2013. április 10., szerda

Ezeréves Remekmű: A Feldebrői Templom

A legtöbb útikönyv csupán néhány sort szentel a feldebrői plébániatemplomnak, ám művészettörténeti jelentőségét tekintve többkötetnyi figyelmet érdemelne. A falu közepén álló, évente csaknem húszezer látogató által megcsodált templom ősét minden bizonnyal az Aba nemzetség egyik tagja építette.


Feldebrő mai területét az i. sz. 6. században kabar törzsek lakták, majd a honfoglalást követően a kor egyik legnagyobb magyar településévé vált. Szinte hihetetlen, de Aba Sámuel uralkodása idejére már több mint 960 házról tesznek említést a krónikák. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a település 11. századi temploma nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is páratlan, szinte példa nélküli építmény. Annak ellenére, hogy mára már a kutatók az épület minden részletét feltárták, sok a megválaszolatlan kérdés. Vitatott például, hogy a templomban ortodox vagy latin keresztény szertartások zajlottak-e.

1897-től kezdődően száz éven át folytak az ásatások, amelyek során a 18. századi, szerény megjelenésű, barokk stílusú falusi templom feltárta titkait. A legrégebbi, 11. századi eredetű, négyzet alaprajzú, négy apszissal bővített épületből ma már csak az altemplom áll. Ennek a dongaboltozatos kis helyiségben egy sírt találtak a régészek, e köré a sírkamra köré épült az egész templom.

                        Sírkamra                                          Káin és Ábel                                         Oszlopfő

A ma is középkori hangulatot árasztó altemplomba rövid lépcsősor vezet, s itt varázslatos látvány fogadja a turistákat. A későbbi vakolattól megszabadított, csaknem ezeréves kötegpillérek között lépdelhetünk, miközben fejünk fölött a 12. század második felében készült freskókról bibliai alakok tekintenek le ránk. A falak díszítése még így, töredékesen is káprázatos gazdagságot mutat. A medalionokba foglalt ószövetségi alakok mellett megcsodálhatjuk a hazánkban egyedülálló Káin és Ábel áldozata jelenetet, amelyen a pásztor Káin bárányt, a földműves Ábel pedig búzakalászokat ajánl fel Istennek. Egy boltívvel odébb pedig a bibliai testvérgyilkosságot ábrázolja a középkori festő.

Néhány lépésnyire, a szentély boltozatán, az egykori oltár fölött, Krisztus és körülötte a négy evangélista – köztük Máté – jelképe látható. A szentély díszes faragású oszlopfője szintén a román kori művészet remeke.


Tojás és túró a vakolatban

A restauráláskor a szakembereket is meglepte a freskórészletek szépsége és viszonylagos épsége. Joggal, hiszen Kelet-Európában példátlan a hasonló korú lelet. De hogyan lehetséges, hogy az eredeti festékek megtartották színüket, s még inkább: miként lehetséges, hogy a freskók alapjául szolgáló vakolat nem vált le a falakról több mint ezer éven át? A tudósok szerint mindehhez három tényező egybeesése szükséges:

Az eredeti – hajdan erődítményként is szolgáló – templom tartóoszlopai az évszázadok során egyetlen millimétert sem mozdultak el!

A vakolat egészen különleges összetételű volt. A felújításkor végzett laboratóriumi vizsgálatokból kiderült, hogy az egykori építőmesterek homokot, tojásfehérjét, sőt még túrót és tejet is kevertek bele.

A festékanyag növényi eredetű anyagok (virágporok, bogyósok) sűrítményéből, fagyökérből és koromból készült.


Freskómentés

Az altemplomban a restaurátorok a freskórészleteket az alábbi módszerrel mentették meg:
Először végigkopogtatták a freskókat, s így lehullottak a festmények azon részei, amelyek alatt a vakolat már helyrehozhatatlan állapotba került.
A fennmaradt vakolatot s természetesen a rajta lévő freskórészleteket (azok széleit) pedig cementtel körbeágyazták, hogy ezek a felbecsülhetetlen értékű részletek ne sérülhessenek tovább.

0 komment:

Megjegyzés küldése