Tapolcai Tavasbarlang – Csónakázás a Föld Alatt


Tapolca tavasbarlangjában mesebeli termek között halad a kalandos vízi út. Ám ha Tóth Pál pékmester udvarában 1903-ban Németh Ferenc kőműves nem ásott volna kutat, talán soha nem ismertük volna meg ezt a valóban egyedülálló világcsodát.



Malom-tó légifelvétele
Balatontól északra fekvő Balaton-felvidéki település több mint 700 éve lakott terület. Bár távol esik a parttól, saját tava mégis különlegessé teszi. Tapolca az elmúlt évszázadok során volt iskola- (18. század), vasutas- (19. század) és bauxitváros (az 1970-es években). Belvárosában, a Malom-tó körül ma is különböző korok épületei sorakoznak. A híres vízimalom épületegyüttesében – mely manapság vendéglátóhelyként működik – 17. századtól őrölték a gabonát. A legrégebbi városrész román alapokon nyugvó temploma már a 13. században állt, s ezt később barokk stílusban újították fel. Körülötte középkori erődítés nyomai láthatók.


Iskolamúzeum

A templommal szemben iskolatörténeti kiállítás tekinthető meg. Itt bepillantást nyerhetünk az 1900-as évek nebulóinak és tanárainak életébe. Régi diavetítő, parányi cséplőgép, fotók, térképek sorakoznak a vitrinekben és a folyosókon, amelyen az ódon hangulatú, korhűen berendezett osztályterembe és a tanító szobájába vezetnek. Az oktatásnak Tapolcán nagy múltja van: várának romjaira épült Közép-Európa egyik legrégibb népiskolája, az ún. Kántorház – tanítói lakással és egy tanteremmel –, amely már 1726-ban létezett. Itt tanulta a betűvetést a város híres szülötte, Batsányi János is.


A pékmester barlangja

Az igazi látványosság a malomtól mintegy tízperces sétával érhető el. A Kisfaludy utcai tavasbarlangra 1902-ben – kútfúrás során –véletlenül bukkant rá Németh Ferenc kőműves. Kész szerencse, hogy Tóth Pál pékmester az épülő háza kertjében több kutat is fúratott. Nélküle ma szegényebbek lennénk egy igazi világszenzációval!

Ilyen "egyszerű" volt anno a tapolcai tavasbarlang bejárata.

A legkülönösebb az, hogy a Kisfaludy utcába érve semmi jel nem utal arra, hogy itt, a város házai között – pontosabban alatt – a világon egyedülálló tavasbarlang húzódik. Az utca közepén, a szorosan egymás mellé épült házak egyikén mindössze egy a kapu fölé szögezett tábla hirdeti: Tavasbarlang.


Csónakázás a föld mélyén

A kő lépcsősoron leérve lenyűgöző látvány fogadja a látogatót: mintha ezer és ezer fecske meg gyurgyalag vájta volna ki a mészkőbarlang falát, annyi a lyuk a mennyezeten. A levegő páradús, ugyanakkor por- és baktériummentes.

TAVASBARLANG A természet  évmilliók alatt végzett munkája nyomán kialakult
mészkőüregrendszer felett ma házak állnak; a világhírű barlang bejáratát az utcán
sétálva alig lehet észrevenni. A kékes-zöldes fényben úszó föld alatti világ csónakkal járható be.

A lépcső a Lóczy-terembe visz, innen egyenes út vezet a barlang leglátványosabb és legizgalmasabb részéhez, a kristálytiszta vizű, csónakázható szakaszhoz. Bádogcsónakba ülve a vendég saját maga evezhet a néhány száz méter hosszú vízi labirintusban. Mesebeli termek között, apró, türkizkék tavakon, okkersárga sziklák mentén halad a különleges vízi út. A mennyezet helyenként olyan alacsony, hogy a csónakos csak a fejét lehúzva haladhat, másutt csupán csónakszélességnyi a járat, itt a lapát sem segít már: csak a falba kapaszkodva araszolhatunk előre. A víz alatt sok helyütt szerteágazó üregek lejáratai láthatók. Az út során a lentről világító lámpák fénye teszi még izgalmasabbá az egyedülállóan érdekes túrát.

A barlang külön erre a célra használt részeit évtizedek óta keresik fel a gyógyulni vágyók is, akik nyugágyakban pihenve élvezhetik a barlang áldásos hatásait. Az asztmában szenvedők vagy allergiával küszködők részére hatásos a barlang állandó, 14-16 Celsius-fokos hőmérséklete, százszázalékos páratartalma és baktériummentes levegője.

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi