Az a Fránya Visszér

Sok minden befolyásolja azt, hogy mikorra alakul ki, egyáltalán kialakul-e a visszérbetegség. Hetven év felett a lakosság felét érinti a probléma, a harminc év felettieknek pedig egy tizedét. Nem csak esztétikai problémát okoz, hanem egészségügyi gondokat is, amelyek fájdalommal járnak.


Kialakulásában elsősorban a családi öröklődés, az életmód, a testsúly és életkor játszik döntő szerepet. Nagyban befolyásolja az, hoy folyamatosan állunk vagy tőlünk, dohányzunk-e, sőt még az is, hogy életünk folyamán mennyi gyümölcsöt - C-vitamint - eszünk. Nagyban elősegíti a betegség kialakulását a fogamzásgátlók szedése is.

Elsődleges visszérbetegségről akkor beszélünk, amikor az öröklött hajlam által alakul ki a bőr felületén is látható visszeresség, illetve akkor, amikor öröklött kötőszöveti gyengesége van valakinek - ez utóbbi egyéb betegségekkel, tünetekkel is párosul.

Másodlagos visszérbetegségnek pedig a mélyvénás trombózist nevezik, ami abból ered, hogy a vér olyan mennyiségben pang, ami vérrög képződéshez vezet. Ez igen fájdalmas - és veszélyes - többnyire csak műtéti megoldás létezik az állapot javítására.

A már kialakult visszérbetegséggel orvoshoz kell fordulni és meg kell fogadni a tanácsait, mielőtt súlyosbodna a problémánk.
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi