A Lázadó Mary Broad

A walesi halászlány elképzelhetetlen viszontagságokon ment keresztül, mire hét esztendeig tartó odisszeája után ismét szabadon élhetett.

Nagy-Britannia zsúfolásig megtelt börtöneinek tehermentesítése érdekében a foglyokat ilyen börtönhajókon helyezték el a Temzén, mint amilyenek ezen az 1805-ös képen láthatók.

Anglia, 1786. Halálra ítélték Mary Broadot, a lázadó ifjú útonállót – egy selyem főkötő és egy köpeny eltulajdonítása miatt. A nélkülözésben élő lány társnőivel több alkalommal is megtámadott tehetősebb utazó hölgyeket, meglopta és megverte őket. Néhány évig sikerült megúsznia, de végül egy szembesítés során valaki azonosította. Így a huszonegy esztendős lány nyakán már rajta volt a kötél – de a végzet másféle sorsot szánt neki…

Komor idők

Mary 1765. május 1-jén jött világra William Broad halász és felesége, Grace második gyermekeként Foweyban, a dél-angliai Cornwall egyik kis halászfalujában. Ez a grófság abban az időben az ország legszegényebb részei közé tartozott. A lakosság nagy része éhezett. A kétségbeesett emberek bűnözési hajlama felerősödött, a kormányzat pedig drasztikus intézkedésekkel igyekezett úrrá lenni a helyzeten: már a legcsekélyebb kihágást is a legszigorúbban, halállal büntették.

A cseperedő Mary Broad is szembekerült a törvénnyel. Cinkostársaival, két lánnyal bizonytalanságban tartotta a környéket, és összerabolt mindent, mire a megélhetéshez szüksége volt. Csakhogy az egyik áldozata, bizonyos Agnes Lakeman, más irányt adott a sorsának. A megtámadott asszony, akinek Mary mindössze két ruhadarabját tulajdonította el, egy szembesítés során, 1786 januárjában felismerte Maryt. Ezzel a lány sorsa megpecsételődött.

Két hónappal később, 1786. március 21-én Maryt kötél általi halálra ítélték. Visszavezették a börtönbe, ahol a kivégzésére várt. Ekkor azonban az ítéletet megváltoztatták, mégpedig hétévi, „tengeren túli” deportálásra.

A fegyenchajó

A nők halálos ítéletének deportálásra változtatásának praktikus okai voltak. A Brit Birodalom fegyenctelepein krónikus nőhiány uralkodott. Ennek mérséklése érdekében már évtizedekkel korábban  azt fontolgatták, hogy az elítélt nőket, akiket a társadalom amúgy is csak szajhaként emlegetett, deportálni kellene a fegyenctelepekre – a foglyok lelkiállapotának javítása érdekében.

Az elítéltek elszállításának addigi fő célpontja, Észak-Amerika 1783-ban, amikor Nagy-Britannia elfogadta az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot, már nem jöhetett számításba. Így aztán a brit börtönök zsúfolásig megteltek az elszállításra váró elítéltekkel. Jobb híján a harcból kivont hadihajókon helyezték el a deportálandókat, nemek szerint elkülönítve, hét kilogrammos vasba verve, és a lehető legszűkebb helyen összepréselve. A levegőben förtelmes bűz terjengett – az izzadságszagnak és a fekáliás vedrek kipárolgásának keveréke. A betegségek is gyorsan terjedtek. Az elítéltek helyzete reménytelen és teljesen kilátástalan volt.

Szűk, sötét ki fülkéjében a Dunkirk nevű fegyenchajó fedélzetén kínzó lassúsággal múlt az idő Mary számára. Hogy védelmezőre találjon, és hogy némiképp javítson az ellátásán, viszonyt kezdeményezett egy őrrel.

Az átkelés

Időközben a brit körmány arra a döntésre jutott, hogy Ausztráliában hoz létre újabb fegyenctelepet: 568 férfit és 191 nőt helyeztek át az úgynevezett „Első Flottára”, amelynek úti célja a mai Sydneyhez közeli Botany-öböl volt. Mary A Charlotte nevű hajóra került. A szállítmány 1787. május 13-án indult útnak. Nem sokkal a hajó kifutása után Mary észrevette, hogy terhes, és míg a Dunkirkön a szeretője révén még volt támasza, itt már csak magára számíthatott.

Ezen a hajón a körülmények még rosszabbak voltak mint az előzőn. Az ablaknyílásokat nem lehetett kinyitni, úgyhogy a lány koromsötétben ülte. A levegő valósággal fojtogató volt. A halottak száma egyre nőtt. Rovarok keserítették meg a foglyok és a legénység életét. Mindezen szörnyű és embertelen körülmények dacára Mary 1787. szeptember 8-án egészséges kislánynak adott életet, akit a Charlotte Spence névre keresztelt.

Nyolc hónapi, hosszú utazás után a flotta 1788. január 19-én elérte az ausztrál partokat. A női foglyok azonban ott sem számíthattak semmi jóra. Egyértelművé tették számukra, hogy a férfi elítéltek szabad prédájául fognak szolgálni.

Menekülés Ausztráliából

Nyilvánvalóan amiatt, hogy megmeneküljön a várható erőszakoskodásoktól, Mary még a Charlotte-on feleségül ment William Bryant nevű fegyenchez. Ez a fortély sikeresnek bizonyult, de az újonnan létrehozott fegyenctelepen az élet még így is meglehetősen keserves volt. A kemény munka mellé, amit a később Sydney alapjainak lerakása jelentett, hamarosan éhezés és járvány társult. 1790 márciusában Mary egy fiúgyermeknek adott életet, akinek az Emmanuel nevet adta. Csak a menekülés gondolata tartotta életben.

A Charlotte útjának célpontja egy ausztráliai fegyenctelep volt. A korabeli ábrázolás az első elítéltek közül mutat néhányat a későbbi Sydneyben.

Bár Marynek már csak két évre, férjének Billnek pedig mindössze néhány hónapja volt büntetése letöltéséig, elhatározták, hogy megvalósítják a tervüket. Erre különösen Marynek volt jó oka: a férfiakkal ellentétben ugyanis a nők számára, akik letöltötték a büntetésüket, nem indítottak Angliába visszafelé transzportokat. Így az egyik kis lázadócsoport feje lett, és társaival együtt megszerzett egy mentőcsónakot, amellyel aztán sikerült 3254 tengeri mérföldet (több mint 6000 kilométert) megtenniük, és eljutottak az indonéziai szigetvilághoz tartozó Timorig.

Ott aztán Mary a hatóságoknak előadott egy kitalált históriát a hajótörésükről, és ezzel a kegyes hazugsággal magának és családjának szabad életet biztosított. De a boldogságuk nem tartott sokáig. Egy felderítő csapat, amely voltaképpen a Bounty lázadóit kereste, felfigyelt a a családra, rájött a csalásra, és lartóztatta őket. Így visszavitték őket Angliába. A tengeri utazás során Mary elvesztette szeretteit: karjában halt meg mindkét gyermeke és férje is.

A britek végül megszánták Maryt, akinek gyermekkori botlása miatt ennyi sorscsapást kellett elszenvednie. Egy ügyvéd kieszközölte számára a kegyelmet, és huszonnyolc esztendősen végül szabadlábra helyezték. Ma Nagy-Britanniában legalább olyan legendás törvényen kívüli hősnek számít, mint Robin Hood.

Törvényen kívüli nők

• Az ír Anne Bonney a 18. század elején rettegésben tartotta az egész karib-tengeri térségét. Mindössze húszéves volt, amikor elfogták, majd nem sokkal később halálra ítélték.
• „Calamity Jane” 1852-ben Martha Jane Canary néven született az Usa Missouri szövetségi állaában. Később kalandorként, valamint revolverhősként élte világát az amerikai Nyugat aranyásók lakta városaiban. Végül 1885-től polgári életet kezdett.
• Barbara Krämer a 18. század elején Dél-Németországban egy hírhedt rablóbandát vezetett. Hosszú éveken keresztül élt törvényen kívül, amíg elfogták. A börtönben felakasztotta magát.

Címkék: ausztrália, emberek, kultúra, történelem