A Paine-Szarvak

Az Andok alján fenséges, szarv alakú hegyormok emelkednek a magasba.

Az Andok déli lábánál, a patagóniai síkság határán két lenyűgöző hegyorom mered a magasba; szürkés-rózsaszín gránitjuk feje búbján palasapka feketéllik. Ez a két különös, mintegy 2500 m magas szikla a Paine-szarvak nevet viseli és a Dél-Chilében található Paine-masszívumhoz tartozik.

VIHAROS KÖRNYEZET Felhők függönye ereszkedik le a Paine-szarvak mögött.

A hegységet egy római katolikus pap, az 1945-ben Patagóniában járt Agostini atya mint „tornyokkal, fiatornyokkal és merészen magasba ívelő, roppant szarvakkal koronázott, bevethetetlen erőd”-öt írta le. The Flight of the Condor (A kondor röpte) című művében Michael Andrews 1982-ben így emlékezett: „Míg élek, nem felejtem el azokat a függőleges tornyokat, a fény ragyogását, a szél tombolását és a virágözönt.”

A hegyvidékeknek nem ezek a szarvak az egyedüli ékességei. Tőlük nem messze emelkednek a meredek falú Paine-szirtek. Az 1879-ben Patagóniában járt brit utazó, Lady Florence Dixie a sűrű erdővel borított hegyek háttere előtt „három magas, vöröses árnyalatú csúcsot” látott.

A gleccserek munkája

A gránittömbök az Andok mentén húzódó vulkánláncolat termékei. Még a föld alatt szilárdultak meg, és ugyancsak föld alatti rengések hozták őket felszínre: áttörték a felszín kérgét, melyet az a pala alkotott, amely ma a csúcsokat koronázza. A szarvak hajlatait és a szirtek falait gleccserek formálták, s a gleccserek megolvadt jegéből képződtek a környék tavai.

GRÁNITTRIÓ Három hatalmas, gleccserek faragta gránitobeliszk emelkedik az égbe az Andok déli végein.

Azt senki sem tudja biztosan, hogy a hegyormoknak nevet adó Paine név honnan származik. Egyesek szerint a szó az azóta kiveszett tehuelcse nép nyelvén azt jelentette: rózsaszín; mások úgy vélik, egy helybeli telepest hívtak így. A múlt század ötvenes éveiig csak kevesen látogattak el ide, s a viharoktól és a Csendes-óceán felől érkező heves nyugati szelektől ostromolt csúcsokat senki sem mászta meg. 1958-ban azután a Guido Monzino vezette olasz expedíció megmászta a Paine-szirtek közül a legészakibbat, 1963-ban pedig két brit hegymászó, Chris Bonington és Don Whillans feljutottak a legmagasabb és legfélelmetesebbnek mondott középső szirtre is.

A környék tavai, erdői halban-vadban gazdagok. A hegygerinceket zsákmányra éhes sasok pásztázzák, és a magasban olykor feltűnik a kondor is.

Szafari lóháton

Lady Florence Dixie XIX. századi utazó Punta Arenasból indult el lóháton arra a 400 km-es vándorútra, melynek során megpillantotta a Paine-szirteket. A kis csapatot az úton felhőszakadások és tomboló szelek kísérték, átéltek egy földrengést, élelmük a lámához hasonlatos guanakók és a struccforma nanduk húsa, desszertjük a sóskafa bogyója volt.

De a három sziklaszirt látványa minden nehézségért kárpótolta őket. „Fehér gleccsereik – írta Lady Florence – a rájuk telepedő fehér felhőkkel együtt tisztán tükröződtek a tóban; kristálytiszta vizéhez fogható ragyogó kékséget még soha életemben nem láttam.”

Címkék: Földünk, hegy, természet