzó lassúsággal múlt az idő Mary számára. Hogy védelmezőre találjon, és hogy némiképp javítson az ellátásán, viszonyt kezdeményezett egy őrrel.
Az átkelés
Időközben a brit körmány arra a döntésre jutott, hogy Ausztráliában hoz létre újabb fegyenctelepet: 568 férfit és 191 nőt helyeztek át az úgynevezett „Első Flottára”, amelynek úti célja a mai Sydneyhez közeli Botany-öböl volt. Mary A Charlotte nevű hajóra került. A szállítmány 1787. május 13-án indult útnak. Nem sokkal a hajó kifutása után Mary észrevette, hogy terhes, és míg a Dunkirkön a szeretője révén még volt támasza, itt már csak magára számíthatott.
Ezen a hajón a körülmények még rosszabbak voltak mint az előzőn. Az ablaknyílásokat nem lehetett kinyitni, úgyhogy a lány koromsötétben ülte. A levegő valósággal fojtogató volt. A halottak száma egyre nőtt. Rovarok keserítették meg a foglyok és a legénység életét. Mindezen szörnyű és embertelen körülmények dacára Mary 1787. szeptember 8-án egészséges kislánynak adott életet, akit a Charlotte Spence névre keresztelt.
Nyolc hónapi, hosszú utazás után a flotta 1788. január 19-én elérte az ausztrál partokat. A női foglyok azonban ott sem számíthattak semmi jóra. Egyértelművé tették számukra, hogy a férfi elítéltek szabad prédájául fognak szolgálni.
Menekülés Ausztráliából
Nyilvánvalóan amiatt, hogy megmeneküljön a várható erőszakoskodásoktól, Mary még a Charlotte-on feleségül ment William Bryant nevű fegyenchez. Ez a fortély sikeresnek bizonyult, de az újonnan létrehozott fegyenctelepen az élet még így is meglehetősen keserves volt. A kemény munka mellé, amit a később Sydney alapjainak lerakása jelentett, hamarosan éhezés és járvány társult. 1790 márciusában Mary egy fiúgyermeknek adott életet, akinek az Emmanuel nevet adta. Csak a menekülés gondolata tartotta életben.
![]() |
A Charlotte útjának célpontja egy ausztráliai fegyenctelep volt. A korabeli ábrázolás az első elítéltek közül mutat néhányat a későbbi Sydneyben. |
Ott aztán Mary a hatóságoknak előadott egy kitalált históriát a hajótörésükről, és ezzel a kegyes hazugsággal magának és családjának szabad életet biztosított. De a boldogságuk nem tartott sokáig. Egy felderítő csapat, amely voltaképpen a Bounty lázadóit kereste, felfigyelt a a családra, rájött a csalásra, és lartóztatta őket. Így visszavitték őket Angliába. A tengeri utazás során Mary elvesztette szeretteit: karjában halt meg mindkét gyermeke és férje is.
A britek végül megszánták Maryt, akinek gyermekkori botlása miatt ennyi sorscsapást kellett elszenvednie. Egy ügyvéd kieszközölte számára a kegyelmet, és huszonnyolc esztendősen végül szabadlábra helyezték. Ma Nagy-Britanniában legalább olyan legendás törvényen kívüli hősnek számít, mint Robin Hood.
Törvényen kívüli nők
• Az ír Anne Bonney a 18. század elején rettegésben tartotta az egész karib-tengeri térségét. Mindössze húszéves volt, amikor elfogták, majd nem sokkal később halálra ítélték.
• „Calamity Jane” 1852-ben Martha Jane Canary néven született az Usa Missouri szövetségi állaában. Később kalandorként, valamint revolverhősként élte világát az amerikai Nyugat aranyásók lakta városaiban. Végül 1885-től polgári életet kezdett.
• Barbara Krämer a 18. század elején Dél-Németországban egy hírhedt rablóbandát vezetett. Hosszú éveken keresztül élt törvényen kívül, amíg elfogták. A börtönben felakasztotta magát.
0 komment:
Megjegyzés küldése