Célbapiszkító Hernyók!

Nem lehet finomabban fogalmazni: ürülék röpköd a levegőben! Erre Martha Weiss, a georgetowni egyetem  biológusa jött rá, miközben azt tanulmányozta, hogyan épít levélházat az ezüstös busalepke hernyója. Azt tapasztalta, hogy az alig négy centiméteres hernyók ürülékszemcséket „lőnek ki,” amelyek másfél méterre is elrepülnek.



Fölfedezte, hogy a hernyó „kakilövése” az életben maradást segítő viselkedésforma, mert megtéveszti az ürülék szaga alapján vadászó darazsakat. A „lövedékeket” a vérnyomás helyi emelkedése repíti ki a potroh csúcsán lévő végbélnyílásból.

Ő az igazi kakilövő!
Nem sok kutató foglalkozik a táplálkozási folyamat utolsó fázisával, ezért Weiss faecológia („kakitan”) néven új kutatási területet határolt körül. „Létezik egyfajta ürülékfóbia – mondja –, pedig a táplálkozás ökológiájának megismeréséhez azt is tudni kell, miként szabadulnak meg az állatok a salakanyagoktól”. Még azt is megjegyzi, hogy „a hernyóürülék lényegében csak összerágott levél, egészen jópofa kis termék”.


Támadó védekezők

Levélbogarak Egyes fajok a potrohuk végén lévő villával mérgező salakanyagokat halmoznak a hátukra, a ragadozók elleni ürülékpajzsként.

Blomfild-tarkalepke hernyói A levelek szélét majszolgatva ürülékláncot hagynak maguk mögött, hogy távol tartsák a ragadozó hangyákat.

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi