2012. október 8., hétfő

Az Ékírás Megfejtése

Az ékírás első megfejtője Georg Friedrich Grotefend göttingerni gimnáziumi tanár volt, akinek fogadásból már 1807-ben sikerült egy rövidebb óperzsa feliratot helyesen elolvasnia. A tudományos körök indokolatlan tartózkodással fogadták beszámolóját, és eredményei feledésbe merültek.


Az igazi dicsőség henry Creswick Rawlinson brit katonatisztnek jutott, aki az 1840-es évek végétől a Brit Kelet-indiai Társaság megbízottja volt. 1835 és 1839 között Rawlinson katonai tanácsadóként segített a perzsa hadsereg újjászervezésében. Eközben lehetősége volt arra, hogy tanulmányozza I. Dareiosz többnyelvű (óperzsa, babilóni, eláni), igen hosszú biszutúni sziklafeliratát, amely a megfejtés szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult, de elhelyezkedése miatt nehezen volt elérhető. Az óperzsa részt Grotefendtől teljesen függetlenül, de hasonló logika alapján 1846-ra jórészt megfejtette, ám a többi rész megértése sokkal nehezebbnek bizonyult.

Rawlinson az elámi (az ősi irán nyelv) részeken elért eredményeit az asszír városokból ömlő újabb emlékek hatására átadta másoknak, és elsősorban a babilóni változat megfejtésére összpontosított. Rájött arra, hogy a babilóni ékírás sokkal bonyolultabb, mint az óperzsa változat, és az egyes jelek között vannak szójelek és szótagjelek is, sokszor ugyanazok mindkét módon használhatók, sőt egyes jelek többféleképpen is olvashatók. Vele párhuzamosan másik is próbálkoztak a közel hatszáz jel hangértékének meghatározásával, és vele együtt többen eredményeket is elértek, de a döntő lökést a qújundzsíki leletek hozták. A Délnyugati Palotában ugyanis előkerült a Mezopotámia történetének legnagyobb táblagyűjteménye, Assur-bán-apli könyvtára. Ebben az asszír uralkodó összegyűjtötte az asszír-babilóni műveltség minden fontos írásos művét.


Layard beszámolója szerint a padlót helyenként 20-30 centimét vastagságban borították el a gondosan kiégetett agyagtáblák töredékei. Az irodalmi alkotások, történeti művek, asztrológiai kézikönyvek és jóskönyvek mellett megtalálhatóak voltak itt az írnoki tudáshoz alapvetően fontos „tankönyvek” is, melyekben az ókori szerzők többoszlopos táblázatokba rendezve, módszeresen leírták az egyes jelek minden olvasatát és jelentését. Ennél nagyobb segítséget a tudomány nem is kívánhatott magának, és hamarosan az addig még csak ábrázolásokból ismert kultúra történeti dimenziót kapott.

1857-ben a tudományos közvélemény szkeptikusabb részét is sikerült meggyőzni, amikor Layard egy újabb assuri kitérője során talált hosszú ékírásos feliratot lepecsételve átadták négy tudósnak (három angol és egy francia), akik egymástól függetlenül, nagyjából ugyanúgy értelmezték.

0 komment:

Megjegyzés küldése