Újító Találmányok: Óriáskerék

Gyakran vádolják azzal az újítókat, hogy megpróbálják újra feltalálni a kereket. Az ifj. George Ferris meg is tette. Találmányának angol elnevezése, több mint egy évszázaddal azután is őrzi a nevét, hogy a chicagói kiállításra megépült az első óriáskerék.

A chicagói kiállítás fölé magasodó Ferris-kerék 1893-ban.
Az óriáskerék angol nevén „ferris wheel” egy személy családnevét „viseli”. Nem az ifj. George Washington Gale Ferris által 1893-ban Chicagóban felépített nagy kerék volt a világ első óriáskereke. Az óriáskerék első szabadalmát 26 évvel korábban, 1867-ben nyújtották be. Ez két párhuzamosan forgó nagy kerékből állt. Aztán 1872-ben az amerikai Isaac Newton Forrester továbbfejlesztette az ötletet, és létrehozta az „epiciklikus diverziót”, amit később Rotary-hinta néven szabadalmaztatott 1875-ben. Ez négy kerékből állt, amik egyrészt tengelyük körül is forogtak.

Az óriáskerekek hatalmas attrakciónak számítottak, de mind eltörültek és elhalványultak a Ferris által 1893-ben épített kerék méretei és csillogása mellett. Abban az évben Chicago adott otthont a Columbia Kiállítás nevű vándorkiállításra készült Eiffel-toronyhoz hasonló látványossággal akarták rendezvényre vonzani a látogatókat. Számos ötlet felmerült, és egytől-egyig el is utasították őket. Kis híján Ferris óriáskerekének is ez lett sorsa.

Végül a szervezők beleegyeztek, hogy pénzelik a két negyven méteres oszlopot, amelyek a 76 méter átmérőjű kerék tengelyét tartották, amelyek a 36 darab zárt, egyenként 40 üléses gondola forgott összesen 1440 ülő vendéggel. Hogy a méreteket érzékeltetni tudjuk, Forrester nagysikerű „epiciklikus diverziója” összesen 64 embert bírt el egyszerre.

Néhány gyerek Palesztinában, a haifai Carmel-hegyen egy összetákolt óriáskerékkel játszik 1900 körül.
Az eredeti Ferris-kerék megépítés 400 000 dollárba került, viszont a kiállításon 726 000 dollár bevételt hozott. Hihetetlen sikere ellenére a kerék nem lett olyan tartós, mint az Eiffel-torony. Az 1904-es Világkiállításra Missouri államba, St. Louis városába szállították, majd eladták ócskavasnak mindössze 1800 dollárért. Ugyanakkor a kerék megőrizte Ferris nevét az örökkévalóságnak, és elindította az „igazán nagy óriáskerekek” azóta is tartó divatját.

Tudtad?

William E. Sullivan, az amerikai Eli Bridge Co. munkatársa elkezdett szétszerelhető óriáskereket gyártani.

A Columbia Kiállítást az Amerikát felfedező Kolumbusz Kristóf útjának 400. évfordulójára szervezték.

Ahogy az eredeti Ferris Kerék, úgy a London Eye terveit is kis híján elutasították, mielőtt megépítették volna. A London Eye-t egy házaspár, David Marks és Julia Barfield tervezte egy, a Sunday Times újság és az angol Építészeti Alap által 1993-ban meghirdetett pályázatra, amelyen az ezredfordulót méltán megünneplő épületek tervei versenyeztek. A pályázat kiírói végül nem hirdettek győztest, mondván, hogy a tervek egyike sem elég jó, de szerencsére Marks és Barfield voltak olyan bátrak, hogy befektetőt keressenek tervükhöz és létrehozzák London egyik, ma már meghatározó nevezetességét.
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi