2012. augusztus 19., vasárnap

Madarak a Láthatatlanság Leple Alatt


Biztonságot nem kizárólag a gyors repülés és a fürge lábak adhatnak az állatoknak. Az álcázásnak és a fortélynak is megvan a maguk szerepe.

MEGTÉVESZTŐ KÖRVONALAK A porszemcsék, a meleg levegő és a távolság
fénytörő homályán át a struccokat bízvást vélhetnénk bokroknak. A nagy testű
madaraknak azonban más eszközük is van a védekezésre. A gyors futáson kívül
óriásit tudnak rúgni, amiért még a nagymacskák is tartanak tőlük.

Az elváltoztatott külső becsapja a ragadozókat

A hátultöltős fegyverek megjelenése óta a katona számára mindenkori alapvető szabály, hogy öltözete ne legyen feltűnő. Ha nem tud fedezékbe menni, akkor igyekezzen beleolvadni környezetébe. Viseljen terepszínű ruhát, sisakját és arcát álcázza – egyszóval tegyen meg mindent, hogy külsejét elváltoztassa. Így az ellenség szemében, amely a jellegzetes emberi alakot kutatja, láthatatlanná válik.

Az évezredek során hasonló védekezési technikát alakítottak ki a struccok. A bozótokkal gyéren benőtt vidéken élő közel 2,5 m magas madaraknak nehéz elrejtőzniük. Egyetlen lehetőségük, hogy külsejüket megváltoztatva másnak látszanak, mint amik. A síkság felett vibráló forró levegő segíti őket ebben. A megriasztott struccok behúzott nyakkal és fejjel, magasba emelt farokkal és felborult tollal mozdulatlanul állnak. A távolból, a porszemektől csillámló levegőn keresztül vékony, magas szárú kerek bokroknak tűnnek.

Ha a csel nem válik be, gyors futásnak erednek. Sebességük meghaladja a 70 km/h-t, ami elegendő ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a legtöbb ragadozót.


Évszakhoz illő ruházat

A tigris erdei fényt-árnyékot idéző csíkjaitól a levelibéka élénkzöld színéig a legtöbb állat olyan színt és mintázatot fejlesztett ki, amelynek segítségével beleolvadhat a környezetébe. Ha a külvilág az évszakok váltakozásával szélsőségesen átalakul, akkor az állatoknak is sajátos módon kell ehhez alkalmazkodniuk.

Az év egy részében hóval borított tájakon élő madarakhoz hasonlóan a sarki hófajd is rendszeresen váltogatja tollruháját: nyáron barna mintásat, télen fehéret visel. Az átmenet nem hirtelen, inkább fokozatosan követi az idő nyárból őszbe, majd télbe fordulását. A sarki hófajd élete állandó veszélyben van. Hegyi és tundrai élőhelyét szárazföldi ragadozókkal, hiúzokkal és vadmacskákkal kénytelen megosztani, miközben feje felett sasok köröznek. A fajd életben maradása attól függ, hogy képes-e tollazatát a környezet változásainak megfelelően alakítani. A legnagyobb biztonságban akkor van, amikor a tájat hótakaró borítja, maga pedig teljesen fehér tollazatban pompázik.

Hófajd
A hosszú tavaszi olvadás idején a sziklás tájat hófoltok és előtűnő növények tarkítják. Amíg a fajd meg nem szabadul téli színétől, a hófoltos területeken gyűjti táplálékát. Hómentes terepre csak akkor merészkedik, amikor fehér tollazata már csaknem teljesen eltűnik. A hófajd számára olyan fontos a jó álcázás, hogy inkább lemond a megszerezhető táplálék egy részéről, mintsem megkockáztatná, hogy elütő háttér előtt mutatkozzék.


A szépségüket kellő időben elrejtő madarak

Az aranylile az év nagy részében feltűnően parádézik költőhelyének füves, hangás homokbuckái között. Hasi és nyaki része fényes fekete-fehér tollakban pompázik, aranybarna felsőtestét pöttyös mintázatú tollazat borítja. Amikor azonban eljön a költés ideje, visszahúzódik, és ekkor érvényesül a tojó tollazatának igazi, álcázást biztosító szerepe.

Aranylile
A fészkén ülő tojó tollazata ugyanis beleolvad a szélfútta, virágokkal tarkított fűtakaróba. Fentről, oldalról egyaránt szinte észrevehetetlen, így fiókái teljes biztonságban kelnek ki.

Az aranylile rokona, a fákkal tarkított afrikai szavannákon élő patkós bíbic fekete-fehér tollazatával annyira feltűnő jelenség, hogy reménytelenül próbálkozna a környezetbe való beleolvadással. Ezért meglepően eredeti módon fészkel: sötét foltos tojásait egy kupac zebratrágyára rakja. Aligha akad éhes ragadozó, amelyik éppen ott keresgélne élelem után.

Az aranylile egy másik rokona, a parti lile sziklás partokon költ. Nem rak fészket, tarka tojásait a kavicsos fövényre rakja, ahol szinte felfedezhetetlenek. A fekete-fehér foltos fejű kifejlett madarak homokszínű szárnyukkal hasonlóan álcázzák magukat. M több, a frissen kikelt, pihetollas fiókák is hasonlóképpen szélednek szét a parti kavicsok és hordalék között.

Kelet-ázsiai erdei lappantyú
Igen jó álcázásra van szüksége egy madárnak ahhoz, hogy fényes nappal biztonságban alhasson a földön. A fehértorkú lappantyú éjszakai lepkére vadászik. Nappal viszont kiszáradt növények között rejtőzik el, ahol valószínűleg jobban fenyegeti az a veszély, hogy rálépnek, mint hogy megtámadja egy zsákmányra éhes ragadozó.


Papagájok búvóhelyei a növényzetben

A madarak nyugalmi időszakaikban a legvédtelenebbek, ilyenkor kell tehát a legkisebb feltűnést kelteniük, különösen ha költenek.

DERES DENEVÉR Ez az Észak-Amerikában honos denevérfaj nevét és álcázó színét
ezüstös végű szőrzetének köszönheti, amely jól beleolvad a tűlevelű fa kérgének
erezetes mintájába.
A Délkelet-Ázsiában élő kékfejű denevérpapagáj, amelynek szárnyai élénkzöldek, begye és farktolla skarlátvörös, nyaki része és oldala aranyszínű, fejtetője pedig rikító kék, nincs éppen előnyös helyzetben. Ezért olyan nyugvóhelyzetet alakított ki, amely illeszkedik feltűnő színeihez. Egymás mellé helyezett lábaival erősen megkapaszkodik egy faágon, majd farkát lefeszítve testét ívbe hajlítja, és így függeszkedik fejjel lefelé. Zöld tollazatát ekkor nem lehet megkülönböztetni a fehelyéül szolgáló levelektől.

LEVÉLSZERŰ TESTTARTÁS  A kékfejű denevérpapagáj a denevérhez hasonlóan 
függeszkedve pihen, feltehetően azért, hogy zöld tollazata beleolvadjon a lombkoronába.
Új-Zélandon sok szokatlan papagájfajt találunk, amelyek a terület hosszú elszigeteltsége alatt alakultak ki. A kakapo vagy bagolypapagáj röpképtelen éjszakai papagáj. Mohazöld tollazatát sárga és fekete csíkok tarkítják, amelyek szinte észrevétlenné teszik élőhelye növényzetében. Ez az álcázás azonban csak addig bizonyult hatékonynak, amíg Európából be nem hurcolták a patkányokat és a hermelineket. Mára mindössze egy csekély számú kakapo-populáció maradt fenn, elsősorban a ragadozóktól nem háborgatott Stewart-szigeten.

0 komment:

Megjegyzés küldése