2012. június 8., péntek

Miért Nem Érthetjük Meg a Japánokat?

Bár a nyelvtanát könnyű elsajátítani, a japánt mégis általában a világ legnehezebb nyelvei közé sorolják. E nyelvben ugyanis nemcsak a kimondott szónak van jelentősége, hanem annak az érzelmi töltésnek is, ami a beszélő hanghordozásában nyilvánul meg.


A második világháború után Japánban állomásozó amerikai katonák sorra kínos helyzetekbe kerültek, ha megpróbálták fáradságosan elsajátított japán nyelvtudásukat alkalmazni. Azonnal köznevetség tárgyává váltak. Hogy miért? A legtöbb kifejezést japán barátnőiktől lesték el, ám Japánban igen nagy a nemek közötti különbség a beszédmodor és a szóhasználat tekintetében. Egyes kifejezéseket kizárólag férfiak használnak, másokat pedig csak nők.


Harmónia mindenekfelett

A japán nyelv a világ egyik legnehezebben megtanulható nyelve, annak ellenére, hogy nyelvtana tulajdonképpen egyszerű. Míg a nyugati ember logikusan gondolkodik, a japán ösztönösen. A nyugati kultúrkör képviselője arra törekszik, hogy világosan, tényszerűen közölje beszélgetőpartnerével mondanivalóját. Egy japán mindenekelőtt a harmóniát szeretné megőrizni, valamint nemcsak önmagát, de a másikat is igyekszik megóvni attól, hogy elveszítse a tekintélyét. Másként kifejezve: a nyugati ember számára az „én” fontos, a japán számára a „mi”.

A különböző népek körében végzett felmérések során a japánok 27,6%-a jelölte meg a legfontosabb értéknek a másokhoz való szívélyes viszonyt, amelyek például a németeknek csak 7,9%-a tartott fontosnak. Ez a „mi” érzés, az egyénnek a közösség érdekében történő háttérbe szorítása – a történészek szerint – már a korai japán társadalomban kialakult, mégpedig a rizstermesztés következtében. A faluközösség ugyanis csak úgy volt képes arra, hogy a teraszos területeken a rizspalántákat a szükséges mennyiségű vízzel ellássa, ha mindannyian összetartottak a munka során.

TEA LEGFELJEBB ÖTÖSBEN A japánok életének minden mozzanatát több
évszázados tradíciók határozzák meg. Egy gésa által levezetett teaceremónia
(csanoju) a japán élet kulturális magasiskoláját jeleníti meg. A hely, a kert, a
virág- és a képdísz harmóniája elengedhetetlen, és legfeljebb öt vendég vehet
részt a ceremónián.

A gondolkodásbeli különbségek talán magában az agyban gyökereznek. A japánok az olyan emberi hangokat, mint a nevetés vagy a sírás, továbbá az állatok keltette zajokat, a hullámok csobogását és az eső kopogását a bal agyféltekével dolgozzák fel, ahol a beszédközpont is található; a mechanikus hangjeleket viszont jobb agyféltekéjükkel észlelik. A nem japán származásúaknál mindez éppen fordítva történik.


Az írás titka

Az írásjelek kérdése különösen érdekes téma. A japán nyelvben három különböző írásrendszer létezik egymás mellett. A japánok a 7. században először a kínai írásjeleket vezették be (a kandzsikat), amelyekből több tízezer létezik. Hogy nyelvük különlegességének is megfeleljenek, saját szótagábécét is kifejlesztettek: az egyik ilyen a hiragana, a másik a katakana. Egy mondaton belül mind a három írásmód előfordul, sőt egyes szavak is lehetnek vegyes összetételűek.

A katakanát olyan idegen eredetű szavakra alkalmazzák, amelyeket egy másik nyelvből vettek át. Így például e jelekkel írják le az angol „szando” (sandwich), a „kuriszumaszu” (Christmas = karácsony) szavakat, a német „ódekoron”-t (franciául eau de Cologne, azaz kölnivíz) és az „arubaito”-t (németül Arbeit, azaz munka – ezalatt azonban inkább mellékes munkát értenek).

Az udvariasság és a tisztelet kifejezésében a japán nyelv az első a világon. Nem csak a férfiak és a nők közötti érintkezésre jellemző az eltérő szóhasználat.


Attól függ, kiről van szó

Egészen más kifejezéseket és szóalakokat használnak, ha a beszélgetőpartner idősebb személy vagy munkahelyi elöljáró, és megint másokat közeli baráttal vagy egy gyerekkel társalogva. A „valahol tartózkodni” igére például a japán nyelv három különböző kifejezést ismer. Ha az ember szerényen magáról beszél, azt mondja: „orimaszu”, ha semleges valakire utal, akkor: „imaszu”, amennyiben viszont egy tiszteletre méltó személyről van szó, akkor „irassaimaszu” a helyes kifejezés.


Az igen nem mindig jelent beleegyezést

A szótár szerint az igen úgy hangzik: „hai”. De ez nem szabad hogy megtévessze a nyelvtanulókat. Egy „igen” japánul ugyanis nem jelenti azt, hogy a másik egyetért, csupán azt fejezi ki, hogy az illető megértette az elmondottakat.

Egy japánul tanuló német diákkal a következő esett meg: amikor vendéglátójától megkérdezte, hogy elmehetnek-e együtt bevásárolni, a hölgy „hai”-jal felelt. A diák elrohant, hogy átöltözzön. Visszatértekor vendéglátóját ugyanott találta, és látszott, hogy egyáltalán nem készül az útra. Lassacskán kiderült, hogy az apa reggel magával vitte a családi autót, a másik autójuk pedig szervizben volt. De mivel megértette a diák kérdését, udvariasan „hai”-jal válaszolt.

IMÁDSÁG A KUMANO-SZENTÉLYBEN Egy japán  számára a legfontosabb a tisztelet
kinyilvánítása. Erre a célra különböző meghajlások léteznek - a semleges ötfokostól egészen
a legmélyebb tiszteletet kifejező 45 fokosig, amelyet például bocsánatkérésnél használnak.

Igazi nyelvművészeti zsonglőrmutatványokra képesek a japánok annak érdekében, hogy ne kelljen világos és szigorú „nem”-et (iie) mondaniuk, minthogy ezzel feldúlhatják a harmóniát. Ez már diplomáciai félreértéseket is okozott. A 70-es évek elején az amerikaiak importkönnyítéseket akartak elérni a japán piacon. Japán akkori miniszterelnöke, Kakuei Tanaka a javaslatra udvarias „igen”-nel válaszolt. Csak később derült ki, hogy ez határozott „nem”-et jelentett.

Egy japán pszichiáter, Takeo Doi könyvében megkísérelte, hogy feltárja a japán lélek rejtelmeit. Példaként megemlíti, hogy az étkezésnél szokásos amerikai formula – „please, help yourself” („kérem, vegyen!” – szó szerint: „kérem, segítsen magának”) – benne kellemetlen hatást kelt. Noha ez egy barátságos felszólítás arra vonatkozólag, hogy a vendég lásson neki az étkezésnek, ám számára azt sugallta: „Senki se fog neked segíteni!” Ilyen magatartás egy japán vendéglátó számára elképzelhetetlen.


Hallgatni arany

Ha egy japántól megkérdezik, milyen az idő, és erre az illető határozottan azt válaszolná: „esik vagy „süt a nap”, akkor ezt a közlést szerinte a nagyképűség jeleként is lehetne értelmezni. A japán ezért szívesebben mondja: „Talán esik. Vagy: „Ha önnek nincs kifogása ellene, akkor úgy vélem, hogy süt a nap.” Bizonytalanság esetén jobb, ha semmit se mondunk. Japánban fokozottan igaz az a mondás, miszerint hallgatni arany.


Vigyázat Ilyenek a Japán Csapdák!

0 komment:

Megjegyzés küldése